Radulovics orvosi kivizsgáláson - Hetekig nem játszik

Dunaújváros - Az alapos téli felkészülés után egyre biztatóbb a Dunaújváros NKKSE női kézilabdacsapatának produkciója, azonban nem felhőtlen az élet: Bojana Radulovics kényszerpihenőre vonul.

Jankó Árpád

 

A dunaújvárosi első osztályú csapattal a magyar női kézilabda élmezőnye már komolyan számol. Mindez köszönhető annak, hogy a tavalyi újjászületést követően olyan klasszisok is beálltak a sorba, akik a legendás Dunaferr egykori bajnokai. Gáspár Gabriella, Ferling Bernadett,  Nagy Ivett, Balogh Bea után valamivel később csatlakozott a kerethez a világ kétszeres legjobbja, Radulovics Bojana is.

Bokit szeptember 18-án, a Hunnia elleni győztes mérkőzésen a hazai publikum felállva köszöntötte. Azóta is a csapat  egyik erőssége. De most, mivel úgy érezte, nem százszázalékos az egészségi állapota, döntött (nagyon helyesen),  kivizsgáltatja magát. Pénteken Budapesten speciális orvosi vizsgálaton  esik át. Így várhatóan egy hónapig csapatának nélkülöznie kell Bojana játékát.  Remélhetően a nem kis kezdeti nekibuzdulásból fakadó terhelés csak átmeneti tüneteket idézett elő, és Radulovics hamarosan  pályára lép.  Szombaton természetesen már  hiányozni fog Siófokon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!