Vörösiszap

2010.10.29. 12:02

A jövő héten folytatódik a házak bontása Kolontáron

Várhatóan a jövő héten folytatódik a bontásra ítélt házak eldózerolása Kolontáron, miközben az igazságügyi szakértők még a sérült ingatlanok értékbecslését végzik Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen - tájékoztatott Muharay Árpád tábornok, helyreállítási és újjáépítési felügyelő pénteken.

MTI

Muharay Árpád elmondta: Devecserben az október 4-i iszapömlésben 272 ház sérült meg, ebből 225 ingatlant javasoltak bontásra a Belügyminisztérium által megbízott kárfelmérő bizottság statikusokból és építészmérnökökből álló munkatársai. Kolontáron 53 épületet érintett a vörösiszapömlés, ebből 35 házat kell lebontani, 23 házra már kiadták a bontási határozatot. Somlóvásárhelyen 37 telket öntött el a vörösiszap, de mindössze két házat javasolt bontásra a bizottság. A kárfelmérő bizottság elemezte az ingatlanok statikai helyzetét, a károsodás mértékét, és az egészségügyi hatások figyelembe vételével döntött az ingatlanok elbontásáról - mondta Muharay Árpád.
    
A tábornok elmondta, hogy Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara által felkért csoport harmadik napja végzi a megsérült ingatlanok értékbecslését Devecserben, és folytatja a munkát Kolontáron is. Devecserben eddig 120, Kolontáron 23 ingatlanról készítették el az értékbecslési adatlapot, amely tartalmazza többek között az ingatlan építési idejét, alapterületét, a telek nagyságát és a melléképületek számát is.
    
A szakértők az ingatlanok katasztrófa előtti forgalmi értékét állapítják meg, az értékelésükhöz csatolják a tulajdoni lap másolatát és az ingatlanról készített fényképet. A bontások végrehajtásához meg kell várni a szakértői csoport végleges jelentését, a jegyzők csak ez után adhatnak ki bontási határozatokat az ingatlanokra - mondta Muharay Árpád.
    
Az elkészített értékbecslési adatlapokat az igazságügyi szakértők a Belügyminisztérium által kijelölt jogászcsoportnak adják át, az köti meg a lakosokkal az újjáépítésre vonatkozó, a kártalanítás módja szerinti szerződést, illetve íratja alá velük a kártalanítás választott módjáról szóló nyilatkozatot. (A kormány által felajánlott lehetőségek szerint új ingatlanba költözhetnek az érintettek, használt lakást vásárolhatnak, vagy az ország más településére költözhetnek.)
    
A tábornok tájékoztatott arról is, hogy az önkormányzatok megkötötték az építési telkekre vonatkozó előszerződéseket, Devecserben 23, Kolontáron öthektáros területet vásárolnak. A végleges adásvételi szerződés megkötéséhez folyamatban van a területek mezőgazdasági termelésből való kivonása. Akik használt lakásba szeretnének költözni, azok a katasztrófavédelem szakemberei által összeállított, ötszáz ingatlant tartalmazó listáról választhatnak - mondta Muharay Árpád.
    
Hangsúlyozta: Devecserben jelenleg is sokan laknak a sérült, de kitakarított ingatlanjaikban, és a bontás megkezdése előtt az ingóságaik elhelyezését is meg kell oldaniuk. A legfrissebb adatok szerint Devecserben 91 család költözne új lakásba, 61-en választottak használt ingatlant, és 72-en költöznének az ország más településén található használt lakásokba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!