éves beszámoló

2021.05.22. 13:13

Rekordszámú ellenőrzést végzett az ÁSZ tavaly

A számvevőszék 2020-ban minden eddiginél nagyobb számú, több mint 1500 szervezetet ellenőrzött javaslataival előmozdítva a közpénzügyi helyzet javítását – mondta a gazdasági bizottság ülésén Holman Magdolna, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöke.

Az ÁSZ honlapjára felkerült összefoglalóból kiderül: a bizottság támogatta a számvevőszék 2020-as tevékenységéről szóló tájékoztatót és a hozzá kapcsolódó, megújított intézményi stratégiát. A tájékoztató hamarosan az Országgyűlés plenáris ülése elé kerülhet.

Holman Magdolna elmondása szerint a 2011-ben bemutatott intézményi stratégiája megújítására azért volt szükség, hogy az ÁSZ a 2020-as évek kínálta lehetőségekkel élni tudjon.

„Az elmúlt évek technológiai és módszertani fejlesztéseinek köszönhetően rendkívül dinamikus hatásnövekedést értünk el”

- tájékoztatta a bizottság tagjait Holman Magdolna.

Az ÁSZ tavaly nagy hangsúlyt helyezett az értékelt szervezetek aktív támogatására tanácsadással – jegyezte meg az alelnök. Az új megközelítésű monitoring értékeléssel közvetlenül, már az ellenőrzés idejében a teljes önkormányzati rendszer – 3197 önkormányzat és 1284 önkormányzati hivatal – vezetése kapott iránymutatást arra, hogy a megnövekedett korrupciós veszély ellenében megerősíthessék az integritási kontrollpontokat – idézte fel az ÁSZ alelnöke.

Az ÁSZ szakértői 30 elemzést is készítettek, amelyekben olyan témákat dolgoztak fel, mint például a költségvetés fenntarthatósága, a magyar gazdaság kifehérítése

- ismertette.

Az alelnök összegezte: a számvevőszék a világjárvány miatt megváltozott körülmények között is maradéktalanul ellátta a jogszabályokban előírt feladatait, emellett eredményesen gazdálkodott a rábízott közpénzekkel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!