Pécs – Egyedül követte el tettét a pécsi rendőrségi pszichológus, Bándy Kata feltételezett gyilkosa - jelentette be a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szombaton sajtótájékoztatón, Pécsen.
Megtalálta a rendőrség azt a férfit, aki másfél hete kecskefejet akasztott a soproni Fidesz-iroda ajtajára - közölte a megyei főkapitányság szóvivője szerda délután.
Elfogták azt a férfit, aki múlt szerda délután ellopta a munkavégzéshez használt, általa vezetett pénzszállító gépkocsit Budapesten, az abban lévő több mint egymilliárd forinttal együtt. A férfi társát is elfogták, és az ellopott pénz egy része is megkerü
Jogerősen 13 év börtönnel sújtotta a Győri Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki három évvel ezelőtt agyonverte a közeli Bőnyön működő állatmenhelyet üzemeltető idős asszonyt, majd értékeivel távozott. Az ítélethirdetés után az áldozat testvére azt közölte:
Ittas munkanélküli fiatalok törték le az Ungvár központi terén álló Petőfi-szobor kardját hétfő hajnalban, ellenük garázdaság és vagyon elleni bűncselekmény címén indulhat eljárást – adta hírül a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy társaival ellopta a IX. kerületi Kén utcai lakóház két tartóoszlopát, ami nagyban hozzájárulhatott a födém leszakadásához.
"Mindjárt jövök értetek" - ezek voltak az utolsó szavai annak a 27 éves tatárszentgyörgyi férfinak, aki gyermekeit próbálta kimenteni lángoló házukból - idézte fel a két és fél éve történt támadás körülményeit a romagyilkosságok szerdai tárgyalásán, a Pes
Megtalálták Takács József alapítványvezetőnek, a csepeli kettős gyilkosság egyik áldozatának vérét az emberöléssel gyanúsított Kun Tamás ruházatán - mondta Lázik András igazságügyi orvos szakértő csütörtökön a Fővárosi Bíróságon abban az ügyben, amelyben