második alkalommal

2020.09.10. 11:30

Elismerés a szakmai munkának

A Móra iskola is elnyerte immáron második alkalommal az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címet. Elkészítették az éves munkatervet, amely öt programot tartalmaz.

Molnár Emese

Bemutatták, milyen módszerekkel alkalmazható a zsonglőrlabda a fejlesztésben

Dunaújváros

Ezt a pályázatot 2017-ben írták ki először, és már akkor is megkapta a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény a bázisintézményi címet. Alpekné Major Valéria, az iskola igazgatója elmondta, ebben az első hároméves ciklusban a saját, specifikus módszereiket mutatták be az érdeklődő kollégáknak, többek között a szegregált, magatartási zavaros diákok tanítását, kezelését, vagy éppen a kutyával asszisztált gyógypedagógiai órákat. Utóbbi esetében nemcsak az iskola falain belül, hanem külső helyszíneken is tartottak bemutatót. Ismertették azt is például, hogy milyen hospitálási lehetőségek vannak. Nagy sikere volt az érzékenyítő óráknak, amikor is az iskola gyógypedagógusai ellátogattak más intézményekbe, olyan osztályokba, ahol autista gyermek is tanult, és gyakorlati feladatokkal, szituációkkal szemléltették, hogy ők miként élik meg a mindennapokat.

Az úgynevezett padlórobotot a természetórán is használják Fotók: Móra iskola

Az igazgatónő elmondta, a mostani projekt éves munkatervét már elkészítették, amely öt programot tartalmaz, és amelyeket ősszel és tavasszal szerveznének meg. Ebben szerepel a több éve zajló tükörtáblás terápia bemutatása, amely a diszlexia és a diszgráfia fejlesztését szolgálja. A járvány­ügyi helyzet miatt elmaradt az a tavaszra tervezett program, amelyen bemutatják, hogy az SNI-s gyermekek tanórájában miként használnak robotokat, így ezt most pótolnák. Folytatni és bővíteni szeretnék az állatasszisztált terápiát, a hospitálást, ismertetni kívánják, hogy milyen kommunikációs eszközökkel lehet fejleszteni a beszédkészséget.

A projektjükben megjelenik az online oktatás, és annak lehetőségei

A projektjükben megjelenik az online oktatás, és annak lehetőségei azon kollégák, gyógypedagógusok számára, akik nem tudnak részt venni egy-egy adott programon.

Bemutatták, milyen módszerekkel alkalmazható a zsonglőrlabda a
fejlesztésben

Ezeken kívül készülnek a gyógypedagógiai asszisztensek találkozójára is, amelyet immáron harmadik alkalommal szerveznek majd meg.

Alpekné Major Valéria hozzátette, ez a bázisintézményi cím szakmai elismerést jelent az iskolájuknak.

Motiváló a kollégák számára is, további fejlődésre ösztönzi őket, és ezáltal lehetőség van az intézmények közötti módszertanok bemutatására, a szakemberek közti eszmecserére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában