Nem túl kreatív, de legalább magyar és izgi

A Budapest Noir például egyáltalán nem rossz, sőt, helyenként kifejezetten érdekfeszítő, de azért eredetinek vagy újítónak mégsem mondanám. Hacsak az nem újdonság, hogy a kicsit tájidegen noir atmoszféra próbál testet ölteni egy magyar környezetben.

Filmünk Gordon Zsigmond (Kolovratnik Krisztián) budapesti bandukolásával indul, aki ballonkabátban, kalapban, cigarettát vásárolva erősen Columbóra vagy Sherlock Holmesra hajaz, igaz, egyikük sem egy tipikus magyar figura. Ahogy az sem egy hazai jelenség, hogy a fővárosban lépten-nyomon ismerősbe fut az ember, még akkor is, ha az Est egyik szerkesztő-újságírójáról van szó. Ám Zsigmondot látszólag mindenki ismeri, igazi „celeb” 1936-ban. Legfontosabb feladatának Gömbös Gyula nekrológjának megírását szabta ki a főnöke, ám a szerkesztőt egészen más dolgok érdeklik. Történt ugyanis egy gyilkosság a Nagydiófa utcában, ami senkit nem érdekel ugyan, hiszen az áldozat egy prostituált, Zsigmond több okból is érdekli, főleg azért, mert egy véletlennek köszönhetően a gyilkosság előtti napokban személyesen is találkozott az áldozattal, mi több, a rendőrfőnök irodájában is látta a lány fényképét. Nem hagyja hát nyugodni a dolog, ezért elkezd nyomozni, mert címlapsztorit akar.

Természetesen mindenhol van egy bejáratott ismerőse, aki jó szándékból vagy saját irhája mentése végett segít neki felgöngyölíteni a szálat, de minden snittben hátralép egyet, hiszen egyre többen akarják eltántorítani a tervétől.

A rendező nagyon jól válogatta össze a színészeket. Zsigmond nyughatatlan fotós barátnőjét Tenki Réka játssza, az áldozat Szőllőssy Fanni apját Kulka János, Vogelt pedig Mucsi Zoltán, és még a főszajhát alakító Dobó Kata is ráérzett a szerepére. Ezzel lehet kompenzálni azt, hogy sok minden a szereplők motivációjáról nem derül ki, például hogy Zsigmond mitől ilyen sztahanov vagy Krisztina miért nyughatatlan, vagy egyáltalán bárki miért olyan, mint amilyen. Ráadásul hiányzik az a komor, nyomasztó noir hangulat is, ami az ilyen filmek sajátja. Talán azért, mert nem vagyunk egy noir nemzet. Filmen legalábbis. Viszont a fentiek ellenére megér egy popcorn­majszolós estét.