Rendeletekkel kormányzott, az országgyűlést nem hívta össze

A „kalapos király” édesanyja, Mária Terézia 1767-ben kiadott rendeletével szabályozta a jobbágyok helyzetét. A királynő azért kényszerült erre, mert a magyar rendi országgyűlés elutasította a kérdés megvitatását. Addig különböző szokásjogok rögzítették a földesurak és jobbágyai kapcsolatát, ami számos visszaélésre adott lehetőséget, főleg a jobbágyság kárára. A királyi rendelet viszont az egész birodalomra érvényes volt, és egységesítette, de egyben enyhítette is a jobbágyság terheit. Ezzel párhuzamosan pedig biztosította az állami adóképességet, valamint a hadsereg utánpótlását, a helyben maradó, el nem vándorló parasztság révén.

Mária Terézia 1767 januárjában írt törvénye, az egész telekkel rendelkező jobbágyokat évi 52 nap igás robot vagy 104 nap kézi robot teljesítésére kötelezte. A kilencedet, a földes­úrnak fizetendő kilencedik tizedet pedig évi egy aranyforintban határozta meg.

A „kalapos király”

1780-ban meghalt Mária Terézia, a trónón fia II. József követte. Teljes nevén József Benedek Ágost János Antal Mihály Ádám, Bécsben született 1741. március 13-án, Habsburg–Lotaringiai házból származó, Ferenc és Mária Terézia királynő negyedik gyermekeként. 1764-től már német király, egy évvel később, a Német–római Birodalom császára, 1780-tól pedig osztrák főherceg, valamint magyar és cseh király II. József néven.

Ő volt az első uralkodó, aki a Habsburg–Lotaringiai házból származott. A „kalapos király” néven ismeretes József 1780. november 29-én lépett trónra, azonban saját elhatározásából lemondott a koronázásról és az ezzel járó eskütételről. Ezért nevezte el Ányos Pál „kalapos királynak”, ez a gúnynév nagyon gyorsan elterjedt és egészen a mai napig sokan így azonosítják be II. Józsefet. A jobbító szándékú, energikus, ám kompromisszumokra képtelen uralkodó anyja törvényében csak az első lépést látta abban az irányban, hogy a jobbágyokat is fölemeljék emberi méltóságába. II József mentesült minden kötöttségtől, amik elődei és a rendek egyezségeiből származtak. Nem kellett garantálnia a rendi szervezetek, jogok megmaradását. Ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy saját elképzelései szerint alakíthassa át az állami berendezkedést.

Mária Teréziához hasonlóan rendeletekkel kormányzott, az országgyűlést egyszer sem hívta össze. Hatalmas iramban ontotta a saját maga alkotta rendeleteket, 10 év alatt több mint 6000-et, ez naponta átlagosan kettőt jelent. Az államapparátus ezt az irdatlan mennyiséget képtelen volt feldolgozni és végrehajtani. Sok császári intézkedés észszerű volt, de ugyanakkor több sértette a különböző hagyományokat is.

A türelmi rendelet

II. József egyik első és legfontosabb intézkedése a türelmi rendelet meghozatala volt. Az 1781-ben életbe lépett rendelet nagyobb vallásszabadságot biztosított a reformátusok, evangélikusok és az unitáriusok számára. Ugyanebben az évben a több mint 83 ezer magyarországi zsidó vallású állampolgár helyzetét is rendezték.

A rendelet szabályozta, hogy ahol minimum 100, nem katolikus család élt, ott azok saját költségükön fenntarthatták helyi gyülekezeteiket, torony és harang nélkül, valamint nem a közútról nyíló bejárattal, templomokat is építhettek. Ezért is érdekes a szomszédos Szalkszentmárton, 1774-ben toronnyal épített református templom története. A protestáns felekezetek hívei semmiféle hátrányos megkülönböztetést nem szenvedhettek ezentúl a hivatali pályán, a cenzúrát pedig kivette az egyház kezéből és egy bécsi székhelyű civil intézményre bízta.

A Rómának küldött egyházi jövedelmeket zárolta, majd bevezette a pápai bullákat, kihirdetésük előtt történő udvari ellenőrzését. II. József elképzelésében az egyház pusztán az uralkodó egyik eszköze volt, így a róla elnevezett jozefinista politika jegyében igyekezett létrehozni egy állam­egyházat. Meggyőződése volt, hogy az egyházi vagyonnal szabadon gazdálkodhat, ha finanszírozza annak közfeladatait, mint például az oktatást és az egészségügyet. A nép körében tevékenykedő és érdemi munkát végző papság helyzetét viszont jelentősen segítette, a számukra folyósított jövedelmeket megnövelte.

1782. január 12-én kiadott szekularizációs rendeletével több, tanítással, gyógyítással vagy tudománnyal nem foglalkozó szerzetesrendet és mintegy 140 kolostort feloszlatott. Ez mintegy 1484 szerzetest és 190 apácát érintett. Ezzel megszűnt a jezsuita, a kapucinus, a karmelita, a klarissza, a bencés, a ciszterci, a domonkos, a ferences, a pálos és a premontrei rend, vagyonukat pedig a Vallásalapba olvasztotta. Beavatkozott a különböző vallási ünnepek, a mise és a papnevelés rendjébe is. Mindez kiváltotta a Vatikán rosszállását, az ügy tisztázása végett VI. Piusz pápa 1782-ben személyesen utazott Bécsbe, de II. József nem változtatott politikáján. Egy anekdota szerint az uralkodó kézcsók helyett egy sima kézfogással fogadta a katolikus egyházfőt. Ezt követően a császár 1783-ban a papnevelést is állami feladattá tette.

Az 1785-ös jobbágyrendelet kiadása

A XVIII. század végén, a birodalom területén, több kisebb paraszti megmozdulásra került sor, amelyeket a bécsi udvar csendben támogatott, hogy sakkban tartsa a nemességet. Ezek és főleg az Erdélyben lezajlott román parasztfelkelés is nagy szerepet játszott az 1785-ös jobbágyrendelet kiadásában, amely véget vetett az örökös jobbágyságnak. Ez egyfelől eltörölte a jobbágy elnevezést és a röghöz kötést, másfelől megerősítette a parasztok telekhez való jogát, valamint vagyonuk szabad örökítésének jogát. A jobbágyok ezt követően földesuruk engedélye nélkül költözhettek, házasodhattak, szabadon tanulhattak mesterséget és járhattak iskolába. Sem őket, sem családtagjait nem kötelezhette földesura személyes szolgálatra, ingó javaival szabadon rendelkezhettek, telküktől törvényes ok nélkül nem foszthatták meg, sérelmes ügyeikben a vármegyétől ügyvédi segítséget kaphattak. A földesúr nem kötelezhette munkára a jobbágyokat nemesi telkén és saját házában, a jobbágy szabad akaratából, megfelelő fizetség fejében vállalhatott nála munkát.

A rendeletet több alkalommal is kiegészítették, új rendelkezéseket érvénybe léptetve. November 1-jén új intézkedésként kötelezővé tette a tized és a kilenced beszedését az aratást követő 1 napon belül, hogy a betakarított terményt minél kevesebb kár érje. A rendelkezések gazdaságilag nem sokat javítottak a jobbágyok helyzetén, de életviszonyaik jelentősen javultak a korábbihoz képest.

Visszavonta a reformintézkedéseit

II. József 1790-ben halálos ágyán kénytelen volt reform­intézkedéseinek nagy részét visszavonni, a jobbágyrendelet és a szabad vallásgyakorlatot biztosító türelmi rendelete azonban továbbra is életben maradtak.

1786-ban a jobbágyok botozását is megtiltotta az uralkodó, illetve ugyanebben az évben eltörölte a halálbüntetést is. Ezek az intézkedések, akkor nagyon komoly előrelépést jelentettek egy feudális társadalomban, igaz a magyar arisztokrácia körében a terv hatalmas felháborodást váltott ki.

A francia forradalom kitörése után az európai központi hatalmak már óvakodtak minden újítástól. Magyarországon is a jobbágyság intézményét végül az 1848-as áprilisi törvények törölték el véglegesen.

Felhasznált irodalom:

https://mult-kor.hu

https://cultura.hu

https://hu.wikipedia.org

Királyok könyve. Budapest, Helikon, 2004.

Fejtő Ferenc: II. József, Atlantisz Könyvkiadó

Bolyki Tamás: A legnagyobb magyar királyok. Jövővilág Kiadó, Budapest 2004