Munkásmajálisokról

Olyan is, amilyen ma a munkásosztály.

A végtelenségig megosztott, elöregedett, széthullott, mind osztály-, mind egyéni öntudatáról megfeledkezett, bujdosó, szegény és többnyire kilátástalan életet élő halmaz.

Amelynek tagjait mindenki szidja, hiányolja és használja egyszerre.

Többnyire kihasználja: egyben le is nézi.

Ráadásul saját tagjai is így vannak ezzel a társadalmi réteggel. Mivel a marxi osztályfogalom már régen érvényét veszítette, hamarabb, mint maga a marxizmus, használjuk hát jobb híján mi is ezt a rétegfogalmat.

A társadalom munkás rétegének tehát nem lett volna szükségszerű idejutnia. Legalábbis Magyarországon nem. Arról, hogy más országokban mi a helyzet, írjanak a más országokban.

Nálunk mindenesetre megvoltak a munkásság saját hagyományai, így a május elsejéről is. A munkásmajálisnak tekintélye volt még a munkásságra keveset adó Horthy-korszakban is.

Talán nem véletlen, hogy a munkásságra ugyancsak keveset adó, azt viszont ugyanúgy kihasználó és sokkal jobban ellenőrző sztálinista korszakban először éppen ezeket a hagyományokat szüntették meg. A természetjáró, dalárdákkal és színjátszó körökkel, sportegyesületekkel díszes majálisokat, amelyek helyett szovjet típusú masírozásokat állítottak – sörözésbe fulladó majálismaradékokkal.

Egy önálló, művelt, hagyományait őrző, arra büszke munkásságot igyekeztek megszüntetni.

Ez hiányzik ma is.

Igaz: nem csak az.
Hol van ma önálló, művelt, hagyományait őrző, arra büszke társadalmi réteg Magyarországon?