az ügyészség bűnügyi felügyeletét indítványozta

2020.06.16. 14:00

Kalapáccsal akarta idős házastársát megölni

Dr. Ott István, a Fejér Megyei Főügyészség főügyésze az alábbi tájékoztatást adta az üggyel kapcsolatban:

duol.hu

Forrás: illusztráció

Fotó: shutterstock

A Fejér Megyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványozta annak a férfinak a bűnügyi felügyelete elrendelését, aki 2020. június 13-án székesfehérvári lakásukban kalapáccsal többször fejen ütötte a házastársát, amelynek következtében a sértett súlyos személyi sérülést szenvedett.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított és a sértett között veszekedés alakult ki, amely során a férfi egy kalapáccsal a 78 éves asszonyt többször fejen ütötte. A bántalmazással a terhelt a sértettnek orr- és arccsont törést, valamint a jobb kéz többszörös törését okozta.

A cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és súlyos törvényi fenyegetettségére figyelemmel – amely 10-től 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés – alaposan feltehető, hogy a gyanúsított szökéssel vagy elrejtőzéssel igyekezne magát kivonni a büntetőeljárás hatálya alól, továbbá az elkövetés módjára, a gyanúsított kitartó szándékára tekintettel fennáll a bűnismétlés veszélye.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványnak helyt adott és elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét a mozgását nyomon követő technikai eszközzel való ellenőrzéssel. A bíróság döntése végleges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában