Gibson ismét bizonyította, hogy érti a dolgát

Gondoljunk csak Ryan közlegény megmentésére, az Ellenség a kapuknálra vagy mondjuk a három évvel ezelőtt készült Fegyvertelen katonára. Utóbbi Mel Gibson zsenialitását dicséri és megérdemelte azt a két Oscart és számtalan jelölést, amit 2017-ben bezsebelt.

A legérdekesebb az, hogy valamennyi „húúúúdejófilm”, amit mostanában ajánlok, életrajzi ihletésű, noha jobbára utólag, a film megnézése után derül ki számomra, hogy megtörtént eseményeken alapszik a forgatókönyv.

Ebben az esetben is erről van szó, Desmond T. Doss valóban az amerikai hadsereg első katonája volt, és valóban fegyvertelenül ment a háborúba. De kezdjük csak az elején. Már a film első perceiben megkapjuk az induló sokkot: két fivér verekszik, az erősebb kisfiú a harc hevében felkap egy téglát, és fejbevágja testvérét, aki ájultan esik össze.

Amíg a szülők kétségbeesve próbálják fellocsolni kisebb gyermeküket, addig hősünk, Desmond a falra szegezett tízparancsolat „Ne ölj!” parancsát bámulja megbabonázva. És valóban, azóta Desmond nem bántott senkit, sőt. Életét arra tette fel, hogy segítsen, tetteit és önmagát istennek szentelve. A Desmondod alakító Andrew Garfield tenyérbemászó, félős, kissé autisztikus figurája eleinte nem lopja be túlzottan magát a néző szívébe, ami valljuk be, nem jó dolog egy főhős esetében. Nem is értjük, mitől szeret bele az elbűvölő ápolónő, Dorothy, aki hűségesen várja haza párját a háborúból. Ugyanis Desmond háborúba megy. A második világháború talán legvéresebb csatájába, Okinawába felcserként.

A kiképzésen parádésan teljesít, egészen addig, amíg a lövészetet nem kezdik el kitanulni, akkor ugyanis megtagadja, hogy fegyverhez érjen. Verések, meghurcolás, bírósági tárgyalások várnak rá, de őt kötik a vallási eszméi, végül pedig engedélyt kap, hogy fegyvertelenül menjen Okinawába. A védtelen Desmond Doss csaknem 75 ember életét menti meg, és az egyre fáradtabb, kimerültebb Doss csak egy mondatot hajtogat: „Csak még egyet, Uram!”

Desmond Doss a valóságban nem szerette volna, hogy film készüljön az életéről, végül azzal győzték meg, hogy a mai fiataloknak szükségük van a példamutatásra. És valóban. Meg az ilyen filmekre is. Köszönjük ismét, Mel Gibson.