Dunaújváros

2012.04.26. 18:24

Öt diákcsapat versengett a Ladik médiavetélkedőn

Székesfehérvár - Idén is útjára indítottuk a Ladikot: a Lapot a Diákoknak! médiavetélkedő megyei döntőjén csütörtökön öt csapat vetélkedett a Fejér Megyei Hírlap szerkesztőségében. Mindannyian megérdemelték volna, hogy mehessenek Bikalra...

Fejér Megyei Hírlap

Hatodik alkalommal rendezte meg  a Fejér Megyei Hírlap a Lapot a Diákoknak!, azaz a Ladik médiavetélkedőt, amelyre az elején közel ötven csapat nevezett, a megyei fordulóba azonban már csak öt juthatott be. A szerkesztőség ma, nagy örömünkre megtelt   gyerekzsivallyal, és a fiatalok egész délelőtt azért tekertek, hogy ők legyenek a legügyesebbek a médiamegmérettetésen. A cél az országos döntőbe jutás volt, amelynek  idén is a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, valamint a bikali élménypark ad helyet júniusban.  A megyei döntőből senki sem távozott ajándék nélkül, az országos versenyen pedig a  legjobb csapatok 250, 200, illetve 150 ezer forinttal lesznek gazdagabbak. A legjobbak Fejér megyében a martonvásári Beethoven Általános Iskola Holt költők társasága csapata lett.

A teljes cikk ide kattintva olvasható, az fmh.hu-n!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!