Radulovics Bojana: Ha kell, átmegyek a falon is

- Az alma nem esik messze a fájától, mert a kisfiam, Józsika is izgő-mozgó gyerek. Most tornászik és jégkorongozik. És hogy rohan az idő! Rövidesen már kijárja az első osztályt. Természetesen nagyon szereti a tesiórákat, barátságban van a matekkal is, és imádja a zenét. A Móriczba jár, ahol apukája is tanult, és fújja rendületlenül a furulyát. Az első év végi hangversenyére készül. Úgy látjuk, hogy boldog, kiegyensúlyozott kisfiú. Apukájával együtt azon vagyunk, hogy szép gyerekkora legyen.

- Nemrég volt az iskolai tavaszi szünet és a húsvét. Hol töltötték az ünnepet?

- Mivel a pravoszláv húsvét most egybeesett a keresztény ünneppel, itthon maradtunk. Egyébként nálunk nem a locsolás, hanem a tojáskoccantás a szokás. Akié nem törik el, az a végső győztes. Bohus Beáék látogattak meg bennünket. Nekik főztem az ünnepi ebédet, a tejszínes rákot spagettival. Azt mondták: fantasztikus volt.

- Itt a tavasz, lassan ismét üzemel Palicson a játékparkjuk...

- Tavasztól őszig tart nyitva, sok-sok játékkal, de a termekben is találnak a gyerekek szórakozási lehetőségeket. Jól megy. A családom foglalkozik most a vállalkozással.

- Boki pedig gondolt egyet tavaly, összecsomagolt, és sokunk örömére újra itt van. Mi húzta vissza? Mi hiányzott Palicson?

- Két évig úgy éreztem, hogy toporgok egy helyben, és a világ is megállt. Palics már nem az a hely, amit tizenöt éves koromban elhagytam. És én nagyon szeretem Dunaújvárost. Hiányzott a csapat, a társak, az ismerősökkel a traccsparti a piacon... Minden. No és persze maga a játék, a kézilabda. Öt régi játékos tért vissza a csapathoz, és a többiek is úgy gondolkodtak, mint én. Mindannyian azt mondtuk: jövünk boldogan segíteni. Ez egy nagy család, ide tartozom én is. Cseppet sem számít, hogy egy forintot sem kapok a játékomért. Most érzem boldognak magam. Kilencvenkilencben is azért nyertünk európai kupát, mert csodálatosan összetartó társaság kézilabdázott ebben a klubban. Tudtunk egymásért küzdeni, ahogy most is.

- És azonnal belecsapott a lecsóba . Úgy kellett visszafogni.

- Nekiestem két év után az edzéseknek. Meg is bántam. Több napos izomláz után rájöttem, hogy ez csak fokozatosan mehet. Mindenem fájt, sajgott. De ez már a múlt. Hozzászoktam a terheléshez, visszajött az erőm, a dinamizmusom. Bár még dolgozom azon, hogy a régi vállsérülésem ne hátráltasson a játékban. Megcélzom a kaput, és a labda fölé megy! Ez nagyon idegesít. Makacs vagyok, nem nyugszom. Azért is megcsinálom tökéletesen, mert a tudásom nem kopott meg.

- Ismerjük: önmaga legnagyobb kritikusa. Nyerni akar. Át lehet ezt a mentalitást adni a fiataloknak?

- Természetesen. Elfogadják a tanácsainkat. Ha látok egy szép megoldást edzésen, odakiáltok: Szép volt, Ildikó! Látszik a fiatalokon, jól érzik magukat velünk.

- Többször előfordult: felhívott az ellenfél edzője, hogy megkérdezze: játszik majd a Boki? Radulovicstól félnek, tartanak a csapatok...

- Ennek én örülök, sőt, ezt ki is használom játék közben. Nem nézem le az ellenfelet, de nem baj, ha elhiszik, hogy én, vagy mi vagyunk a jobbak.

- Ugyanakkor nincs tisztelet. Bojanát ütik, vágják, cibálják, rángatják...

- Ez nem baj. Ezért nem lehet haragudni, csak azért, ha az ellenfél alattomosan, durván teszi. De ez ritkán történik meg. Különben is, ha kell, átmegyek a falon is, mint egy partizán, hogy gólt dobjak.

- Mennyire bántja egy rossz passz, egy vereség? Apropó! Ha szabadna kérnem, a heteseknél nem egyből, hanem néhány lóbálás után kapura dobni...

- Ó, nagyon bánt. Utána megkérdezem magamtól: Hogy mész ki az utcára? Mit mondanak majd rólad? Őrlődöm. De örülni is nagyon tudok. Most a Fradi elleni győzelmünk után visítottunk, kurjongattunk örömünkben. Ültünk az ismerős kispadon, ahol a régi Magyar Kupa-győzelmünkre is emlékeztünk. Én különben nagyon érzékeny ember vagyok.

- Sírni is tud a világ kétszeres legjobb kézilabdázója?

- Hogyne. Egy romantikus, lírai filmet nézek, és közben potyognak a könnyeim. Olyan vagyok, mint bárki más, húsból-vérből való. Az önteltséget butaságnak tartom. És aki kedvel, azt én is kedvelem, aki pedig nem, attól távol tartom magamat. De érzem az emberek szeretetét. Ezt viszonozni kell a játékommal. Mi azért megyünk a pályára, hogy boldoggá tegyük a nézőket. Jut eszembe: megígérem, a heteseknél nem egyből, hanem néhány lóbálás után dobom el a labdát.