vízilabda-Eb

2018.07.13. 13:08

A legjobb négy közé várja a női pólósokat Bíró Attila

A címvédő magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya akár érmet is remél Barcelonában.

„Természetesen nem könnyű a helyzetem, hiszen a két évvel ezelőtt győztes csapathoz képest hét új játékos van, de azt gondolom, ez az együttes remekül fog játszani, és

jó esélye van a legjobb négy közé kerülésre, és én is azt várom, hogy éremért játszunk”

- mondta pénteken a katalán fővárosban tartott rövid nyitóünnepséget követően a szakember.

A ceremóniát követő sajtótájékoztatón Bíró Attila ezúttal is leszögezte, a legjobb hat csapatnak ugyanannyi esélye van a végső győzelemre, s bízik benne, hogy ők is ott lesznek a végelszámolásnál.

A magyarok szombaton 22.15 órakor a házigazdák ellen ugranak először medencébe,

s Illés Anna elmondta, nagyon várják az összecsapást: „Tavaly mi is hazai közönség előtt játszottunk a világbajnokságon, fantasztikus hangulat volt. Nagyon bízom benne, hogy itt is sok néző lesz, és valami hasonló élményében lesz részünk.”

Miguel Angel Oca, a spanyolok szövetségi kapitánya öt évvel ezelőtt ugyanitt világbajnoki címre vezette csapatát.

„Csodálatos volt, de most minden a nulláról kezdődik. Nagyon jól sikerült a felkészülésünk, a lányok keményen dolgoztak, a legjobbat akarják nyújtani” – közölte a szakember.

Anna Espar azon a tornán még 20 évesen szerzett aranyérmet, most már a rutinos játékosok közé tartozik. „Nagyon várjuk a magyarok elleni összecsapást, fantasztikus lesz a saját szurkolóink előtt játszani. Azért vagyunk itt, hogy újra megmutassuk, milyen erősek vagyunk” – szögezte le.

A hatos csoportban a magyarok sorrendben a házigazda Spanyolországgal, Törökországgal, Szerbiával, Oroszországgal és Németországgal találkoznak, az első négy helyezett jut be a negyeddöntőbe.

Borítókép: MTI Fotó/ Kovács Tamás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában