Számomra az anyaság a nőiség legfelsőbb szintje

─ Hogyan néz ki egy átlagos napotok?

– Hétköznap, amikor ovi, suli van, az kész tébolyda. Reggel, mielőtt felkeltem őket, elkészítem a reggelit és a tízórait. Aztán kikönyörgöm őket az ágyból, ha nincs itthon a férjem, vagy anyukám nem jön ki hozzánk reggel, akkor 3 gyerkőccel indulunk autóval, mert gyalog nem érnénk be. Ha hazajöttünk, akkor Lili is reggelizik, játszunk. Délután uzsonna után mindig kimegyünk a szabadba. Általában a völgyben szoktunk játszani, mert jót tesz a zöld környezet, ott kiabálhatnak, ami nagyon fontos, és nem zavarnak közben senkit. Este a rutin után mesélés, összebújás van, ami nagyon jót tesz mindenkinek. Hétvégén sokáig lustálkodnak, mindent kipakolnak, játszanak.

─ Mesélj a gyerekekről!

– Biztos?! Róluk egész nap tudnék. Hárman vannak, különbözőek. Úgy gondolom, hogy ők az életünk ajándékai. Három esélyt kaptunk arra, hogy tanuljunk tőlük, és a világot jobbá tegyük. Minden nap kihívás velük. Marci az elsőszülött. Kalandos születése volt, és a várandósság sem volt zökkenőmentes, így halmozottan túlféltett gyerek. Már második osztályos, imádja az állatokat, a természetet. Ha tehetné, szerintem egész nap kint lenne és gyíkokra, bogarakra vadászna, gyűjtögetne minden szépséget. Azt mondja, hogy ő vadőr lesz.

Fanni ötéves kis hölgy, Királylánynak is becézzük a családban, barátok között; nem véletlenül. A születésekor már tudni lehetett, hogy milyen természete lesz. Fanni a mi szivárványbabánk (előtte volt egy baba, akit elvesztettünk még magzatként), 36. hétre született, koraszülött volt, egy hetet PIC (perinatális intenzív centrum) töltött Budapesten. Az óvó nénije szerint tűzről pattant menyecske. Igazi cserfes kislány, mindig van mondandója, véleménye, és ezeket azonnal ki kell adnia magából.

Másfél éves múlt ALili (így szoktuk becézni sokszor). Lili a mi meglepi babánk és nap mint nap megköszönöm, hogy van. Ő még igazi baba, a szavak mellett még sokat gagyog, babanyelven magyaráz. Még nem dobta le a puha kis babahusit, így naponta pusziterrorban van része. Egy igazi szeretetgombóc, zsivány kislány, hihetetlen humorral, és érzékeny lélekkel.

– Mit szól Marci ahhoz, hogy két húga van, és ő a komoly nagytesó?

– Elfogadta, nem volt más választása. Viccet félretéve: nyilván első gyermekként, és a családban amúgy is megkülönböztetett figyelmet kapott. Amikor az első húga megszületett, csak egy pillanatra láthatta, majd egy hétig egyáltalán nem, mert Fannit Budapestre szállították. Ez majdnem 3 éves kicsi gyermek számára érthetetlen, így nehezen dolgozta fel, hogy lehet az, hogy van egy testvérem, egy kisbaba, aki eddig anya pocakjában lakott, akiről azt mondták velem lesz egy szobában, és most már nincs a baba anya hasában, láttam, hogy kibújt, de nem jött haza. A harmadik nap reggelén pityeregve kért, hogy: Anya, ne menj fel Fannihoz Pestre a kórházba! Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar összetörik a szívem, hogy két gyermek közt muszájból kell választanom. Amikor Lili megfogant, és a gyerekeknek elmondtuk, Marci teljesen természetesen fogadta, mindig azt kérdezgette, hogy nem ikrek? Mert ő szeretne ikertesókat.

Nyilván meg vannak a harcaik, és félreértés ne essék, ütik-vágják is egymást, de ez egyre kevesebbszer fordul elő. Inkább a védelmező, tanító, segítő szerepét tölti be a testvérei életében. Vannak pillanatok, amikor könny szökik a szemembe: ha látom őket úgy játszani, ahogy testvéreknél nagyon ritkán lehet, vagy ahogy segítik, vigasztalják egymást. Büszke vagyok rájuk.

─ Hogyan tudsz magadra időt fordítani?

– Ez most elég nehéz. Lili napirendje sokat változott, hozzá igazítom mindenki napját. Fontosnak tartom a válaszkész nevelést, ezért nagyon sokszor lemondtam az „én időről”, helyette inkább a gyerekekkel voltam, hamar rájöttem, hogy kell magamra időt fordítani lelkiismeret-furdalás nélkül. Az iskola-, ovibezárásokat követően kitaláltam, hogy reggelente lopok magamnak fél-egy órát. Ilyenkor elkészítettem a kávémat, és a szuszogó bűvös hármashoz beültem, és könyvet olvastam. Később kitaláltam, hogy megtanulok horgolni, így reggelente azzal foglalatoskodtam.

Igazi feltöltődés számomra a Kangatraining, ahol igaz nem csak magammal foglalkozom, akkora energialöketet ad egy óra megtartása, hogy úgy érzem, meg tudom váltani a világot.

─ Mi változott benned amióta édesanya vagy?

– Minden! Az, hogy valaki másról gondoskodsz, sejtszinten változtat meg mindent. Van a csepp gyermekem, aki nem kérte, hogy megszülessen. Ott vagyok én, az anya, aki ösztönből bármit megtenne érte, hogy jó legyen neki. Emiatt folyton aggódom, olyan miatt is, ami miatt nem kéne. Az ösztöneim még erősebbek lettek. Egy anya sokszor érzi, hogy valami negatív dolog történik a gyermekével. Én is sokszor érzem, hogy ha nincsenek velem, hogy valamelyikükkel történt valami az iskolában vagy az oviban.

─ Ha jellemezni kellene magad mint anyát, akkor mit mondanál magadról? Ez az elképzelésed passzol ahhoz, amilyennek a gyerekek megszületése előtt képzelted magad?

– Hm. Ez nehéz. Nem gondoltam volna, hogy valaha valaki fel fogja tenni nekem ezt a kérdést, hogy mit gondolok magamról anyaként. Sokkal jobb anya szeretnék lenni.

Tudatosan teszek érte, és minél többet dolgozom rajta, annál nehezebbnek gondolom. Minden percét igyekszem élvezni az anyaságnak, büszke vagyok arra, hogy tudok bocsánatot kérni a gyermekeimtől. Esténként, amikor már alszanak, mindig megsimogatom őket, puszit adok nekik, és elmondom, hogy köszönöm, hogy vannak, hogy engem választottak anyukájuknak, és nagyon szeretem őket. Vannak dolgok, amikben sokkal lazábbnak kellene lennem, és vannak, amikben sokkal következetesebbnek, szigorúbbnak. Úgy gondolom, hogy a gyermekeink a mi tanítómestereink is, egy hihetetlenül kemény önismereti útra lépünk, amikor szülővé válunk. Nekem a komfortzónámból történő kilépést is jelenti az anyaság. Meglepett, hogy anyatigrissé változom, ha a gyerekeimet kell védenem. Régóta készültem az anyaságra, számomra ez a nőiség legfelsőbb szintje. Tizenöt éves koromtól tudtam azt, hogy lesz férjem és 3 gyermekem. Az első fiú lesz, a második lány, már azt is tudtam, hogy Fanni lesz a neve, a harmadik gyermek nemét nem tudtam.

Vannak olyan alapvető értékek, amiket mindenképp szeretnék átadni nekik. Két gyerek után kezdtem bele egy vállalkozásba, amiben igyekszem mindig egy szintet feljebb lépni. Szeretném megtanítani nekik, hogy ha van egy álmuk, céljuk, akkor azért dolgozni kell. Egyáltalán nem baj, ha egy ideig egy helyben áll, vagy alkalmanként visszalépést tapasztal, vagy nem egyik napról a másikra éri el, elbukni sem szégyen. Csak tanuljanak belőle, álljanak fel, és csinálják tovább.

─ Gondolom, nincs olyan nap, hogy ne történne valami mókás esemény, megosztanál párat?

– Nagyon sok ilyen van. Általában nevetünk rajta, és legtöbbször el is feledjük. Amikor a legkisebb megszületett, akkor az esti mesélések nagyon idilliek voltak. Csendes félhomályt varázsoltam a szobába, a párologtatóban a nyugodt alvást segítő olaj párolgott, Lili szopizott, a nagyok hozzám bújtak, úgy olvastunk esti mesét. Ez mostanra annyiban változott, hogy ALili egy igazi troll lett, nyilván nem lehet az esti szopinál olvasni, mert nem hagyja. Ha pedig bekuckózunk a gyerekekkel, akkor megunja, ha sokáig olvasok egy oldalon és belelapoz a könyvbe. Eleinte felzaklatott, de most már csak annyit teszek, hogy folytatom ott, ahova lapozott. Ebből nagy nevetések kerekednek, hiszen értelmetlen a történet. Ezt persze nagyon élvezik. Főleg Lili, hogy ő nevettette meg a tesóit.

Fanni egyik nap a játszótéren bemászott a babahintába. Mostanában ez kedvenc. Én Marcival, Lilivel a libikókán voltam. Egyszer csak visítva kiabál, hogy: „Anyaanyaaaaanyaaaaa segíts!” Fejjel lefelé lógott a kifordított hintával együtt. Lekaptam Lilit a libikókáról, és egy másik anyukával rohantunk kiszabadítani. Megijedt mindenki, de ez volt a legnagyobb baj szerencsére, utána megint jót nevettünk, mert bármilyen veszélyes is volt a helyzet, akkor is vicces volt. Utólag.

─ Hogyan tudod a munkát összehozni az anyasággal?

– Eleinte sokat agyaltam rajta, hogy kéne összeegyeztetni. Ma már úgy vagyok vele, hogy csinálni kell, és majd alakul. Ez az egyik nagy hibám, hogy mindent túlagyalok, mert szeretném, hogy minden tökéletes legyen. Nem szeretem lejjebb adni, ez az én nagy fejlesztendő területem. Amit most csinálok, arra nem munkaként tekintek, ez még egy löket, hogy gördülékenyen menjenek a dolgok. Vannak lehetetlennek tűnő helyzetek, de ezeket meg kell oldani. Egy idő után rutinná válnak, idő hiányában nincs idő kétségbe esni, tenni kell a dolgunkat, menni tovább. Szerintem ezt minden anya így csinálja.