Fed Kupa

2019.02.09. 10:21

Nem jutott tovább a magyar válogatott

A magyar csapat 2-0-ra kikapott a házigazda britektől az euro-afrikai zóna I-es csoportjának tornáján Bath-ban, így nem jutott a döntőbe.

A szerdán a görögöket 2-1-re, majd csütörtökön a szlovénokat 3-0-ra verő magyarok közül a világranglistán 311. Gálfi Dalma nagy csatára késztette a 4000 néző által bíztatott Katie Boultert, és mindössze a döntő szett rövidítésben, 2 óra 25 perc után maradt alul a rangsorban 83. riválisával szemben.

A magyar szövetség honlapja szerint a magyar származású Johanna Konta (39.) és Bondár Anna (224.) mérkőzése a vártnál jóval nagyobb csatát hozott, a harmadik szettben Bondár két labdára volt a 4:1-től, de a WTA-rangsor negyedik helyén is megforduló Konta visszajött a hátrányból, és a második rövidítést is megnyerte. A meccs 2 óra 42 percig tartott.

A párosok mérkőzését már nem játszották le, a britek csoportgyőztesként azért küzdenek a szombati döntőben, hogy a világcsoport II rájátszásába kerülhessenek, míg a magyarok a zóna harmadik helyéért játszanak a horvátok ellen 11 órától.

Eredmény:

Nagy-Britannia – Magyarország 2-0

Katie Boulter-Gálfi Dalma 6:4, 6:7 (5-7), 7:6 (7-1)

Johanna Konta-Bondár Anna 6:2, 6:7 (1-7), 7:6 (7-4)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!