Portugáliából Dunaújvárosba két keréken

- Meddig élt Dunaújvárosban, mivel foglalkozott?

- A nagyszüleim penteleiek voltak, illetve a szüleim Sztálinvarosban születtek. Újtelep legelső utcájában a Rákócziban nőttem fel. Húsz-huszonegy éves koromig éltem itt. A Szórád Márton Általános Iskolába jártam, majd a Rudas Közgazdasági Szakközépiskolában folytattam tanulmányaimat közgazdaságtan és angol nyelvre specializálódva. Ezután Budapestre költöztem, ahol előadóként dolgoztam és üzletek karbantartása volt a fő feladatom, majd pár évre rá egy ékszerüzlethez kerültem, ahol ékszereket javítottam, bútorokat terveztem, majd üzletek nyitását bonyolítottam le. Néha megpróbáltam otthon, Dunaújvárosban is különböző munkákkal foglalkozni, dolgoztam például a Széchenyi pékségben is. Mindig hittem abban, ha több dolgot tanulok meg, sokkal színesebb személyiségem lesz, illetve több dologhoz tudok majd hozzászólni. Az új dolgok iránt mindig is érdeklődtem, ha valamit nem tudtam akkor addig „ültem a témán” ameddig meg nem értettem a rendszert. Huszonöt éves koromra pedig egy új világba csöppentem, ez az önkénteskedés volt, elsőként Horvátországban, Isztria részén, Labin városában egy Erasmus Plus program keretén belül. Az elmúlt pár évben Angliában, Devon megyében, Exeter városában éltem, ahol egy étteremben dolgoztam, majd Izland keleti részén egy 70 fős faluban, Borgarfjodur Eystriben, ahol asztalosként házakat renováltunk. Illetve Valencia városában is, ahol ugyanúgy önkénteskedtem.

- Portugáliába miért ment ki, most mivel foglalkozik?

- Portugáliában már több mint ötször jártam. Az első alkalommal egy hostelben önkénteskedtem, és mindig emiatt jártam vissza. Ez lett az otthonom, ugyanis a tulajdonossal közeli, jóbarátságot ápoltam az első pillanattól kezdve. Tavaly 2019 áprilisában amikor Angliából érkeztem haza Budapestre, azzal a tervvel, hogy szeretnék otthon élni, a barátom Joana, a hostel tulajdonosa felhívott, hogy tudnék-e neki segíteni. A válaszom természetesen igen volt. Úgyhogy csak két hetet voltam otthon. Májustól újra Porto városában éltem, de most már nem önkéntes voltam, hanem Joanával együtt dolgoztam a hostelben. A vírus miatt sajnos ő elveszítette ezt az üzletét, így sajnos én is munka nélkül maradtam. Tehát március óta, kisebb ezermesteri munkákból tartottam el magam, besegítettem egy két étteremben is, illetve segélyből éltem, amit kint kaptam.

- Speciális és kalandos módját választotta a hazautazásnak. Úgy döntött, hogy kerékpáron teszi meg a 3800 kilométeres utat. Miért?

- Igazából ez a második ilyen hosszútávú kerékpáros utam. Három-négy éve Budapestről tekertem Malaga városáig. Ezt egy Erasmus projekt miatt vállaltam, ahol a magyar csapat vezetője, koordinátora, és előadója voltam. A mostani utam ötlete egy reggeli felett ülve született meg. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mit is csináljak a vírushelyzetből adódóan. Úgy gondoltam, hogy nagyobb esélye lesz annak, hogy otthon munkát találok. És egy bizonyos dolog miatt is, mondhatni ez a fő oka annak, hogy hazakívánkozom. Ez már évek óta nyomja a szívem, úgy gondoltam, hogy ez az út kellő energiát ad majd nekem ahhoz, hogy végre hozzá álljak eme ötlet megvalósításához. Valamivel mindig táplálnom kell a bennem égő tüzet. Ez is egy próba, hogy bebizonyítsam, hogy bármi lehetséges. Szóval mondhatni, hogy önmagam szeretném adni, ezt fontosnak tartom, és erre szeretnék bátorítani mindenkit. Rengeteg féle- fajta út áll előttünk, megannyi opció. És döntést kell hoznunk. Legyen bármilyen furcsa is az ötlet, ameddig nem ártunk vele másnak, cselekedjünk és valósítsuk meg önmagunk. Ezáltal sokkal boldogabbak lehetünk, mert az igazi énünket adjuk.

- Hogy kell egy ilyen útra felkészülni? Technikailag, fizikálisan és lelkileg.

- Fizikálisan természetesen tekerni kell, de jó kondícióban voltam. Ugyanis a British Open Brazilian Jiu-jitsu versenyre készültem, ami sajnos a vírus miatt elmaradt. Napi két edzésen vettem részt, úgyhogy a kondíciómmal nem volt probléma. A technikai része az, amin sok múlhat. Pár hónapja biciklim sem volt, csak túrafelszereléseim. Mindig is rajongtam az országúti kerékpárokért, illetve korábban is volt egy pár belőlük. Tehát nem volt kérdés, hogy egy ilyen biciklivel szeretnék útra kelni. A legkönnyebb dolgokat szerettem volna magammal vinni. Sátor helyett függőágy, ha esik egy ponyva megy fölé, ami ugyan csak light weight. A hálózsákom nyári, tehát könnyű és nem foglal sok helyet. Talán a főzéshez való kellékek azok, amik sokat nyomnak. Egy bicikli üzlet Portóban, (Intemporal Bikes) kimondottan bikepackingre specializálódik. Jártam az üzletükben korábban is. Indulás előtt próbáltam szponzorokat találni. Ők vissza is írtak, hogy sajnos nem tudnak szponzorálni, viszont nagyon szeretnének segíteni. Ebből egy gyors barátság szövődött a tulajdonossal. Aki minden terméket kedvezménnyel adott nekem. Így tudtam hozzájutni kiváló külső gumikhoz és a speciális táskákhoz, amik direkt országúti biciklire vannak szabva. És még jó pár aprósághoz, illetve az ajándék szerszám, amit Luístól, a tulajdonostól kaptam. A másik fontos dolog az útvonal tervezés volt. Amit a Strava applikációján keresztül terveztem, mert így látható, hogy mely utakat használják többet a kerékpárosok.

Lelkileg felkészülni? Mindig mindenre készen állok, mert bármi megtörténhet az emberrel, nem csak egy ilyen út alatt, de a hétköznapokon is. Amit még fontosnak tartok megemlíteni, hogy egy hónappal az indulás előtt elindítottam egy közösségi finanszírozást, az egyik nagy nemzetközi platformon. Ennek ezidáig nagy sikere is volt. Ezt azért tettem, hogy a költségeimet fedezzem.

- Mit visz magával az úton, hol száll meg?

A legfontosabb dolognak tartom a fent említetteken kívül a napelemes töltőt, a tábori zuhanyzót, vékony, de erős köteleket a függőágyhoz. Kamerát, telefont is viszek és lámpákat a biciklire. Van egy kis táskám, ami kimondottan futáshoz ajánlott, de tudom benne tárolni a vizespalackokat, és egyéb apróságokat; naptejet és egyéb tisztálkodási szereket, valamint melegebb ruhákat estére. Alapvetően vadkempingezek, igazából két fára van szükségem. Próbálok mindig olyan helyen megállni, ahol van víz, vagy csap. Spanyolországban rengeteg ilyen hely volt, így könnyű volt a fürdést és a mosogatást megoldani. Ha ez nincs így és abszolút nincs csap a közelben akkor az esti bevásárlásnál veszek 3-4 liter vizet estére. Általában kis városokban vagy falvakban állok meg esti pihenőre.

- Naponta hány kilométert teker? Milyen volt eddig az útja?

- A mai nap léptem át a spanyol – francia határt. A megtett út hossza változó, főként a terepviszonyoktól függ. Próbálom magam a tervemhez tartani, de volt, hogy egy szakaszt két részre osztottam. Ha könnyebb a terep, azaz 1500 méteres a szintemelkedés, akkor bevállalom a 150 kilométert is. A tegnapi napra 107 km volt tervezve, 117 lett belőle, 2500 méter körüli szintemelkedéssel. Eddig igazán élvezetes voltaz utam. Volt két nap amikor az időjárás is igazán kedvező volt. Felhős, és száraz idő. Talán a tegnapi napot mondanám eddig a legélvezetesebbnek, a látvány és a lejtmenet miatt, amit igazán élveztem. A Pireneusok igazán gyönyörű látványt nyújtott, de a hegyre való felfelé menet sokat kivett belőlem, a látvány azonban kárpótolt. A lejtmenetben, ami igazán megérdemelt volt, 60-70 kilométer per órás sebességgel tudtam száguldani. Portugáliában egy napot tekertem csak, azt tudtam, hogy mindenki kedves ezért szeretek visszajárni, és ez ugyan úgy elmondható a spanyolokról is. Egy családdal, akik Bilbao környékéről származnak egy pici kis parkban találkoztam, akik látták, hogy egyedül vagyok és meghívtak, ebédeljek velük. A két másik élményem ismerősökhöz fűződik. Egy kis városba Carballino városába érkeztem, ami nem volt tervben, de a hőség miatt kitérőt tettem. A város utcáján sétálva, egy leány elém ugrott, „Hey, I know you.” Iria volt az, akivel egy éve Pesten ismerkedtem meg. Nem ebben a városban él, de egy nyári tábor szervezésében gyerekekre vigyázott. Rendkívüli élmény volt így összefutni valakivel. A másik eset Diego barátommal történt, akit Pina de Montalgraoból, egy kis faluból ismerek. Ő Leon városából utazott több mint 200 km-t csak azért, hogy velem kempingezhessen. Este ő volt felelős a vacsoráért, majd reggel 10 km hosszan követett a kocsijával, hogy aztán búcsút inthessünk egymásnak. Rengetegen bicikliznek mind a két országban. Jó volt látni a sok biciklist ahogy köszönnek, vagy épp csak a tetszésük fejezték ki egy két gesztussal. Vagy épp a motorosok ahogy a hegynek felfelé menet lassitottak csak azért, hogy gratuláljanak, hogy a hegyek megmászását választottam. A spanyoloknál igazán élveztem Asturias és Navarra régiókat ezek igazán változatos tájakat festettek le számomra. Ahol tó mellett haladtam el ott igyekeztem megmeríteni magam.

- Egy ilyen utazás során és a pihenések alkalmával kulturális és kulináris élményeket is szerez az ember. Voltak ilyenek?

Természetesen, de nem túl sok. Mert egy ilyen út azért amúgy is költséges. Úgyhogy megpróbálok a legtöbbször saját magamnak főzni. De heti egyszer kétszer megkóstolom a helyi különlegességeket. A Rhone folyó völgyében szeretnék majd egy kis borkóstolóra szert tenni.

- A koronavírus beleszól az utazásába? Hogyan védekezik ellene? Mit tesz, ha egy ország kockázati besorolását sárgára, vagy pirosra váltják?

- Nem, nem szól bele egyáltalán. Igazából a legbiztonságosabb módját választottam az utazásnak. Csak a boltokban, illetve az étteremben vagyok emberek között. Maszk mindig van nálam. Illetve ahova bemegyek, előtte kezet fertőtlenítek. Emiatt sem foglalkozok azzal annyira, hogy milyen egy adott ország besorolása. Biztonságban érzem magam, mert alig vagyok kontaktban másokkal.

- Mi vár még önre? Mikorra tervezi, hogy Dunaújvárosba ér?

- Jó pár száz kilométer és emelkedő, illetve hiszem, hogy megannyi látnivaló is. A pireneusoki szakasz a tegnapi nappal letudtam. Ez után egy gyorsabb szakasz jön majd, egészen Svájcig. Ott majd megint csak lassabban haladok majd az Alpok miatt egészen az osztrák magyar határig. Augusztus 20-a környékére tervezem az érkezést, bár napra pontosan nem tudom megmondani. Az érkezés Budapest hiszen a legtöbb barátom ott él. Dunaújvárosba is tervezek menni, de elsőnek érjem el Budát. Remélem eseménydús és varázslatos tájak várnak rám. Illetve remélem, hogy egy pár ismerőssel azért még találkozhatok az út során.

- Van hova haza jönnie, ki várja itthon?

- Ez egy igazán érzékeny kérdés számomra. Úgy vélem, hogy mindig is egy jég hátán is megélő személy voltam. Ez nyilván az utazásomból is látszik. Úgyhogy ezért is gondoltam, hogy bátran haza tudok menni, anélkül, hogy lenne hova haza térni. A családunk sajnos már nincs egyben. Úgyhogy leginkább barátok várnak. De biztos vagyok benne, hogy próbálok majd a családom többi tagja felé is nyitni. Van, akikkel évek óta nem beszéltem.

Egy biztos, a Portugáliában kapott szeretet és az emberek összetartása már most hiányzik.

- Meddig marad és hogyan fogja tölteni itthon az idejét?

- Hosszútávra tervezek, nem szeretek sokat pepecselni, úgyhogy ahogy tudok egy kis pihenő után rendszerezem magam és kitalálom, mit és hogyan fogok csinálni. Ezzel nem igazán szerettem volna foglalkozni az indulás előtt. Mindent lépésről lépésre csinálok. Nem is gondolkodom a visszaúton még. Bár tény, hogy már most hiányzik az ottaniak hatalmas szeretete. Valószínűleg jövőre látogatóba visszamegyek azért. Rengetegen mondták, hogy ha netán nem tetszene otthon, Portóba bármikor visszamehetek, mert mint mindig tárt karokkal várnak.