Belföld

2010.02.16. 19:11

Nemzetvédelmi egyetem - a rektort gyanúsítják

A Magyar Televízió (MTV) híradója úgy tudja, hogy a befolyással való üzérkedés bűntette miatt indult eljárásban a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorát elkövetéssel, míg másik két embert bűnsegédlettel gyanúsítanak.

MTI

A hírműsor erről kedd este számolt be, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya az ügyben házkutatást tartott több helyen, így a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektori helyiségeiben is.
Korábban az NNI azt közölte, hogy két embert gyanúsítottként hallgattak ki, egy harmadiknál még folyik a házkutatás a befolyással üzérkedés bűntette miatt indult eljárásban. A kihallgatott gyanúsítottak egyikét őrizetbe vették, a másik szabadlábon védekezhet - olvasható a rendőrség honlapján megjelent közleményben.
Kiemelték, hogy a nyomozás során a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Honvédelmi Minisztérium érintettsége nem merült fel. Az eljárás sikeressége érdekében az ügyről az iroda mást egyelőre nem kívánt közölni.
A hirado.hu értesülése szerint a házkutatás azzal függ össze: Szabó János, az egyetem rektora egy kitalált történettel próbált meg rávenni egy nemzetközi csomagküldő céget arra, hogy az általa javasolt biztonsági szolgálattal kössön szerződést. A portál úgy tudja, hogy a rektor azzal kereste meg a céget: "a rendőrség nyomoz ellenük, mert egyes alkalmazottaik fegyvereket és kábítószert is szállítanak, de ő el tudja intézni, hogy a cég ebbe ne bukjon bele".
Előzőleg a Honvédelmi Minisztérium (HM) azt közölte az MTI-vel, hogy az ügy nincs összefüggésben sem az egyetemmel, sem a tárcával, továbbá cáfolta azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint a felsőoktatási intézményben folytatott házkutatás összefüggésben lenne a BKV-nál folyó nyomozással, vagy ingatlanértékesítéssel. A házkutatás kapcsán senkit nem vettek őrizetbe a minisztériumban - közölte a tárca.
A nemzetvédelmi egyetem központi épülete elé kedden autóbuszok és teherautók sorakoztak fel, majd terepszínű katonai ruhát viselő emberek fekete fóliából mintegy 4 méter magasságban paravánt emeltek, hogy így takarják el a fotósok és operatőrök elől az intézmény főbejáratát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!