Bőrvédelem

2018.05.18. 11:09

Rohamosan nő a melanomások száma, vigyázzunk az UV-sugárzással!

A legveszélyesebb daganatos betegség, a melanoma leghatékonyabb ellenszere az ultraviola-sugárzás kivédése mellett a rendszeres önvizsgálat.

Tíz év alatt legalább másfélszeresére emelkedett az UV-sugárzás okozta melanomás esetek száma, a daganatos betegségek közül ez a mutató nőtt a legnagyobb mértékben – közölte a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Holló Péter azt mondta, a melanoma az emberi szervezetben előforduló legveszélyesebb daganat, leginkább az egyszeri leégések miatt a bőr festéket termelő sejtjeiből alakul ki. A daganatok hetven százaléka újonnan, mintegy harminc százaléka pedig már meglévő anyajegyekből jön létre.

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a rendszeres önvizsgálat: saját magunkon ugyanis könnyebben észrevesszük, ha a már meglévő anyajegyek, foltok színe, mérete, alakja megváltozik, vagy ha új elváltozások jelennek meg a bőrünkön. Emellett évente egyszer érdemes orvossal is megnézetni a bőrünket – tette hozzá.

Elmondta, a világos bőrűek, a sok anyajeggyel rendelkezők és a gyermekek a legveszélyeztetettebb csoportok, de mindenkinek vigyáznia kell, hogy minél kevesebb UV-sugárzás érje a bőrét.

Kitért arra is, a szolárium mértéktelen használata a bőr korai öregedéséhez, károsodásához és daganatok kialakulásához vezet.

Borítókép: illusztráció. Forrás: AFP / Sigrid Olsson / AltoPress / PhotoAlto

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!