Generációknak mutatja meg az olvasás értékét Marcsi néni

– Törökné Antal Mária, azaz mindenki „Marcsi nénije” már egyfajta intézmény a dunaújvárosi könyvtárban és a Dunaújvárosban és Rácalmáson működő Cimbora Klub életében. Miként fogadta az elismerést?

– Először meglepődtem, hiszen a helyi kollégák terjesztettek fel erre az elismerésre, és számos pályázó közül engem választott ki a díjat odaítélő bizottság. Székesfehérváron, az emlékérem átadásakor felolvasták azon dolgokat, amelyekkel én nap mint nap foglalkozom. Számomra ez meglepő volt, hiszen minden egyes könyvtári napon ezzel foglalkozom. Összegezve hallani az eddigi évtizedeket azonban furcsa volt, hogy valóban ezeket én csináltam...

– Számos kezdeményezés kötődik az ön nevéhez, melyikre a legbüszkébb?

– Nehéz erre válaszolni, ám az mindig jó visszaigazolás, amikor egy kis anyuka tér be a gyermekkönyvtárba a kis csemetéjével, és azzal a kérdéssel nyit, hogy „tetszik emlékezni rám?”. A fiatal szülők ekkor elmondják, milyen szép ez a könyvtár, ahol ők is felnőttek, és számos élménnyel gazdagodtak itt. Ez már akkor a második generáció – jegyzem meg magamban. Visszatérve a kérdésre, amire igazán büszke vagyok, az a Cimbora Klub, amely két településen is nagy sikerrel működik: a dunaújvárosit és a rácalmásit is én csinálom. A rácalmási klub története is sajátos. Korábban számos, Rácalmáson élő kisdiák járt ide a dunaújvárosi Cimbora Klubba, és egyszer a Rácalmásra tartó járatos buszon egy anyuka megkérdezte, hogy ha „Te” Rácalmáson élsz, miért nem csinálsz e településen is egy különálló Cimbora Klubot?

...sokat dolgoztam, tanultam mindezért, és nem bántam meg

– A pályaválasztás során már döntött: könyvtáros lesz?

– Hát ez nem így történt. Dunaújvárosban nőttem fel, és bolti eladóként kezdtem el dolgozni 1983-ban a Kék Duna Áruházban. Aztán egyik ismerősöm szólt, három napon van eldönteni, hogy szeretnék-e dolgozni a könyvtárban. Döntöttem, most itt vagyok, sokat dolgoztam, tanultam mindezért, és nem bántam meg. Eddigi pályafutásom során négy főnököm volt, és mindig mindenkivel sikerült jó kapcsolatot ápolnom, és közben el is értem mindazt, amit szerettem volna.

– További tervek, remények?

– A kollégákkal azt vettük észre, hogy a hozzánk már betérő gyerekek szívesen olvasnak, elfogadják és olvassák azokat a köteteket, amelyeket ajánlunk nekik. A gyermekkönyvtárba is folyamatosan hívunk meg kortárs írókat, akik érdekesek lehetnek az ifjú olvasók számára. Tehát, meg lehet fogni a gyermekeket egy könnyebb olvasmánnyal, aztán jöhetnek a következő lépcsőfokok a szépirodalom felé. A pedagógusokkal jó összedolgozni. Öröm látni, hogy egy iskolai könyvtári óra után a gyerekek visszatérnek, mert érdekli őket a könyvek világa.