New York

2018.04.23. 10:18

Kitiltják az autókat a Central Parkból

A parkban állatkert, csónakázó tavak, rendezvényhelyszínek is helyet kaptak, 1962 óta történelmi emlékhelynek számít.

Kitiltják az autókat a New York-i Central Parkból, az intézkedés már idén nyártól életbe lép.

Bill de Blasio New York-i polgármester a hétvégén jelentette be, hogy június 27-től „visszaadják” a gyalogosoknak, a futóknak és a kerékpárosoknak a Central Parkot. Az intézkedéssel a közlekedési balesetek számát akarják csökkenteni, de a lépésnek környezetvédelmi okai is vannak.

Nem az autókra szabták ezt a parkot. Valójában akkor létesült, amikor még nem is voltak autók. Az emberek számára építették – hangsúlyozta a polgármester.

A Manhattan közepén fekvő park 325 hektáron terül el, évente több mint 42 millióan fordulnak meg benne.

Fotó: Shutterstock

A parkban állatkert, csónakázó tavak, rendezvényhelyszínek is helyet kaptak, 1962 óta történelmi emlékhelynek számít.

A járműveket 2015-ben kitiltották a park északi útjairól, az új rendelkezés azonban már a park egész területéről száműzi a gépkocsikat.

Az autók ezentúl hétköznapokon és csúcsidőben csupán a parkot átszelő négy fő közlekedési utat használhatják, amely eleve a közlekedés elvezetésére készült.

De Blasio hangsúlyozta, hogy az intézkedés nyomán a park jobb levegőjű, biztonságosabb és nyugodtabb hely lesz.

Borítókép: AFP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában