25°
25°
12°

köln

Németország / 1 éve
Húszezer németországi kurd tüntetett szombaton Kölnben amiatt, hogy Törökország haderejével egy hete támadásokat intéz Észak-Szíriában kurd erők ellen. A demonstrációt a rendőrség feloszlatta, mert a tüntetők tiltott jelképű zászlókat lobogtattak.
szavazás eredmény
A többség még nem próbálta ki az uszodát
Teljes értékű kutyalét / 14 perce
Több ezer állat életét mentheti meg a beavatkozás
Évente több százezer háziállat kerül az utcára, és jó esetben a megtaláló vagy egy menhely a gondozásába veszi a magára hagyott kutyát vagy macskát, rosszabb esetben viszont elpusztulnak a kiszolgáltatottság vagy az emberi gonoszság nyomán. Pedig meg lehet és meg is kell előzni a túlszaporulatot.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ISTVÁN Munkás utcai lakos, a 26. ÁÉV művezetője 87 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. október 24-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Amikor isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a légzés túl nehéz lett, átölelt és azt mondta: gyere haza" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DEBRECZENY SÁNDOR 74 éves korában elhunyt. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGYAR ANDRÁS 78 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 25-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy VESZPRÉMI LÁSZLÓNÉ Jucika 88. éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. 10. 25-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik KLÁG FERENC temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban együttérzéssel osztoztak. Gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik TÓTH LÁSZLÓNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik CSAPÓNÉ BOGNÁR MÁRIÁT utolsó útjára kísérték, sírjára virágot hoztak, és nem utolsósorban mindenkinek, aki fájdalmunkban osztozott. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁNCZÉL LEVENTÉNÉ szül. Varga Mária életének 72. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2019. október 18-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH LÁSZLÓNÉ volt Volános dolgozó 78 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 14-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk CSEH JÁNOS temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RAU IMRE 90 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 21-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÁRTON GERGELY 85 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 17-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYENIS JÁNOS 92 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 15-én 11 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KLÁG FERENC 73 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 16-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették ,hogy NYIRI GÉZA GYULA 87 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 18-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi altemplomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZŰCS KÁLMÁNNÉ Erzsike a Vasvári iskola pedagógusa életének 88. évében örökre megpihent. Temetése 2019. október 14-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSEH JÁNOS 88 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 11-én, 11:30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMON LÁSZLÓ (Sóderes) 76 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 9-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ISTVÁN (Dugó) dunaújvárosi lakos 50 éves korában elhunyt. Dunába szórásos temetése 2019. október 14-én 14.30-kor lesz a kisapostagi kikötőben. A gyászoló család
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMON LÁSZLÓ (Sóderes) 76 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 9-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
elveszettek / 26 perce
Fél téglát és férjet is hagytak már el a reptéren
hagyományőrzés / 43 perce
A csángó népviselethez készít kellékeket Sipos Gaudi István
Múltidéző gondolatok és koszorúzás / 44 perce
Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékeznek a településeken
duol.hu
tenisz-világranglisták / 1 órája
Babos kicsúszott a top 100-ból
meglepetés / 1 órája
Catherine Zeta-Jones fia egyetemén okozott feltűnést
két részletben / 1 órája
Emlékezés nemzeti ünnepünkön
duol.hu