Véget ért a Tolás 2019

2019.06.06. 17:30

Dalolva tolták el az emlékművet a hallgatók

A napokban célba ért a Dunaújvárosi Egyetem hallgatóinak közösségi akciója, a „Tolás 2019”. A hagyományőrző diákok öt nap alatt közel 270 kilométert tettek meg Miskolcig, ahol a helyi egyetemen felállították ajándékukat, a Timur névre hallgató emlékművet.

Szabó Szabolcs

Mint arról lapunk május 28-án megjelent kiadásában részletesen beszámoltunk, az egyetem hagyományőrző hallgatóinak egy lelkes csoportja kitalálta és megszervezte, hogy számos kerek évforduló, valamint a dunaújvárosi felsőoktatás legendás alakja, dr. Molnár László emléke előtt tisztelegve hét nap alatt gyalogszerrel teszik meg az utat Miskolcra. A diákok az út során nem tétlenkedtek, egy átalakított mezőgazdasági járművet toltak, amelyen egy emlékművet is szállítottak.

Tolás közben – közel 40 hallgató vett részt az akcióban

A lelkes csapat május 27-én, hétfőn reggel nyolc órakor ünnepélyes keretek között, rendőri felvezetéssel indult el a Dunaújvárosi Egyetem A épületétől.

Méltó helyre került Miskolcon a Timur emlékmű Fotó: amatőr

A borsodi megyeszékhelyre pedig Bugyi, Pánd, Jászladány, Füzesabony és Csincse települések érintésével jutott el. E nemes akcióval két fontos évfordulóra akarták felhívni a figyelmet: egyrészt, 1949-ben az országgyűlés törvényben rendelte el, hogy Miskolcon létre kell hozni a Nehéz­ipari Műszaki Egyetemet, valamint 1969-ben főiskolai rangot kapott a korábbi Felsőfokú Kohóipari Technikum.

A DH-nak Niver Patrik Krisztián, az akció ötletgazdája és főszervezője mesélt a Miskolcig tartó útról: – Bár fizikailag nagyon elfáradtunk, fantasztikus napokat élhettünk át. A kezdeményezéshez közel 40 hallgató csatlakozott, és szinte nem volt olyan település, ahol ne vártak volna minket biztatással és némi harapnivalóval. Úgy vélem, ez a túra is erősítette a két intézmény, a Dunaújvárosi Egyetem és a Miskolci Egyetem kapcsolatát. A borsodi megyeszékhelyen is örömmel fogadtak minket, és méltó helyet alakítottak ki az általunk vitt emlékműnek. Ezúton szeretném megköszönni minden résztvevőnek a támogatást és a helytállást – fogalmazott Niver Patrik Krisztián, akit a jövőről is kérdeztünk: – Felmerült, hogy a miskolci hallgatókkal lenne egy hasonló, közös akció jövőre, ám ennek részleteiről még egyeztetnünk kell.

A Dunaújvárosi Egyetem A épületétől indult el a hagyományőrző csapat május 27-én reggel nyolc órakor Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában