Globális probléma

2021.07.30. 18:30

Sok milliárd eurójába kerül Európának a nem őshonos fajok betelepülése

Csak a patkányok mintegy 5,5 milliárd eurónyi kárt okoztak az 1960 és 2020 közötti időszakban.

Fotós: Shutterstock

A nem őshonos, invazív fajok több mint 116 milliárd euróba, vagyis közel 42 ezer milliárd forintba kerültek az elmúlt hatvan évben Európának. A kutatók a legtöbb kárt okozó öt fajnak a patkányt, a közönséges parlagfüvet, a vadnyulat, a smaragd kőris kéregrontót, valamint a Gyrodactylus salarist, egy piócaszerű parazitát tartják.

A senckenbergi tudósok egy nemzetközi kutatócsoporttal közösen megvizsgálták, hogy milyen költségekkel járt az invazív fajok megtelepedése Európában. A NeoBiota című tudományos folyóiratban publikált tanulmányuk szerint az európai országokban a nem őshonos fajok az 1960 és 2020 közötti időszakban több mint 116,61 milliárd eurós kárt okoztak. A kutatók szerint a kiadások minden évtizedben megtízszereződtek, a tényleges költségek pedig valószínűleg a jelenlegi becslés többszörösét is kitehetik.

Phillip J. Haubrock, a frankfurti Senckenberg Kutatóintézet és Természettudományi Múzeum munkatársa elmondta, hogy a kutatók az invazív fajok által okozott károk és költségek számításait az InvaCost adatbázis információira alapozták. A globális felmérésekből kiindulva átfogóan és részletesen is számszerűsítették az európai országokban az invazív fajok által okozott költségeket. Ezenkívül feltérképezték azok tendenciáit az elmúlt hatvan évre vonatkozóan. Az eredmények megerősítették, a nem őshonos állatok és növények a mezőgazdaságban és az erdészetben okozták a legnagyobb gazdasági kárt. A legmagasabb költségek pedig az Egyesült Királyság, Spanyolország, Franciaország és Németország területén jelentkeztek.

Az invazív fajok bevándorlásának és behurcolásának okai a biológus szerint sokfélék. Példaként említette a turizmust, a globális felmelegedést, a kereskedelmet és a közlekedést is. A tanulmányban továbbá a tudósok arra is rámutattak, hogy a felmerülő költségek egy részét nehéz számszerűsíteni. Ilyen jellegű probléma az emberi egészségkárosodás és az őshonos fajok kiszorulása.

A globalizálódott világban a károk megelőzése és enyhítése csak nemzetközi összefogással lehet sikeres – figyelmeztetett Haubrock.

A szakemberek tanulmányukban arra is kitértek, hogy az invazív fajok okozta növekvő gazdasági és ökológiai problémák regionális vagy nemzeti szintű kezeléséhez javítani kell az információ átadását, valamint a károk felmérését.

A kutatók továbbá hangsúlyozták, nem minden invazív faj okoz gazdasági károkat.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában