Waterloonál végérvényesen lezárultak a napóleoni csaták

Az európai nagyhatalmak ezért ismét szövetséget kötöttek a franciák ellen, akik Waterloonál döntő vereséget szenvedtek a brit és porosz csapatoktól. A waterlooi csatára 1815. június 18-án került sor, ami a franciák döntő vereségével zárult és ezzel befejeződtek a napóleoni háborúk.

Bonaparte így kénytelen volt ismét lemondani, majd a győztesek az Atlanti-óceán déli részén fekvő Szent Ilona-szigetre száműzték. Ott is halt meg 1821. május 5-én. 19 év múlva hazaszállították hamvait, és Párizsban, az Invalidusok templomában helyezték örök nyugalomra.

A napóleoni háborúk

Európa jelentős részére, illetve Észak-Afrika, Ázsia és az Atlanti-óceán bizonyos területeire kiterjedő, globális konfliktusok sorozata volt 1799 és 1815 között.

A háború nevét magáról Napóleonról kapta, hisz ő indította el, és meghatározó szerepet játszott abban. A francia császár tehetségének és jó szervezésének köszönhetően szinte az egész öreg kontinenst meghódította, egyedül Nagy-Britanniát nem sikerült elfoglalnia. Napóleon számára az orosz hadjárat járt katasztrofális következményekkel, igaz győzelmet aratott a cári hadsereg felett, sőt bevonult Moszkvába is, de az oroszok kitartásának köszönhetően és a zord időjárás következtében, a 800 ezres hadserege szinte teljesen megsemmisült.

A vereség aláásta a császár tekintélyét, otthon is sokat veszített a népszerűségéből, továbbá a szövetségesek a „népek csatájának” nevezett lipcsei ütközetben vereséget mértek Napóleon seregé­re, majd ezt követte az Elba szigetére való száműzetés. A korzikai azonban megszökött a szigetről, és ezzel egy új fejezetet nyitott az európai történelemben.

A száznapos uralkodás, ami valójában 111 volt

A korábban bukott emberként elkönyvelt Napóleon Bonaparte diadalmenetben vonult be Párizsba, és miután XVIII. Lajos király elmenekült a francia fővárosból, 111 nap erejéig visszaszerezte hatalmát Franciaország felett. Ellenfelei a szövetségbe tömörülő brit, holland, német és porosz seregek viszont már ott állomásoztak a francia határ közelében, és csak arra vártak, hogy megkezdhessék a támadást. A szövetségesek körülbelül 600 ezer fős hadsereggel bírtak, amíg Napóleon 350 ezer katona besorozását vette tervbe, azonban a 25 éves háborúban meggyengült francia nemzet csak 125 ezer embert tudott kiállítani, ami roppant kevés volt.

A Napóleon-ellenes erők Belgium területén tervezték erőiket egyesíteni, ezért Bonaparte seregével észak felé nyomult, hogy még mielőtt egyesülnének a szövetséges erők, egyenként semmisítse meg azokat. A hadjárat kezdetben a franciák várakozásainak megfelelően alakult, de ezután a császár alvezérei sorozatos hibákat vétettek, aminek később komoly következményei lettek. A szövetséges erők egyik parancsnoka a brit Arthur Wellesley, Wellington hercege, az ír származású tábornok és államférfi volt. Az egyik legjelentősebb brit katonai vezető volt a napóleoni háborúkban, később az Egyesült Királyság külügyminisztere, majd miniszterelnöke lett. A másik a porosz Gebhard Leberecht von Blücher tábornagy volt. Őt bosszúvágy is hajtotta, azt tervezte, hogy megtorlásul azokért az atrocitásokért, amelyeket Poroszországnak kellett elszenvednie a megszálló francia hadseregektől, lerombolja Párizst.

A waterlooi csata rövid története

Waterloo egy belga település a Vallon-Brabant tartomány területén, kb. 20 km-re délre Brüsszeltől. A helység neve holland eredetű, feltehetően a „water” (víz), és „loo” (erdő) szavak összevonásából, ami arra utal, hogy az eredeti települést mocsaras területen nőtt erdők közelében alapították.

Napóleon terve a sorsdöntő ütközet előtt is változatlan maradt, a francia főerőkkel döntő sikert akart elérni a britekkel szemben, mielőtt még a poroszok a csatamezőre érkeznek. Ezért követte a visszavonuló Wellingtont egészen Waterlooig, azonban az időjárás közbeszólt. Heves esőzések voltak, a talaj felázott, így a sáros földön a császár csak némi késéssel tudta felállítani rettegett tüzérségét. A brit parancsnok ezzel időt nyert, és felkészült az összecsapásra, közben Friedrich Wilhelm von Bülow porosz tábornok parancsnoksága alatt megérkezett a várva várt porosz erősítés is. Napóleon dél körül, heves ágyúzás után indította meg az első támadást, ami azonban nem járt sikerrel, mert Wellington seregét a környező dombok mögött vonta össze, messze a francia ágyúk tüzétől. Napóleon ennek ellenére támadást vezényelt, de a kitartó brit védekezésnek köszönhetően kudarcot vallott. Közben megjelentek Blücher porosz csapatai is, amelyek ellen Napóleon már csak szűkös tartalékait vethette be, így kockáztatott, mindent egy lapra tett fel. A francia vereség ekkor már elkerülhetetlen volt, a kétfelől támadó brit és porosz seregek estig felmorzsolták Bonaparte egységeit, és eldöntötték az ütközetet.

A francia tüzérség az ágyúkkal együtt brit és porosz kézbe került, az addig verhetetlen Császári Gárda is megsemmisült, így Napóleon teljes vereséget szenvedett. A kudarc után a franciák visszavonultak, a Párizsba visszaérkező Napóleon pedig június 20-án lemondott trónjáról, majd közel egy hónap múlva megadta magát a brit csapatoknak.

Elcsitult a csatazaj, a fegyverropogás

A kiváló francia hadvezér több hibát is vétett, ami hozzájárult a vereséghez. Először is sokáig halogatta ellenfelei üldözését, majd rosszul mozgatta alakulatait. A szemtanúk szerint a csata előtt Napóleon már beteg volt, megfázott és aranyere is kínozta. Az oroszországi hadjárat nagyon megviselte a császár szervezetét, sem idegileg sem mentálisan már nem volt a régi.

A csatában több tízezren estek el, a waterlooi csatával végérvényesen lezárultak a napóleoni háborúk.

Egyesek a bukott császárt Amerikába szerették volna száműzni, de a britek ezt nem engedélyezték. A győztes szövetséges hatalmak ekkor már semmit sem bíztak a véletlenre, miután letartóztatták Napóleont, a távoli Szent Ilona-szigetre száműzték, ahol 1821-ben elhunyt. A sziget az Egyesült Királyság tengeren túli területének egyik adminisztratív része. Az Atlanti-óceán déli részén található, földrajzilag viszont Afrikához sorolható.

Franciaországban közben visszaállították a királyságot, de Bonaparte hívei továbbra is jelentős politikai erőt képviseltek.

Maga a Waterloo kifejezés pedig a csatát követően az angol nyelvben a döntő végkimenetel szinonimájaként (rokon értelműek azok a szavak, amelyek különböző alakúak, de azonos vagy hasonló dolgot jelentenek) tudatosult, még más nyelvekben a megsemmisítő vereséget jelenti.

Egy biztos: Bonaparte Napóleon a világtörténelem egyik leghíresebb hadvezére volt, az is tény, hogy az elfoglalt területeken bevezette a polgári törvényeket, ezzel elősegítette a feudalizmus felbomlását, és helyette modern, polgári államok létrejöttét szorgalmazta. Rendelkezései túlélték a különböző politikai változásokat, és biztosították a modern Franciaország alapjait. A prefektúra (elöljáróság) rendszer kialakításával központosította a közigazgatást, továbbá megerősítette a rendőrséget. Az adóbeszedés hatékonyságának növelése és a Francia Nemzeti Bank megalapítása révén stabilizálta az ország pénzügyi helyzetét. Az oktatásra különös figyelmet fordított, elválasztotta az egyházat az államtól, viszont ellenezte a különböző vallásellenes mozgalmak működését és anyagilag támogatta az egyházat.

Nevéhez fűződik a Becsületrend létrehozása, amely vallásra és származásra való tekintet nélkül bárkinek adományozható, katonai és polgári érdemeinek elismerésére.

A cikk írásához felhasznált irodalom

Iain Gale: Waterloo négy napja – A megnyert és az elvesztett ütközet.

Feleki László: Napoleon. „A csodálatos kaland”. I–III.

Az emberiség krónikája. Szerk. Bodo Harenberg.

André Castelot: Napóleon.

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1815 junius 18 a waterlooi csata/

Seress László: Napoleon. Budapest: Karriérek Kiadóhivatala. 1912.