Bulvár-celeb

2023.04.15. 12:45

Utcát neveztek el Törőcsik Mariról, Bodrogi Gyula ezt mondta róla

Szűk körben leplezték le pénteken az utcanévtáblákat, amik a Nemzet Színésze, a Kossuth-nagydíjas Törőcsik Mari nevét viselik Velemben.

Forrás: MTVA

Fotó: Zih Zsolt

Halálának második évfordulójához kapcsolódva – április 16-án lesz éppen két éve, hogy elhunyt – Törőcsik Marikára emlékeztek a helybeliek, tiszteletük jeléül pedig leleplezték a róla elnevezett „utcában” a táblákat. A Cáki utcáról nyílik az a poros – az esőzések miatt felázott, saras – út, amit a helyi képviselő-testület döntése alapján elneveztek a falu híres lakójáról, és ami idővel benépesülhet és utcaként szolgálhat - írja a vaol.hu.

Éppen 50 évvel ezelőtt, 1973 áprilisában költözött Velembe férjével, Maár Gyulával a színésznő 

– ezt már Bakos László polgármester köszöntőjéből tudtuk meg. A táblák szűkkörű leleplezése után a Stirling-villában gyűltek össze az emlékezők. Megannyi hazai és nemzetközi elismerés kísérte Törőcsik Mari életpályáját - erről is szólt a faluvezető. 2018-ban vette át Velem díszpolgári címét, Orbán Viktor miniszterelnök pedig személyesen vitte el számára a Kossuth-nagydíjat 2019-ben.

Fotós: Unger Tamás / Forrás: vaol.hu

A színészetet nem lehet megtanítani, nem lehet megtanulni, csak csinálni kell, csak játszani kell. Mari a felvételije pillanatától gyakorolta, gyakorolta, gyakorolta. S ezzel nem csak én szerettem bele, hanem az egész osztály, az egész iskola és az egész ország. 

A filmesek elvitték fesztiválokra és beleszeretett az egész világ – idézte Bodrogi Gyula korábbi mondatait  Szenkovits Péter újságíró, aki a Kossuth-, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művésszel beszélgetett. Később ezt a gondolatot Bodrogi Gyula azzal egészítette ki: - Egy biztos, ha az ember felmegy a színpadra és a lent ülők elhiszik, amit mond, akkor jó úton jár. Ez az egyetlen olyan helyzet, ami nagyon fontos a színházi életben. 

Mari olyan volt, ahogy akár pici hangja volt, akár nagy, akár szomorút játszott, akár vidámat, mindig elhittük azt, amit csinál. S a filmen ugyanúgy, mint a színpadon 

– emlékezett. 

Fotós: Unger Tamás / Forrás: vaol.hu

Házasságukról szólva elmondta: - Az első két évben tulajdonképpen az volt a nevem, hogy a Törőcsik Mari férje. 

Majd úgy folytatta: - Szerettük, segítettük egymást, nem voltunk féltékenyek egymásra. Lehet, hogy nem volt minden olyan szép, mint ahogy gondoltuk, de az biztos, hogy én csak a szépre emlékezem – hangsúlyozta a színművész, akit másnapi, 89. születésnapja alkalmából fel is köszöntött Szenkovits Péter.

Az ünnepi eseményen zongorához ült Törőcsik Mari fogadott fia, Son lánya is, valamint Kiss Krisztián Bálint a Nemzet Színésze tiszteletére írott versét is elszavalta.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!