Fejlődik a vonatközlekedés

2022.09.08. 11:13

Vitézy Dávid: új InterCity flotta beszerzését kezdjük meg

A kormány elfogadta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) előterjesztését, a csütörtökön megjelent kormányhatározat szerint 39 plusz opcionálisan 10 új, korszerű, vezérlőkocsival együtt legalább 7 kocsis távolsági szerelvény és 50, elsősorban hozzájuk való (de más vonatokban is használható) Siemens Vectron mozdony beszerzéséről döntött az idén megkötött keretszerződés terhére - közölte Vitézy Dávid, a TIM közlekedésért felelős államtitkára közösségi oldalán.

Siemens Vectron típusú mozdonya a soproni vasútállomáson

Forrás: MTI

Fotós: Nyikos Péter

A politikus posztja szerint ez a beszerzés az összes hazai távolsági vonalon megoldja a távolsági járművek problémáját, úgy, hogy nemzetközi forgalomban is be lehet majd őket vetni. Elképzeléseik szerint a Budapestről Miskolcot, Nyíregyházát, Debrecent és Szolnokot felfűző kör-IC-ben, Pécsre, Kecskeméten át Szegedre, Győrön át az ÖBB vonataival vegyesen Bécsbe, a Balaton déli partjára és az északi parti vonal villamosítása után az északi partra, Prágába, Varsóba, Belgrád és a jövőben tovább akár a Balkán déli államai felé ezek az új, zárt ingavonatok járnak majd, a többi, kisebb kapacitást igénylő irányba pedig olyan vonatok, amelyek tisztán a hasonló színvonalú szolgáltatást jelentő (IC+, CAF) kocsikat tartalmazzák.

A kormányhatározat szerint a közbeszerzési eljárást még az idén meg kell indítani a 39+10 szerelvényre, ami összesen több mint 380 darab kocsit jelent majd. 

Ez a teljes MÁV-Start IC távolsági flottánk bő kétharmadának cseréjét jelenti.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a kormány az utóbbi években 92 IC+-kocsi megépítését finanszírozta (15 még gyártás alatt van Szolnokon), ezt kiegészíti néhány más korszerűbb vagon (például a felújított CAF-ok), de mindez kevés, a flotta kétharmada elöregedett. "Ahogy idén nyáron is láttuk, és írtam róla itt is, a MÁV-Start még nem képes mindenhol a 21. században elvárt színvonalú járműveket kiállítani a hazai és a nemzetközi távolsági forgalomban. Muszáj tehát lépnünk, hisz az utasszámok jelentős emelkedésnek indultak, és az elmúlt évtized vasúti fejlesztései nyomán számos relációban időben is versenyképesek az IC-járatok" - fogalmazott Vitézy Dávid.

A kormányhatározat szerint 39+10 zárt távolsági ingaszerelvény fog érkezni. Ezek egy része a tervek szerint 9, a maradék 7 kocsiból áll majd, beleértve egy vezérlőkocsit is, hogy egyszerűen és gyorsan tudjanak irányt váltani a pályaudvarokon. Az új szerelvények felépítése és összeállítása tehát lényegében a nálunk is népszerű, Budapest és Bécs között közlekedő, az osztrák Österreichische Bundesbahnen (ÖBB) által üzemeltetett RailJetekére hasonlít majd - de a cél az, hogy a lehető legnagyobb mértékben Magyarországon gyártsák ezeket - emelte ki. 

Azért, hogy a beszerzés ne terhelje lökésszerűen a központi költségvetést, szolgáltatásvásárlást tervezünk, amelynek része a mozdony és a kocsik karbantartása is 

- ismertette az államtitkár.

A szolgáltatást a VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. alapjain jelenleg megalakuló országos közlekedésszervező veszi majd igénybe, és adja tovább a MÁV-Startnak, a tendert közösen írják ki. A járműveket rendelkezésre állási alapon, szolgáltatási formában megrendelő ROSCO-konstrukció - az uniós jogszabályok szerint - arra is alkalmas, hogy ha távlatban, a 2033 után kötelező versenyeztetés után Magyarországon is a mainál több vagy a MÁV-Starttól eltérő szolgáltató jelenik meg a vasúti személyszállításban, más cég is üzemeltethesse majd a szerelvényeket a megrendelő megbízásából - fejtette ki Vitézy Dávid, hozzátéve: a szerelvények szolgáltatásai mindenben megfelelnek a mai utasigényeknek, hosszú távra is kényelmes ülések, korszerű utastájékoztatás, klímaberendezés, 1. és 2. osztály, étkezőkocsi is lesz bennük.

A MÁV-Start már megkötötte a keretszerződést 115 Vectron mozdony megvásárlására, ebből most 50 finanszírozásáról született döntés. Itt a finanszírozás forrása az Eurofima Európai Vasúti Gördülőállomány-finanszírozási Társaságtól származik, a kormány határozatában jóváhagyta a MÁV hitelfelvételét - közölte a politikus.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!