Család, egység, szülői szerepek

2018.03.19. 12:00

Mi a feladatunk egy jól működő családi rendszerben? Bóna László előadásáról

A közelmúltban tartott előadást a Pentelei Waldorf Általános Iskolában Bóna László homeopata, író a családi egység fenntartásáról.

Tóth Alexandra

Bóna szerint egy ötévesben semmiféle karakterhiba nincs Fotó: HK

Bóna László a közel húszéves praxisa során gyűjtött elgondolkodtató, megrázó, de zömmel pozitív kimenetelű történetein át mutatta be a témát.

Elméleti megoldásokból és száraz terminus technicusokból, ahogy már az előadás elején is felhívta a figyelmünket rá, keveset kaptunk, annál több felismerést szolgáltattak azonban azok az esetek, amiken keresztül a családi egység fenntartásának megkérdőjelezhetetlen fontosságáról számolt be az előadó.

Bóna elsősorban 3–5 éves gyerekek kórképeit mutatta be. A nála megfordult „betegek” történeteiben minden esetben a családi egység felbomlása a kiváltó ok, amelyet az ilyen fiatal gyermekek testi tüneteken át leképezve kommunikálnak a világ felé. A beteg szót nem véletlenül tettem idézőjelbe, hiszen, mint kiderült, akár egy epilepsziás roham vagy a figyelemhiányos hiperaktív zavar is lehet a gyerekek eszköze arra, hogy a bennük lezajló lelki folyamatokat megmutassák. A kicsik utánoznak, és nem csak beszélni, járni vagy rajzolni tanulnak meg az utánzás nyomán, hanem tökéletesen elsajátítják azokat a konfliktuskezelési technikákat is, amiket a szülőktől nap mint nap látnak.

Az epilepsziás kisfiú történetében például a megoldás kulcsa az volt, hogy ráismertek: az izgága, folyton nyüzsgő, kapkodó anya szinte rohamszerűen kitörő buzgólkodása és a végtelenségig nyugodt, mindent elnéző, kissé nemtörődöm apa viselkedésmintája köszönt vissza a gyerek rohamaiban. Az anyai minta metaforája volt a roham, az apai mintáé pedig a roham utáni kimerültség. Ezt az esetet is, mint valamennyit az előadás során elhangzottak közül a kialakult „rendszerhiba” orvoslásával és homeopátiás készítmények használatával oldották meg. Bóna elmondása szerint ugyanis a hiba mindig a családi rendszerben alakul ki, csak a szülők hajlamosak a (látszólag) viselkedészavaros vagy beteg gyermekben keresni azt.

Bóna szerint egy ötévesben semmiféle karakterhiba nincs Fotó: Hankusz Kálmán

Egy ötévesben azonban semmiféle karakterhiba nincs. Emberi természetünkből adódóan keressük előbb másban a hibát, minthogy a saját személyiségünk foltjait igyekeznénk letörölni.

Az előadó szerint a fizikai tünetek, betegségek értelmezhetők egyfajta áldozatként is, amit a gyerek a rendszer egyensúlyának fenntartása végett produkál. Amint azonban a diszharmónia feloldódik, a betegségek is megszűnhetnek.

Bóna célja nem az volt, hogy a homeopátiát, mint kizárólagos terápiás formát népszerűsítse, hanem az, hogy felhívja a figyelmet a stabil, jól elkülöníthető anyai és apai minőség meglétének fontosságára, hiszen ezeknek a hiányából súlyos kimenetelű problémák adódhatnak.

Véleménye szerint a családi egység, és egyben a gyermek testi-lelki egészsége ellen elkövetett legsúlyosabb vétek az, amikor a szülők egymást démonizálják, illetve az, ha teljesen megszűnik a kapcsolat valamelyik oldalról. Szeretni a gyermeket önmagában nem elég. Jól szeretni pedig csak egy jól működő rendszerben lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában