veszélyes bújócska

2019.08.28. 14:10

Nyoma veszett egy kedvencként tartott mérges kígyónak

Mivel a kígyó marása halálos is lehet, a társasház mind a harminc lakóját kiköltöztették otthonából.

Megszökött egy monoklis kobra (Naja kaouthia) egy lakásból a németországi Hernében, a mérges kígyót azóta nem találják, a környező otthonokat kiürítették és felszólították a térségbeli lakosokat, tartsák zárva ajtóikat, ablakaikat.

A kobrát utoljára vasárnap látták egy ház udvarán, azóta nyoma veszett. Hétfőn a lakóház lépcsőházát felszórták liszttel, hogy észlelhessék az állat haladását – közölte kedden a városi önkormányzat szóvivője.

A megszökött kígyó mintegy 1,40 méter. Az India északkeleti részén és Délkelet-Ázsiában elterjedt kobrafaj harapása halálos lehet. Az állat a társasház egyik lakásában élő fiatal férfi tulajdona, aki húsz kígyót tartott. Hétfőn eltiltották őt a kígyók tartásától és az összes állatot elvitték a lakásból.

Mivel a társasház három további házzal van összekötve, mintegy 30 lakót már vasárnap arra köteleztek, hogy biztonsági okokból hagyják el otthonaikat.

„Abból indulunk ki, hogy a kígyó minden bizonnyal valamelyik lakásban bújt meg” – közölte Johannes Chudziak, a városi önkormányzat illetékese és hozzátette: egyelőre fenntartják a vasárnap hozott biztonsági intézkedéseket.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik