„Az ünnep azé, aki várja” – üzen az iskola

2020.12.21. 12:00

Karácsonyváró ünnepi díszbe öltözött a Móricz

A korábbi években december hónapban szinte egymást követték az izgalmasabbnál izgalmasabb ünnepváró programok a Móricz Zsigmond Általános Iskolában.

Szabó Szabolcs

A járványhelyzet miatt azonban már november végén biztossá vált, hogy az idén rendhagyó módon készülnek majd a karácsonyi és az év végi ünnepekre a móriczosok. A már hagyományosnak tekinthető programok közül elmaradt a karácsonyi nagy közös koncert, a Kodály koncert, a közkedvelt Fabatka vásár és kézműves-forgatag is. Az intézmény azonban megpróbált minden lehetőséget kihasználni az ünnepi felkészülésre. Ennek egyik látványos példája az intézmény kívülről is szemlézhető feldíszítése. Az iskola emeleti ablakaira kikerült Szabó T. Anna költő-író „Az ünnep azé, aki várja” című versének címadó sora, az intézmény belső tereiben a móriczosok találkozhattak betlehemmel, könyvekből épített rendhagyó karácsonyfával is.

Horváthné-Ottinger Hajnalka igazgató az iskola karácsonyfája előtt Fotó:Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A pénteki, utolsó tanítási nap már az ünnepvárás jegyében telt, játékokkal, filmvetítéssel lazíthattak a diákok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában