Ötven éve országos hócsata, jégzalás kísérte az ünnepeket

1969 decemberében fennakadás nélkül érkezett az égi áldás, havazás, hózápor formájában. A december 19-én megjelent Hírlap címlapon adott gyorsjelentést a hóhelyzetről. „A 14. AKÖV közlése szerint nem közlekednek az autóbuszok Dunaújváros – Székesfehérvár között, leálltak a soproni, győri, komáromi távolsági járatok is. A környék útjai közül a Dunaföldvár – Előszállás – Sárbogárd között, Nagyvenyim – Mezőfalva felé és Adony – Perkáta között az út járhatatlan.”

A karácsonyi előkészületek jegyében nem tétlenkedtek az újvárosiak, akik nem kevesebb, mint tizennégy mázsa bejglit rendeltek a cukrászüzemtől. Mint arról a Bejg­ligyári tudósítás című írás beszámol, az ünnepek előtti nagy hajrában tizennégy cukrász váltott műszakban nagyüzemi módon termelte az elmaradhatatlan karácsonyi édességet. Mészáros Ottó Négykerekű bálvány című cikkében részletes jelentést közölt a nemzetközi és hazai autópiaci helyzetről.

„Furcsa bálvány ez. Kiutalásra adják, várni kell rá, s fizetni érte” – indít a személygépjárművek magyarországi karrierjére is kitérő összefoglaló, amely ismertette, hogy az 1960-as évek végén hazánkban 163 636 autó futott, ebből közel 141 ezer volt magántulajdonban. „Nem vigasz azoknak, akik csak 1970-ben, vagy 1971-ben várhatják áhított Trabantjukra a kiutalást, de ebből a típusból fut a legtöbb: 34 ezer.”

Az 1969. december 24-én megjelent ünnepi szám címlapján Miskolczi Miklós Kitől várjuk a megváltást című tárcájával (is) találkozhattak a hírlapolvasók. „Az emberiségre, úgymond, ráférne a megváltás, de nem a december 25-re koncentrált karácsonyi-ünnepi, hanem a hétköznapi” – vélekedett a szerző.

A vasmű termelését is érintette az országos hócsata. Különösen a szállítás dolgozói, a vasút, a rakodás munkásai teljesítettek erőn felül. Hóban, fagyban, viharban is biztosították a vasmű folyamatos anyagellátását.

Tízéves lett a Dunaújvárosi Idegenforgalmi Hivatal. A jeles születésnapot köszöntő cikk szerint a távoli Jemenből, Ausztráliából, Koreából is fogadott vendégeket a hivatal, a Szovjetunióból pedig csak 1969-ben 340 inturiszt csoport érkezett.

A hóhelyzet miatt félő volt, hogy az óévbúcsúztató rendezvényeken hiányozni fog az asztalokról a pezsgő, ugyanis a helyi boltok között mindössze 3200 palackot osztott szét az ÁFÉSZ. Budafokról és Pécsről várták a megváltó plusz pezsgőszállítmányokat.

A rémuralom

A szilveszteri számban számos humoros olvasói levelet is beszerkesztettek. Kemény kritika érte a képzőművészeket. „A városért való aggodalom adhatta C. D. olvasónk kezébe a tollat. Mint írja: a képzőművészek magamutogató rémuralmát elkerülendő, a Kiállítási Teremben minél több kiárusítást, esetleg sóletbab-konzerv-bemutatót rendezzenek.” A szerkesztőség válasza pedig ez volt: Javaslatával egyetértünk, különösen a sólet-bab-konzerv-bemutató megrendezésére vonatkozó ötletét tartjuk kitűnőnek. Az illetékesek figyelmébe ajánljuk, hogy az ily módon hasznosított terem előterében nem ártana egy kultúrszomjoltó-oázist, afféle büfét vagy restit létesíteni.

Plusz tizenhárom

1970. január 5-én, hétfőn tizenegy tájban benépesedett a Műszaki Főiskola tornaterme. Csepecz, Csörgő, Andriska, Mihály, Formaggini, Cseh, Mohács, Szentesi, Simon, Somogyi, Kovács, Aczél, Nagy Ervin, Szabó, Harangi és Somogyvári libasorban vonultak be a tornaterembe. Ulmann István, a Kohász szakosztályvezetője rövid bevezető után bemutatta a csapatnak Szűcs Gyula mesteredzőt. – Nem szeretem a sok munkát, de eleget fogunk dolgozni – mondta hamiskás mosollyal az edző. Az első tréning a felmérésről is szólt. Ki szedett fel sokat magára? Én – válaszolta Aczél. No és mennyit? – Úgy tizenhárom kilót. – Lesz alkalma, hogy leadja –mondta nevetve az edző.