opera

2017.11.16. 11:05

Rost Andrea: A Székelyfonó benne van a DNS-ünkben

Az ünnepelt művésznő a Székelyfonóról, karrierje kezdetéről, gyermekeiről és jövőbeni terveiről is mesélt egy interjúban.

Rost Andrea a New York-i Metropolitan Operától a milánói Scaláig szinte minden nagy színpadon otthon van. Sikereiről szakértők cikkeznek, mégis a legnagyobb természetességgel, őszintén, sok-sok mosollyal mesélt a Vasárnap Reggelnek a gyerekeiről, az anyaság vidámabb és nehezebb pillanatairól, az álmairól és a hitéről. Még azt is elárulta, évekkel ezelőtt mivel vette rá a kislányát, hogy végighallgassa a Figaro házasságát.

Két felnőtt gyermek édesanyja, a fia és a lánya is zenével foglalkozik?

A fiam Berlinben érettségizett és egy hard rock banda tagja lett, ő volt a dobos. Egy amerikai zenész tanította dobolni, tehetségesnek is tartották a fiamat, de a továbbtanulás miatt egy időre abba kellett hagynia a zenélést. De szerintem ez vissza fog jönni az életébe, mint ahogyan a festés is. Az is nagyon jól megy neki, igazi művészgyerek. A lányom pedig elvégezte a Zeneakadémia ének tanszakát. Klasszikus éneklést tanult. Annyi talán már látszik, hogy nem az opera műfaja felé orientálódik, inkább a filmzenék, az elektronikus muzsika érdekli, de ki tudja, még akárhogyan is alakulhat. Az életének egy rendkívül izgalmas szakasza kezdődött el, annyi biztos.

Szerette volna, ha a nyomdokaiba lépnek a gyerekei, vagy a véletlen műve volt?

Talán csak annyi tudatosság volt benne, hogy elvittük őket szolfézsórára, tanultak zenét, támogattuk őket, de nem volt kényszer és nem ekörül forgott a világ nálunk otthon. Nagyon fontosnak tartom a zenetanulást, egész más ember lesz, aki sportol vagy zenét tanul.

A zene ráadásul olyan többletet ad, olyan dimenziók­ba emeli az embert, amire semmi más nem képes. A zenetanulás abban is sokat segít, hogy valaki szorgos és kitartó legyen, hiszen sokat kell gyakorolni, akkor is órára kell menni, ha este van vagy hideg, és a célért való önfeláldozás is egy jófajta erőt ad. A végeredmény mindenért kárpótol, és a zene célt ad az életnek.

A szolfézs nagy mumus a gyerekek körében. Néha ez az elméleti rész tántorítja el őket a hangszeres zenetanulástól. Van valami titkos recept, hogyan lehet megszerettetni a zenét a gyerekekkel?

Ez kicsit olyan, mint a matematika. Annak is vannak olyan részei, amelyek kevésbé izgalmasak, mégis szükség van rájuk ahhoz, hogy felépüljön a tudás. Kis építő­kockák ezek. A szolfézs is ilyen, hiszen enélkül nem lehet zenélni. Azért sem túl népszerű a gyerekek körében, mert nem látványos tudást ad, hiszen ha valaki egy hangszeren el tud játszani valamit, azzal már ki lehet állni akár egy színpadra is. Tehát a titkos recept a sikerélmény.

Ha szolfézst nem is, a komolyzenét könnyebb megszerettetni a gyerekekkel?

A kicsik a szülei­ket követik, ha a felnőtteknek természetes a zenehallgatás, akkor a gyerekeiknek is az lesz. Érdemes operába is elvinni akár már a kisebbeket is. Néha azért féltik a szülők a gyereket, mert komoly dráma zajlik a színpadon, meghalnak a szereplők. De erre azt szoktam mondani, hogy némelyik mese még drámaibb, véresebb, mint egy opera története. Gondoljunk bele, például egy Jancsi és Juliskában megsütnek valakit, a kis hableánynak elveszik a hangját, hogy lába lehessen, és még hosszan sorolhatnánk. Szerintem ez sokkal ijesztőbb, mint amit a színpadon láthat a gyerek.

Talán csak az előadás hossza lehet kérdéses, érdemes először rövidebb darabra elvinni a kisebbeket.

Én a lányomat a Figaro házasságára vittem el először, négy- vagy ötéves lehetett, pedig ez a darab még egy felnőtt türelmét is igénybe veszi. A kislányom mégis végighallgatta, igaz, közben finom kis cukorkát kellett adni neki. De a viccet félretéve, tényleg azt gondolom, hogy magas színvonalú előadásokra nyugodtan el lehet vinni a kicsiket. Nem kell nekik prüntyögni, hanem komolyan kell venni őket.

Mit ajánlana a kisgyerekes szülőknek? Milyen darabra menjenek el?

A napokban énekeltem a Székelyfonót. Gyönyörűen meghangszerelte ezt a darabot Kodály Zoltán. Olyan dallamsor hangzik el benne, ami nekünk, magyaroknak a DNS-ünkben van. A Donizetti- és Rossini-darabok is igazán jó hangulatúak, akár kicsiknek is jó szívvel ajánlom őket. De szerintem egy Rigolettót is végig tud hallgatni bármelyik gyerek. Tényleg az a lényeg, hogy jól begyakorolt, minőségi előadást lássanak a kicsik, olyat, ami nem szegi kedvüket, hogy a későbbiekben újra meg újra komolyzenét hallgassanak.

Ön nemcsak énekesnő a színpadon, hanem színésznő is. Mindig is vonzotta a színház?

Abszolút. Csakis hollywoodi színésznő akartam lenni. Semmi más. Énekelni nagyon szerettem már kislányként is, de extrovertált is voltam, ezért szinte adta magát, hogy színpadi énekesnő legyek.

Az is lett. Pár éve ünnepelte a pályafutása 25. jubileumát. Mik a tervei a következő 25 évre?

Következő 25? Ez jó. Nekem az első 25 sem jutott eszembe, Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója hívta fel rá a figyelmemet. Nagy ajándék ez a 25 év. Megadatott, hogy benne lehetek egy művészi érési folyamatban. Nemrég leírták rólam a Tosca kapcsán, hogy most vagyok a pályám csúcsán, és ez hatalmas boldogság számomra.

A jövőre nézve pedig szerintem az a legfontosabb, hogy az ember tevékenyen legyen benne a saját életében. A fő, hogy ne vesszenek ki az álmok, a vágyak és a célok. Úgy érzem, inspiráló feladatokkal, inspiráló kollégákkal még nagyon izgalmas évek állnak előttem.

Azt olvastam, hogy a Tosca eléneklése régi vágya volt. Mi a mostani szerepálma?

Valóban sok álmom beteljesült. Például régóta mondogattam, hogy mennyire szeretném Salomét elénekelni, és jövő júniusban ez valóra válik. Van több olyan Rossini- és Puccini-darab, amit nagyon szeretnék elénekelni. A Manon Lescaut-t, az Elisabettát. Ezek nagyon jó dolgok. Az énekesi pálya mellett pedig kiteljesedhetek a tanításban is. Ez is sokáig váratott magára.

Akkor még sok dolga van a következő 25 évben.

Rengeteg. Az élet több területén is. Nagyon szeretnék még operetteket is énekelni.

Gyakran kalandozik az operett világába?

Igen, két éve csináltam egy Csárdáskirálynőt Bécsben, jövőre meg egy Marica grófnőt fogok itthon. Korábban énekeltem hollywoodi filmzenéket is itt, a Zeneakadémián és a Pannon dalok is nagy kedvencem volt. Ebben a népzene, a cigányzene és a klezmer volt egymással összeházasítva úgy, ahogy ez a pannon térségben a valóságban is megtörtént.

Már felnőttek a gyerekei, de hogyan élték meg a mindennapokat, amikor esténként ön a színpadon állt?

A gyerekeimet Istentől kaptam, nagyon nagy boldogság számomra, hogy az életembe érkeztek, de az édesanyám nélkül nehezen mentek volna a hétköznapok. Rengeteget segített, tulajdonképpen otthagyta a munkahelyét, hogy velünk lehessen. A gyerekek büszkék rám, és ugyan sokszor nehezen, de elviselték a távolléteimet.

Hisz Istenben?

Természetesen. Engem az anyukám szülei neveltek fel, római katolikus hitben. Most is járok templomba. Nagy támasz nekem a hitem. Minden prédikációban találok valamit, egy szót, egy gondolatot, ami ráébreszt felismerésekre, erőt ad. Az egyik legkedvesebb történetem, ami arról az emberről szól, aki nagyon meggörnyedt az élet terhei alatt, húzta őt a sok probléma, vitte-vitte a keresztjét, de úgy döntött, lefűrészel egy darabot belőle, hogy egyszerűbb legyen. Megtette. Könnyebb is lett a keresztje. Közben elért egy folyóhoz, és át kellett volna mennie a túlsó oldalra, mert ott volt

dolga, de nem tudta, hogyan keljen át, mert hiába is próbálta, már nem volt elég hosszú a kereszt, nem tudta

átvetni a folyón. Pont azt a darabot vágta le, amire szüksége lett volna, ami a céljához segítette volna. Szerintem meg kell élni az életben a jót és a rosszat is, az úgy tökéletes. Az életünk folyamán tanulunk, tapasztalunk és remélhetőleg be is látunk sok mindent.

Rost Andrea operaénekes (szoprán), érdemes művész. Számos elismerés birtokosa, egyebek mellett Liszt Ferenc-díjas, Prima Primissima díjas és Kossuth-díjas énekesnő. Zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte. Még főiskolás diák volt, amikor a budapesti Operaház ösztöndíjasaként elénekelte Júlia szerepét Gounod Rómeó és Júlia című operájában. Két évvel később a bécsi Staatsoper magánénekese lett, ahol összes fontos szerepében megismerhette a bécsi közönség. Többek között énekelt a párizsi Bastille Operában, a londoni Royal Opera House-ban, a Chicagói Lyric Operában, a New York-i Metropolitan Operában és a milánói Scalában is.

 

Ezek is érdekelhetik