Urunk, legyen meg a Te akaratod!

Egy barátom hívott fel telefonon, hogy hogy vagyok. Néhány szó után elmondta, hogy édesapja tegnap volt 75 éves. Hat testvér – két orvos közülük – megszervezték, hogy a nagy kertes ház udvarán jókora távolságot tartva elmennének megünnepelni, sőt egy tortát is szerveznének oda, ami garantáltan steril. Az édesapa azt mondta, fiam, rettegek, még a tortából se tudnék félelem nélkül akár egy falatot is enni. Egy édesapa mondja, aki fölnevelt hitben, bizalomban és reményben hat gyereket, mindegyiknek hívő, vallását gyakorló családja van. Ez az édesapa fél. Egy világ omolhatna össze bennünk.

Mit látunk folyamatosan? Az erkélyeken éneklőket, a tisztelegve vonuló, az egészségügyiek mellett demonstráló taxisokat, megható szentmisét, ahol a hívek képeivel van kirakva a templom, az erkélyről éneklő operaénekest. Azt hiszem, ez most a kétségbeesés tehetetlensége. Ahogy Krisztus elfogásánál olvassuk: „Jézus kísérői közül az egyik kardjához kapott, kirántotta, a főpap szolgájára sújtott és levágta a fülét.” A római katonákból álló különítmény ellen egy karddal? Mindenki fél. A hívő is és a nem hívő is.

Szégyellnünk kell, hogy félünk? Varga László püspök atya szép elmélkedésében arról beszél, hogy Jézus a Getszemáni kertben vért izzadva fél. Háromszor kéri az Atyát, hogy vegye el tőle a szenvedést, de mindháromszor hozzáteszi: legyen meg az akaratod. Ha Jézus félt, nekünk sem szégyen félnünk.

Itt van előttünk húsvét, a feltámadás ünnepe, amikor Krisztus feltámadását ünnepeljük. Azt mondja Szent Pál, ha egy feltámadt, hogyan mondhatják egyesek, hogy nincs feltámadás. De csak tükör által homályosan látunk, a bűn elhomályosítja látásunkat, ezért félünk.

Ilyenkor mindenkiben fölmerülnek a „lét nagy kérdései”. Egy földrengésben, ha sokan meghalnak is, tart néhány percig, esetleg néhány napig ritka utórengésekkel. Nagy a kétségbeesés az elvesztett szeretteinkért. De az építés, újrakezdés van előttük. Ezért egészen más a mostani helyzet. Benne vagyunk a halál félelmében, és benne vagyunk szeretteink elvesztésének a félelmében. Ebben vergődünk. Kapaszkodunk az apró biztatásokba.

És kapaszkodunk az Istenbe. Megkérdezték népszerű, hogy ne mondjam sztár papunkat, hogy akkor most ez az Isten büntetése? Fölhorkanva válaszolt, szó sem lehet róla, ez csak figyelmeztetés, az Isten nem büntet! (Ettől úgy megnyugodtam.) Mert nem szabad kimondani, hogy itt az Urat megtagadó világról van szó. A bűn tobzódik. (Most a több szabadidőben megnéztem néhány filmet. Nincs olyan film, vagy csak igen elvétve, ahol a pozitív hős is ne valamiféle aberrált erkölcsi norma szerint élné az életét. A szexualitás soha nem rendezett állapotban jelenik meg.) Amikor még a hithez nagyon közel álló emberek kerülnek is szembe Krisztus tanításával, akkor nem a tettüket próbálják igazítani az Isten rendjéhez, hanem fölháborodva vonják felelősségre az egyházat, hogy hogyan taníthat ilyet? Nagy énekművészünk, aki nem rendezett házasságban él, követeli, hogy fogadja el Krisztus az ő döntését.

Igen, ilyenkor magunkba nézünk, érzékenyebben, mint normális időkben. Megtaláljuk a bűnöket? Nem az a baj, ha bűnt követtünk el, majdnem azt mondanám, az természetes, a baj az, ha nem a bűnt vetjük el, hanem a törvényt akarjuk hozzá igazítani. Amikor a bűnt erénnyé tesszük.

Most nagy port vert fel Matteo Salvini felhívása, hogy a templomokba lehessen bemenni kis létszámban a szertartásokra. Azzal vágtak vissza neki, hogy elvált, és nincs rendezve a házassága. Azt válaszolta, „tudom, hogy bűnös ember vagyok, nagy bűnöket követtem el, de hiszek Istenben, és Mária védelmét kérem. Ez zavar valakit?” Korábban úgy nyilatkozott: Olaszországot és az életét Mária Szeplőtelen Szívére bízza, és egyúttal tanúságot tett amellett, hogy már régóta mindenhová rózsafüzérrel jár.

Azért hoztam az ő példáját, mert aki tudja, hogy bűnös, hogy az élete tele van bűnnel, az tudja azt is, miben kell Isten irgalmára hagyatkoznia.

Itt válik el a mai világ. Amikor valakit az idegesít fel, hogy nem magyar nemzetiségű volt az első áldozata a hazai járványnak, annak nincs szüksége Isten irgalmára. Akinek egy gyermek élete pusztán botmixer kérdése. Sem érzelem, sem örök emberi norma, szolidaritás, értékrend nincs ezekben a szavakban. Ő maga számára a norma, ebből következik, hogy az életét is magának kell megoldania. Itt nincs hely semmilyen istennek.

A világ „civilizált” része a bűnt teszi az élet mércéjévé. Az emberi erőforrások minisztere a járvány kapcsán úgy rendelkezett, hogy „2020.03.16-tól tervezett egészségügyi ellátás csak akkor kerül elvégzésre, ha arra sürgős szükség miatt (életveszély vagy tartós egészségkárosodás elkerülése érdekében) kerül sor”. Milyen életveszély, milyen egészségkárosodás az, aminek megelőzésére a járvány kezdete óta hazánkban 2200 magzatnak, kisgyermeknek vették el az életét, nem hagyva nekik esélyt sem a kiteljesedő életre.

Úgy gondolom, hogy a mai helyzet különösen is fogékonnyá tesz bennünket az Istenre, különösen is nagy erővel késztet az életünk vizsgálatára, a bűnbánatra. Van, aki valóban fogékony, van, akiben a Sátán sikeresen elhallgattatta a fogékonyságot.

Az Úr szemléli a törekvéseinket. Adott egy rendet, ami a boldog kiteljesedő világ, tele szépséggel és teremtő erővel. Részt veszünk benne, és ugyanezt folytatjuk feltámadásunk után az Isten Országában – vagy nem veszünk részt benne.

Vigasztalásunk, hogy küldetésünk van személyesen, és nemzetként is: Szent Pio atya jegyezte le próféciáját: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!„

Imádkozzunk, és kérjük nemzetünk őrangyalát, hogy megtérjen népünk, és imádkozzunk, hogy ne borítson el a félelem, és imádkozzunk, hogy a reményünk élő legyen, és mindig tudjuk hozzátenni: Urunk, legyen meg a Te akaratod!