Üzenet a mának

Pontosabban arról, hogy a millió forintos nagyságrendű felújítási munkák nem hatják meg az újabb és újabb generációk tagjait, akik üzenőfüzetként használják a szobrokat. Az elnök a minap saját szemével látta az ifjakat, amint a bennük szunnyadó alkotóerőt kifejezésre juttatják festékszóró palackjaik segítségével. Mi mást tudott tenni, mint hogy elzavarta őket.

Shakespeare Rómeó és Júlia erkélyjelenetét gondolják újra és újra mindazok, akik szerelmi vallomásaikat a két osztrák alkotó, Helmut Karl és Peter Sommerauer, a felső Duna-parti sétányon álló, hosszú lépcsősoráról ismert, 1993-ban készült vasbeton alkotásán teszik örökké valóvá. S mivel a szobrokkal kapcsolatos híradások évek óta arról szólnak, hogy vége-hossza nincs a rongálók és a helyrehozók örök küzdelmének, megérett az idő a paradigmaváltásra.

Váljon a nevezett alkotás mégiscsak üzenőfallá, ha már az élet ezt diktálja, a sors ezt szabta ki számára. Azt szokták mondani, hogy a műalkotás akkor tölti be hivatását, ha a befogadóban is értelmet nyer, a befogadót újabb gondolatokra inspirálja, újraalkotja magában a művet. A magyar történelemre is reflektáló alkotás, amelynek pontos címe: Rómeó és Júlia, 1956 – lehet, hogy azzal tölti be valódi küldetését, ha a kommunikáció e sajátos műfaját lehetővé teszi. Arról nem is szólva, hogy ami megengedett, az már nem is annyira érdekes, mint a tiltott. Eddig ez így hangzott: Tilos a szobrokat összefirkálni! Ehelyett egy táblácskán majd az áll: Üzenj a mának! A tizenkét művésztelepi etapot megélt műhely a rendszerváltás előtt a szocialista Magyarországon dolgozó szobrászok, illetve az alkotótelepre meghívott külföldi művészek számára a fennálló hatalom művészpolitikájától viszonylag független fórum volt, ahol olyan autonóm, monumentális művek készülhettek, amelyek kizárólagosan egy-egy alkotó művészeti, illetve szobrászati programját reprezentálták...

Az eszményi alkotókörülményeket, a kitűnő technikai-kivitelezési lehetőségeket a Dunai Vasmű, majd a rendszerváltás után a Dunaferr Rt. gyáróriása, ipari környezete teremtette meg, és az elkészült kompozícióknak méltó környezetet kínált a város Duna-part felett húzódó meredek parksávja és ennek változatos természeti környezete – írta Wehner Tibor művészettörténész az „Acélecset – Művészet az ország közepén” címmel, Dunaújváros Megyei Jogú Város támogatásával 2006-ban megjelent kötetben.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal államilag védett tárgyegyüttessé nyilvánította 2011-ben a szabadtéri szoborparkban fellelhető alkotásokat. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az alkotó hozzájárulásával, szakértő közreműködésével, restaurátorral lehet csak a szobrokhoz hozzányúlni, állagmegóvásukat végrehajtani. Ennek fényében lehet, hogy mégsem kellene paradigmát váltani, és megengedni a csínytevő ifjaknak a szobrok funkcióváltását.