Ragyogóan szép kis hölgyet fogadtak Nagykarácsony polgárává! Bemutatjuk Zoé családját!

Úgy látszik, hogy az e heti örömteli családlátogatások némi veszélyekkel is járnak, amit a falusi házőrzőkutyák garantálnak. Ezúttal rögtön két pulit kellett méregetnem, ahogy ők is akkurátusan tették ezt velem. Szerencsés voltam, könnyen követhettem őket, mivel egy fehér és egy fekete fogadott, s ahogy a házigazda megnyugtatott: csak a fekete számít csípősnek. Tényleg nagyon megnyugodtam.

Zavarba hozó dolog Bernáth Attiláékhoz bemenni. Semmi manír, udvariaskodás, nyílt a tekintet, férfias a kézfogás és olyan barátságot üzen a mosolyuk, mintha százéves harcostársak lennénk. A két hölgy pedig szűnni nem tudó ragyogással kormányoz a székek és az ismerkedő ebek között. A napos, füves udvaron a grillező, bográcsolós alkalmatosság mellett az udvaron foglalunk helyet. Máris hazai pályán érzem magamat.

Az édesapa, Bernáth Attila, a kislány, Bernáth Zoé Eszter és édesanyja Bernáth Izabella Fotó: BAT

Bernáth Attila a harmincnégy éves, erőtől és a jókedvtől kicsattanó családfő, a vasmű szállítóműnél gépkezelőként és sofőrként dolgozik.

- Nagyon szép volt az ünnepség, örültünk a polgárrá fogadásnak és az emlékkönyv átadásának is. Szépen le volt bonyolítva. Kár, hogy kevesen voltunk - mondja a családfő, majd hozzáteszi: - Nagykarácsonyi származású vagyok. Gyerekként a szüleimmel a szomszédos utcában laktunk. Nem kellett messzire költöznöm, és nagyon bevált a csere, hogy saját otthont alapítottunk. Nekünk is jót tett az önállóság! Amikor megtehettem, itt a falumban vettem egy házat, mert a városi világ nem nekem való. Én itt vidéken szeretek élni. Kilépek az ajtómon, és amikor meglátom a füvet, a szép gyümölcsfákat, máris jókedvem lesz tőle. Bármikor lehet bográcsozni (amit gyakran meg is teszünk a barátainkkal). Akár tíz-húsz fő is letelepedhet, amihez senkitől sem kell engedélyt kérni. Világéletemben itt, falun laktam, nem is vágyok elmenni innét. Hogy messze van a város? Nem baj az. Mindennek van ára, ezért a bejárást adom.

- A nap nagyobb részében távol vagyok, de amikor hazaérkezek, a kislányom tölti ki az időmet. A hatására egyből elszáll a fáradtságom. Mondhatjuk, hogy összkomfortos apuka vagyok, mert amikor hazaérkezek, szívesen veszem át a babázást a feleségemtől. Jókat sétálunk a faluban is, vagy játszunk egyet. Vagy kettőt - folytatja Attila. - Azt mondják, hogy faluhelyen mindig van mit csinálni. Szerintem, aki jól osztja be a dolgát, annak jut szabadidő is. Nálunk a fűnyírás is úgy működik, hogy kislányommal felülünk a kistraktorra és már megyünk is. Ő is nagyon élvezi. Addig az anyu tudja csinálni a dolgát, ő pedig van úgy, hogy elalszik a kezemben.

Bernáth Izabella a boldog anyuka és a háziasszony:

- Tizenöt éve Tamásiból költöztem ide, de már nagykarácsonyinak tartom magamat. Szeretek itt lakni. Én sem akarok városban élni. Otthon, gyerekkoromban is kertes házban laktunk, az való nekem. Jobb ez, hogy van egy saját kertünk és ez a szabadság, amit a nagy telek ad nekünk. Az én gyönyörű kislányom semmi munkát sem ad nekem, mert minden percét élvezem, amit vele tölthetek. Több, mint kilenc évet vártunk erre a csodára, és most boldogok vagyunk vele. Nagyon barátságos, jól bírja a vendégeket, kíváncsi rájuk. A cicával és a kutyákkal is nagyon jó barátságban van. Úgy látszik, hogy ők is szeretik őt, hiszen alig várják, hogy játsszon velük. Mindent megengednek neki. Amikor már akkora lesz, hogy óvodába járhat, remélhetőleg visszamehetek a téesz konyhájába, mert előtte is ott dolgoztam. Amióta az eszemet tudom, mindig szakács akartam lenni és az is lettem. Imádom a szakmámat.

Izabella örömmel mondja még el:

- A férjem is nagyon szeret főzni, főleg itt az udvaron. A bográcsolás és a könnyű, egészséges ételek a kedvencei. Ilyen például a körmös, velős pacal - mondják ki egyszerre és nevetve.