A Kossuth-díjas zeneszerző Dunaújvárosba is ellátogatott

Történelem

„Legyen a zene mindenkié!” Kodály Zoltán

Március 6-án volt 54 éve, hogy elhunyt Kodály Zoltán Kossuth-díjas magyar zeneszerző, népzenekutató, zenepedagógus, a híres Kodály-módszer kidolgozója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, majd annak 1946–1949 közötti elnöke. Zenei nevelési koncepciója ma alapját képezi a magyar zenei köznevelésnek, de egyben jelentős szerepet játszik a szakoktatásban is. Fokozatosan alakultak ki nála ezek az alapelvek, mint rátermett zenepedagógus ezeket próbálta a gyakorlatba is átmenteni, ami módszerének egyik alapját jelenti, ezt szerte a világon ma is sikerrel alkalmazzák és nagy népszerűségnek örvend.

Kodály szerint egy jó zenésznek rendelkeznie kell kiművelt hallással, értelemmel, szívvel és kézzel és mind a négynek egyszerre kell fejlődnie, mégpedig állandó egyensúlyban.

A „hírös” városban született

Petőfi Sándor adta egykor ezt a jelzőt az alföldi síkság közepén elterülő Kecskemétnek, itt született Kodály Zoltán 1882. december 16-án. Édesapja, Kodály Frigyes a vasútnál dolgozott különböző beosztásokban, anyja, Jalovetzky Paulina pedig lengyel származású volt, szépen zongorázott és énekelt. Apja hegedűn játszott, így a kis Zoltán már korán magába szívta a zene szeretetét. Mivel apját Nagyszombat (ma Szlovákia hetedik legnagyobb városa, több mint 65 ezer lakossal) állomásfőnökének nevezték ki, így Kodály Zoltán a galántai népiskolában, majd később a nagyszombati érseki főgimnáziumban végezte el tanulmányait. A sikeres érettségi után beiratkozott a budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem magyar–német szakára, de egyben felvételt nyert az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző tanszakára is. Már az akadémián kitűnt tehetségével, 1899-ben az intézményben nagy sikerrel mutatták be c-moll nyitányát, valamint Esz-dúr trióját, 1904-ben pedig megszerezte a zeneszerzői diplomáját.

Tanulmányozni kezdte Vikár Béla magyar etnográfus, a Kalevala (finn nemzeti eposz) műfordítójának első fonográfos felvételeit, majd annak hatására kezdte el felkutatni és feldolgozni az eredeti paraszti énekeket, illetve népdalokat. Tevékenységét Galántán kezdte, majd a környező falvakban folytatta. Egy hónap alatt 150 dallamot gyűjtött, közülük tizenhármat közreadott „Mátyusföldi gyűjtés” címmel az Ethnographia című folyóiratban.

Megismerkedett Bartók Bélával

1906-ban ismerte meg a hasonló gyűjtőmunkát végző Bartók Bélát, ekkor vette kezdetét életre szóló barátságuk. Még abban az évben „Magyar népdalok” címmel tíz-tíz népdalt adtak ki közösen, zongorakísérettel ellátva. Miután bemutatta diplomamunkáját, a „Nyári estét”, féléves bonni és párizsi tanulmányútra indult, ahol megismerkedett Claude Debussy (francia impresszionista zeneszerző) zenéjével.

Miután visszatért hazájába kinevezték a Zeneakadémia zeneelmélet- majd egy évre rá a zeneszerzés-tanárává. Első szerzői estjén 1910. március 17-én hangszeres kompozíciókkal állt a közönség elé, majd az év augusztusában megnősült, feleségül vette a zsidó származású Sándor Emma műfordítót és zeneszerzőt, akivel egészen a hölgy 1958-as haláláig együtt élt. A következő tíz évben csak zongora- és zenekar-kíséretes dalokat, valamint zongoraműveket és kamaradarabokat írt. Megzenésítette a magyar klasszikus költők, mint Arany János, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel vagy Kisfaludy Sándor műveit, de élénken foglalkozott a kortárs irodalmárok, például Ady Endre vagy Móricz Zsigmond alkotásaival is.

Az első világháború idején lelassult Kodály falusi gyűjtőmunkája, majd a háború befejezése után, 1923-ban mindössze két hónap alatt elkészítette a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára írt Psalmus Hungaricust (Magyar zsoltár) című művét. Kodály nemsokára már Magyarország vezető zeneszerzője lett. Munkásságát 1930-ban Corvin-koszorú kitüntetéssel ismerték el. A Corvin-koszorú egy kitüntetés, amelyet Horthy Miklós, Magyarország akkori kormányzója alapított. Azok kaphatták meg, akik a magyar tudomány, irodalom és művészet terén, valamint a magyar művelődés fellendítésében szereztek kimagasló érdemeket.

Művei egyre népszerűbbek lettek

Egyre több tanítványa lett, majd a harmincas évek közepén Kodály népművelő eszméinek jegyében létrehozta a Magyar Kórus és az Énekszó című folyóiratot. Mindkettő a katolikus egyházzene megreformálására, valamint a zenei nevelés színvonalának emelésére vállalkozott. Ezután gyermekkarok számára komponált műveket, ilyen volt többek között a „Háry János” daljáték is. Megvalósult nagy álma, hogy a népdal is megszólalhatott például az Operaházban.

A hírneve egészen az Amerikai Egyesült államokig is eljutott

A „Felszállott a páva” vagy a „Concerto” műveit már külföldön is ismerték, hírneve egészen az Amerikai Egyesült Államokig eljutott. A nagy változást a Székelyfonó hozta, amelynek zenei anyaga már kizárólag csak népdalokra épült. A Magyar Állami Operaházban 1932 áprilisában bemutatott egyfelvonásos daljáték, Kodály második színpadi műve volt, és egy új korszakot nyitott meg a magyar zeneművészetben. 1937-ben megírta „A magyar népzene” című összefoglalót, ebben egy új diszciplínát honosított meg, mégpedig az összehasonlító népzenetudományt. Számos zeneművet írt óvodások és kisiskolások számára is, szerinte ugyanis egészen kicsi korban kell megszerettetni a zenét a gyerekekkel.

A Pesti Naplóban harminckét vezető értelmiségivel együtt tiltakozott a Magyarországon is életbe lépő zsidótörvények ellen, megzenésített Petőfi-versekkel próbálta a magyar függetlenségre ráirányítani a közvélemény figyelmét, nem szimpatizált az egyre előretörőbb és agresszív német politikával. 1942-ben nyugalomba vonult, de folytatta oktatói tevékenységét a Zeneakadémián, a Magyar Dalegyesületek Országos Szövetsége az 1942-es évet Kodály-évvé nyilvánította. 1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1945-ben rendes tagjává választotta. Budapest ostroma alatt zsidókat próbált menekíteni, ő maga egy zárda pincéjében vészelte át a főváros ostromát, de rejtekhelyén is dolgozott. Ott írta meg a békéért könyörgő zenekarra, orgonára és kórusra komponált miséjét, a Missa brevist.

A második világégés után

A második világháború után Kodály Zoltán meghatározó szerepet vállalt az ország szellemi újjáépítésében. Megválasztották a Magyar Művészeti Tanács és Zeneművészek Szabad Szervezetének elnökévé és kinevezték a Zeneakadémia élére. Az 1945-ben megalakult új Nemzetgyűlésbe, mint kiemelkedő közszereplőt kilenc másik társával együtt képviselőnek is kinevezték, amit el is fogadott. 1946-tól ´49-ig a Magyar Tudományos Akadémia elnöki posztját is betöltötte. Többször utazott külföldre, 1947-ben a Szovjetunióban, majd a következő években nyugat-európai körútra indult, de járt az USA-ban is. Külföldi útjain népzenei, zenepedagógiai konferenciákon vett részt, több nemzetközi kitüntetésben is részesült. Itthon háromszor kapott Kossuth-díjat. 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa elnökévé választották, a forradalom alatt pedig a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli elnöke volt. Feleségének halála után egy évvel, 77 éves korában újabb házasságot kötött az akkor 19 éves Péczely Saroltával. Kodály Zoltán 1967. március 6-án, szívroham következtében hunyt el Budapesten.

Jó nekünk a régi is!

A kommunista hatalom szemét nagyon szúrta a Himnusz szövege, mert szerintük túl nemzeti, nincs összhangban a nemzetközi munkásmozgalmi ideológiával. Rákosi Mátyást különösen az bosszantotta, hogy a magyar dolgozó nép himnusza Istennel kezdődik, ezért állítólag megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt, hogy közösen alkossanak egy a szocialista irányzatot is magába foglaló himnuszt. Kodály udvariasan meghallgatta a kérést, majd így válaszolt:

„Minek új? Jó nekünk a régi is.”

Illyés Gyula pedig, hogy írjon egy új szöveget, annyit mondott:

„Meg van az már írva.”

Mindketten a fejükkel játszottak abban a diktatórikus időben, de ezzel a kérdés szerencsére lekerült a napirendről.

A Kodály-módszer a zenetanítás reformja

Ez egy zenepedagógiai koncepció, ami Kodály Zoltán módszereit foglalja össze, nem épített fel szisztematikus tantervet vagy tanegységeket. Kodály számára meghatározó volt a vidéki népesség egyszerű népzenéje, ami gyűjtőútjaitól kezdve egész életében foglalkoztatta. Hosszú távú projektet dolgozott ki a zenetanítás megreformálására az általános és a középiskolában. Új tanítási módszertant állított össze, új dalokat írt gyerekek számára. Az általa kiadott könyvek később nagy hatással voltak mind a magyar, mind a külföldi ének-zenei nevelésre. A Kodály-koncepció bevezetése 1945 szeptemberében indult Pécsett, majd 2016-ban a módszert az UNESCO a szellemi kulturális örökség részévé nyilvánította.

Több színpadi, zenekari, kórus és pedagógiai művet alkotott, az alapokat mindig a helyi népdalok adták. Kodály egész életében azt szorgalmazta, hogy az oktatási intézményekben minél több zene és énekóra szerepeljen, mert szerinte, aki megszereti a zenét, az már nem élt hiába.

Felhasznált irodalom

Kecskeméti István: A zeneszerző Kodály. Kistanulmányok az életmű első feléből; Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet, Kecskemét, 1986.

Eősze László: Kodály Zoltán élete képekben; Zeneműkiadó, Bp., 1957.

Molnár Antal: Kodály Zoltán; Somló Béla, Bp., 1936 (Népszerű zenefüzetek).

Eősze László: Forr a világ... Kodály Zoltán élete; Móra, Bp., 1970 (Nagy emberek élete).

Lendvai Ernő: Bartók és Kodály harmóniavilága; Zeneműkiadó, Bp., 1975.

Tari Lujza: Kodály Zoltán, a hangszeres népzene kutatója; Balassi, Bp., 2001.

Für Lajos: „Ne bántsd a magyart!”. Bartók és Kodály történelemszemlélete; Kairosz, Bp., 2005.