Alkot a Mester

2019.09.27. 06:00

Akárha élne Picasso: neurális hálózat festi a művét

Újra elkészítette mesterséges intelligencia azt a képet, amit Pablo Picasso végül is nem festett meg.

A mester eredetileg a vázlatig jutott, még a Kék korszakában, aztán újra felhasználta a vásznat, s úgymond felülfestve megalkotta egyik remekművét, az alább látható Az öreg gitárost (Forrás: Artic Edu)

A vászonra elsőként megalkotott kép azonban rejtve maradt.

Picasso ekkoriban, 1903-1904-ben szegénységben élt Párizsban, a kék számára az érzelmi fájdalom és az elhagyatottság színe volt.

Művészettörténészek régen tudták-sejtették, hogy Az öreg gitáros alól egy nő arca dereng át kísértetiesen. Már 1998-ban megállapították röntgen és infravörös sugárzás alkalmazásával a restaurátorok, hogy másik kép bújik az öreg gitáros alatt.

Anno Pablo Picasso levélben is megemlítette egy kollégájának, hogy

nyomora miatt nincs elegendő vászna az új képeknek, s átfesti ezt a művét.

Most Anthony Bourached és George Cann, a University College London kutatója a gépi látás bedobásával, neurális technológia segítségével technikailag újra megalkotta a művet.

Amit egy művész nem fejezett be, vagy eldobott, a mesterséges intelligencia támogatásával elkészül és élvezhető műtárgy lehet.

Íme, rekonstruálva Picasso műve, a „La Femme Perdue”, vagyis Az elveszett nő. Neurális hálózat alkotta újra. (Forrás: MIT Technology Review)

A neurális hálózatok képességeit először Leon Gatys és munkatársai alkalmazták 2015-ben a Tübingeni Egyetemen Németországban.

Ez a technika rétegenként elemzi a képeket, az emberi gondolkodásnak megfelelő azonosítási folyamatokkal vizsgálja, s megkülönbözteti a legapróbb részletekig az éleket, a vonásokat, az egyszerű formákat, köröket, alakzatokat és mintákat.

Képes lesz felismerni az eddig ismeretlen alkotásokat a legkülönbözőbb stílusokból Leonardo da Vincitől kezdve Van Goghon át Picassóig.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik