Jegyzet

2022.12.03. 08:30

Valami megváltozott

Gróf András

A német Niclas Füllkrug a katari labdarúgó-világbajnokság E csoportjában játszott Costa Rica-Németország mérkõzés végén az al-hori al-Bajt Stadionban 2022. december 1-jén. Németország 4-2-re gyõzött, de nem jutott tovább.

Fotós: Ronald Wittek

Igazi flúgos futamra sikeredett a vb E csoportjának utolsó fordulója. A két mérkőzés alatt mind a négy csapat volt feljutó és kieső helyen is. A Japán–Spanyolország és a Costa Rica–Németország találkozó is az előzetes papírforma szerint alakult. Azaz a spanyol és a német válogatott is korán gólt szerzett, ezzel mindkét nagy futballnemzet továbbjutásra állt. Talán ez a tény túlságosan megnyugtató volt, hiszen a fordulást követően a japánok három perc alatt előnybe kerültek, ami már a németek kiesését jelentette. Ráadásul Costa Rica is átvette a vezetést, igaz, három perc múlva egyenlített Németország, de száznyolcvan másodpercig Spanyolország is kiesőnek számított. A végén a Nationalelf nyert, de a japánok megtartották minimális előnyüket. Ez azt jelentette, az ázsiaiak végeztek a csoport élén, Spanyolország másodikként lépett tovább. Németország és Costa Rica kezdhette összecsomagolni a bőröndöt. 

A német lapok nem bántak kesztyűs kézzel Hans-Dieter Flick válogatottjával. Csak ízelítőül néhány kritikus hang: „A német labdarúgás minden színtéren elsüllyedt ezen a vb-n”. „A vb egy csaló csapat kínos, szégyenletes, váratlan végét hozta. Semmi sem volt rendben. Sem a védekezés, sem a hozzáállásunk a középpályán, sem a szélsők játéka, sem a támadósor. Bárki, aki azt hiszi, hogy félgőzzel szerepelhet a világbajnokságon, megérdemli a kiesést”. 
A hozzáállás hiánya jelenti talán a legnagyobb kritikát, hiszen eddig a német futballra az akarat, a töretlen küzdeni tudás volt a jellemző. Az elmúlt időszakban azonban valami nagyon megváltozott… 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!