Hankusz Kálmán fotóriporter ezúttal Indiában keresi a veszélyt

- Januárra áll össze a stáb és a lehetőség, hogy elindulhassak. Most már a repülőjegy és minden más rendben van, és január elején, közepén elrepülünk Delhit kikerülve rögtön az Andamán szigeteken landolunk a Bengáli-öbölben, ami közelebb van Mianmarhoz, Thaiföldhöz, de indiai felségterület. Egy olyan törzset kell felderíteni, amelyik annyira ellenséges, hogy a helyi halászok sem mernek kimenni a szigetre. A hadsereg biztosítja az utunkat, s azt mondták, hogy elkísérnek, ahogy a nagykövetségi levélben megírták, de csak három mérföldes távolságig, ami nagyjából négy és fél kilométert jelent. Tovább nem jönnek.

A munka során gyakran kerül kényelmetlen helyzetbe

- Ennyire harcias a törzs?

- Az. Eddig még mindenkit megöltek, aki a szigetre lépett. Persze van egy jobb" eset. Odamegyek, belekerül egy csomó pénzbe, amíg a halász kivisz, ők pedig elbújnak, mert alapvetően rejtőzködőek. Eléggé kockázatos így is, meg úgy is, de mint minden kutatásban, ebben is benne van, hogy az ember dolgavégezetlenül távozik.

- Végrendelkeztél?

- Azt még nem, de megpróbálok minden munkát befejezni, hogy ne hagyjak esetleg adósságot magam után. Kérdésedet megelőzve hozzáteszem, hogy akár egyetlen nap alatt is meg tudom csinálni az anyagot, ha nincs, akkor akár két hét alatt, de lehet egy-két hónap is. Nem tervezem, hogy egy hónapnál tovább maradjak, de lehetséges, hogy egy nap alatt el tudom végezni a munkát, ugyanis abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nekem csak a képet kell elkészítenem, kint két egyetemi tanártól és egy helyi lakostól az összes írásos dokumentációt, ami létezik, azt megkaptam róluk, tehát ami a tudomány számára kell, az megvan.

- Mi vonz a veszélyben?

- Ezek a dolgok érdekesek. Amik érdekesek, azok sokszor nem veszélytelenek. A National Geographic, akiknek dolgozom, egy ismeretterjesztő csatorna. Őket sem érdekli olyan hely, ahová bárki odamehet.

- A magánéletben is keresed a veszélyt?

- Nem. Viszont az unalmas életet sem. Egyébként pedig, ha tetszik, a munkám a magánéletem. Mindenki így ismer, mint valami kalandort. Az életemet is így éltem le. Kockázatot vállalni nem félek, de nem észszerűtlenül. A kockázat és a vakmerőség között óriási különbség van. Felelőtlen nem vagyok. Ha egy helyzetből valami meredekebb jön ki, nem tudok mit csinálni, befejezem, de ha lehet, megpróbálom elkerülni. Persze az is igaz, hogy száz százalékig nem törekszem a biztonságra, az az átlagemberek szerepköre. Amennyire lehetséges, megpróbálom felépíteni, és meghagyni a kalandnak a maradék húsz, harminc, negyven százalékot. Egy bungee jumpingról például nem ugranék le.

Artista voltam, repülőt vezettem, de ezt nem. Nem a veszély vonz igazából, hanem az érdekességek, a felderítetlenség, az újdonság. Amikor búvároktató voltam, akkor is olyan helyekre mentünk a Karib-tengeren például. Nem a szép strandok érdekeltek. A fűszoknyás lányok és a többi egy napig érdekes tud lenni. De engem inkább a cseppkőbarlangok érdekeltek, a hely, ahol összeér az édesvíz a tengervízzel, a hegyek alatt beszakadt barlangok, vagy víz alatti vulkánok. Amik különlegesek, érdekesek. Szicíliában millió szép helyet tudok mondani, de én az Etna tetejére megyek fel, ha már ott járok. Az sem veszélytelen, de megvannak a szabályai , hogyan lehet.

- Van benned egy kíváncsi attitűd.

- Igen. Kölyökkorom óta kíváncsi vagyok, szeretek felfedezni, de önmagában ez önzőség lenne. Én szeretem megmutatni is mindezt, és erre kiválóan alkalmas a sajtó, a film, az írások, a fotók. Amilyen témákat felvetek, az mindig érdekel másokat is.

- Mindig csak a következő küldetésre koncentrálsz, vagy vannak hosszú távú terveid is?

- Nem a következőre koncentrálok, hanem a következő utánira is egy picit. Ha ennek vége, akkor talán jövőre össze tudom rakni az újat. Az Északi-sarkra készülünk kerékpárokkal. Híres emberekkel együtt nagyjából másfél hónap alatt öt-hatszáz kilométert letekerne mindenki az etapból. Olimpiai bajnokok, zenészek. Van még néhány tervem, de a nemzetközi diplomáciai helyzet nem mindig engedi. Pontosabban nem csupán az én ötleteim. Mindenki ad hozzá valamit, mindenkinek van egy apró ötlete, én pedig összeillesztem a mozaik darabjait. Mindenki egy-egy mondattal segít, amiről nem is gondolja.