2012.04.26. 13:52
Majdnem 30 fok!
Túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható, csupán csütörtökön napközben az északi és keleti területek felett képződhet kevés gomolyfelhő.
A déli, délnyugati szél főként a Dunántúlon sokfelé megerősödik, délnyugaton időnként viharossá fokozódik. Pénteken elsősorban a középső országrészben élénkül meg a déli szél, a főváros térségében egy-egy erős széllökés is előfordulhat.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 12 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 23, 28 fok között alakul.
Az időjárási helyzet Európában
A Brit-szigetek feletti középponttal nagy kiterjedésű ciklon örvénylik. Emiatt nyugaton általában erősen felhős az ég, többfelé esik az eső, zápor. Közép-Európa keleti területein egy gyengülő frontrendszer hatására szórványosan még előfordul csapadék. Ugyanakkor a Kelet-európai-síkság felett anticiklon helyezkedik el, amely fokozatosan erősödik, és nyugat felé terjeszkedik. A leszálló légmozgásoknak köszönhetően többnyire kevés a felhő, napos, száraz idő a jellemző. A kontinens döntő részén a délutáni órákra 15 és 23 fok közé melegszik fel a levegő, keleten, délkelen 24, 29 fokot is mérnek. Hűvösebb elsősorban Skandináviában, Írországban, valamint Nagy-Britannia északi vidékein fordul elő, az említett tájakon a maximumhőmérséklet jobbára 5 és 10 fok között változik.
Péntek estig a Kárpát-medence fölé a fenti anticiklon peremén száraz, egyre melegebb levegő áramlik.