Egy csodaszép és egyúttal játékos ünnepséget rendeztek

Dunaföldvár – Az érzelmekkel gazdagon átszőtt szalagtűző ünnepségen nem kérdezősködtünk. Hagytunk időt a pillanatok megélésére, és utána kértünk lehetőséget egy kis beszélgetésre. Tizenkettedikes beszélgetőpartnereim kitűnő tanulói a gimnáziumnak. A komoly céljaikért keményen és eredményesen dolgoznak. Interjúalanyként félelmetesek, mert könnyedén veszik a témákat, és kacagásuk miatt majd szétdőlt a könyvtár.

A végzős diák szerint komoly, kisvárosi iskola a dunaföldvári gimnázium

Szebenyi Naomi szerint a szalagavatóról is muszáj beszélnünk:

– Nekünk az igazi ünnep volt. Előtte heti két alkalommal, sokat próbáltunk. Az egész program szép és megható volt, és az a műsor is nagyon jól sikerült, amit nekünk készítettek a tizenegyedikesek. A tánc előtt egész nap készülődtünk. Szerintem mindenki élvezte közülünk, hogy egy kicsit hercegnő lehetett. Pörögtünk, forogtunk, suhogtunk a szép nagy ruhákban. A párjaink is nagyon csinosak voltak.

– Mit szeretnél felnőttként csinálni?

– Magyar-történelem szakos tanár szeretnék lenni. Élvezném, ha a tudásomat átadhatnám a gyerekeknek. Úgy érzem, hogy eléggé szuggesztív előadó vagyok hozzá. A felkészülésem sokrétű: most is az egyik kedvenc helyemen, a könyvtárban beszélgetünk, ahol talán én töltöm a legtöbb időt. Rengeteget olvasok, az irodalomtörténet is érdekel.

– Miért választottad a földvári gimnáziumot?

– Lehet, hogy meglepődsz rajta, hiszen Dunaújvárosban élek. Fontos volt a hatosztályos gimnázium lehetősége, mert alapos fölkészülést ígért a továbbtanuláshoz. Mellette egy sor csábító hírt is kaptunk róla az itt végzett diákoktól. Már akkor is nagyon fontos volt a számomra az itteni, családias hangulat, ami körbeveszi a tanulókat. Az eddigi életem talán legjobb döntése volt, hogy ide jöttem.

Markovics Flórának az anyukája is ide járt.

– Dunaföldvári vagyok, de nem mondanám kötelezőnek ezt a választást. Igaz, volt egy komoly ajánlója is, az anyukám, aki szintén ide járt. Jó emlékei maradtak róla. Mondja Flóra, hozzátéve: – Elvárják tőlünk a fegyelmezettséget, hogy egy kicsit felnőttként tudjunk viselkedni, de azt azért senki sem felejti el, hogy pláne az elején még gyerekek vagyunk. Már akkor megszoktuk a követelményeket és azt is, hogy azok mindig komolyabbak lesznek.

– Nehéz gimnázium a földvári?

– Én inkább úgy mondanám, hogy ez egy komoly, kisvárosi iskola. Nem szabad egy nagy pestihez hasonlítani, aminek egészen mások az adottságai. Viszont határozottan említhetem (a kis méretei miatt is) a családias jellegét, mert az nagyon fontos a mi korosztályunknak. Itt is komolyan kell tanulni, mert keményen meg kell küzdeni a jó jegyekért. Kommunikációt és médiatudományt szeretnék majd tanulni Pécsen. Nagyon készülök rá, és bízok benne, hogy felvesznek. „Bé” tervem is van, de remélem, hogy nem lesz rá szükségem.

Tóth Évi Dunavecséről érkezett. Elmondta:

– A magamfajta bejáró tanulónak egy kicsit nehezebb a dolga, mint az itt lakóknak, hiszen az autóbuszok végigjárják a környék összes települését, ami sok időt vesz igénybe. Az iskola segítséget nyújt ahhoz, hogy elérjük a hazafelé tartó járatainkat. A mi iskolánk barátságos hely. Nem csak a társaink, hanem a tanáraink szempontjából is. Az osztályfőnökünk mindig velünk van és figyel az iskolán kívüli dolgainkra is. Tanácsokat ad nekünk és kíváncsi a véleményünkre. Ez egy kölcsönös bizalmi viszony, amiért imádjuk. A jó középiskola nemcsak a magolást várja el, hanem segít abban, hogy a tudás ne csak az érettségin jöjjön ki, hanem az élet során is tudja alkalmazni a diák. A miénk ilyen.

– Óvónői pedagógiát szeretnék majd tanulni. A kötelező ötven órás gyakorlati munkámat az óvodában végeztem el. Nagyon megszerettem azt a hivatást – tette hozzá Éva, majd folytatta: – Én is okostelefont használok. Amikor egyszer valamiért nem tudtam bekapcsolni, azt hittem, hogy na majd most fog összedőlni körülöttem a világ. Nem úgy történt, tanulságos volt. Én is ránézek a TikTokra, de nem lettem a hősnője, viszont ismerem, hogy ki merre tart vele.

Puskás Zsolt, a gimnázium intézményvezető helyettese földrajz-történelem szakos tanár. Ő is itt érettségizett. Egyike a visszatérőknek, aki tanárként is a régi iskoláját választotta.

– Mára már teljesen megváltozott ez a gimnázium. Ahogy az egész világ, a tanulók is. Megnézik ők egy videón az Ember tragédiáját, de ami sokkal többet adna a számukra, a színház, pláne a könyv, azokat már nem szívesen választanák. A vírus alatt nagy tapasztalatok születtek. A tanulnivalókat az online felületre töltöttük fel, ami egy modern megoldás. Amikor viszont májusban visszajöttek, akkor öt perc alatt megmondták, hogy a régi módszer sokkal szimpatikusabb, és főleg hatékonyabb a másiknál.

– Fontos a jó hangulatuk?

– Szerintem az minden tanár számára fontos. Amennyiben megtalálod az összhangot az osztállyal, akkor jól telik az időtök, már az órán is jobban odafigyelnek, sokkal több információ marad meg bennük, mint egyébként, és jobban fognak tanulni.

– A tanítványai azt vallják, hogy jó ide járni!

– Nagyon örülök neki, ha ez a véleményük. Sok mindent megteszünk a jó közérzetükért, de elsősorban tanulni vannak itt és nem szórakozni. Viszont ha abból is tudunk az itteni életükbe csempészni egy kicsit, akkor valószínűleg a fő célunkat is könnyebben eltudjuk érni. Elsősorban gondolkodni tanítjuk őket, mert szerintem erre lesz a mai és a jövő emberének a legnagyobb szüksége. Gyorsan változik a világ és az új szakmák is hasonlóképen váltják egymást, át kell konvertálniuk a tudásukat. Ezt akkor tudják hatékonyan megtenni, ha beszélnek idegen nyelveket és megtanultak gondolkodni.