Békatalpból a rendelőbe – Gurisatti Lilla rendel

Tekerjük vissza az idő kerekét egészen a 2015-ös esztendő nyarára. A Dunaújvárosi Hírlap akkor így írt a csehországi Liberec városában megrendezett búvárúszó Európa-bajnokságon remeklő Gurisatti Lilláról:

„Az eddigi eredményei a junior Eb-n egészen imponálóak. A pénteki napig három aranyérmet szerzett. Megnyerte az ötbója, a csillaggyakorlat és a szlalom számot.”

Lilla ezt követően a felnőttek között is aranyéremmel gazdagította nemesfém-kollekcióját. A dunaújvárosi lány életében ezután háttérbe szorult a sport, és bár a mai napig vízbe ugrik, manapság inkább hobbiként tekint a búvárúszásra. Az, hogy miért döntött profi sportolói karrierjének feladása mellett, az alábbiakból kiderül.

– Milyen szerepet tölt be az életében a sport?

– Bár a mai napig a vízbe ugrok, ez inkább csak hobbi. Ha kell, besegítek, edzést tartok, megmutatom a fiataloknak, mit, hogyan csináljanak, de ennyi és nem több. Úgy tudnám összefoglalni: a sport ugyanolyan szerepet játszik az életemben, mint egy átlagembernek.

– Nem volt ez mindig így!

– 2015-ben nagyon sikeres esztendőt zártam, Liberecben mindent megnyertem, majd ekkor költöztem ki külföldre, ahol a rákövetkező 2016-os évet még végigcsináltam egyetem mellett, ráadásul korosztályt is váltottam. Nyertem ugyan érmeket, de valami megszakadt, iskola mellett egyszerűen nem tudtam beletenni azt a mennyiségű munkát, amit a búvársport – azon a szinten ahol én voltam – megkövetel. Akkor és ott hoztam egy döntést: az egyetemet választottam.

– Mi történt ezután?

– Körülbelül két évig a víz közelébe sem mentem, egyszerűen nem kívántam. Konkrétan nem lett kimondva, hogy én ezt abbahagyom, de szépen lassan elsikkadt. Ez az állapot egészen két évvel ezelőttig tartott. Akkor elkezdtem edzeni és versenyekre is eljártam, eljárok a mai napig. Vannak ugyan jó eredményeim, de mára ténylegesen hobbiként tekintek a sportra.

Sportpszichológus leszek! De hol?

Gurisatti Lilla saját bevallása szerint már a középiskolában megfogalmazódott benne, hogy felnőttként a sportpszichológiával foglalkozik. A sport a család, és a fent leírtak alapján nem áll távol tőle, egyik legkedvesebb tantárgya pedig a biológia volt. Azonban mielőtt bárki arra gondolna, innentől ki volt kövezve az út a diplomáig... nem is tévedhetne nagyobbat.

– Honnan jött az ötlet, hogy a sportpszichológiával foglalkozzon?

– A Bánki iskolába jártam, és amikor arra került a sor, hogy miből tegyek emelt szintű érettségit, én a biológiát választottam, szerettem is és a tanárom is jó volt, ráadásul a pszichológia érdekelt.

– Hogyan jutott arra az elhatározásra, hogy nem itthon, hanem külföldön végzi el a tanulmányait?

– Őszintén, sehogyan. Először nem sikerült a felvételim, nem nyertem felvételt. Ezt követően egy évet kihagytam, de ez idő alatt sem lazítottam, folyamatosan kurzusokat látogattam. Pszichológiai szakasszisztensi és gyermekpszichológia képzéseket, ami megerősített abban, hogy jól döntöttem, amikor ezt az irányt választottam. Természetesen a különböző felsőoktatási workshopokon is részt vettem, ahol szembe találtam magam egy külföldi egyetemmel, ami nagyon megtetszett, de nem oda, hanem egy másik intézménybe, a dél-walesi egyetemre felvételiztem. Emellé beiratkoztam a Pécsi Egyetemre is, ha esetleg a ködös Albiont nem érzem komfortosnak, legyen egy B opcióm. Újraérettségiztem, és így már sikerült bekerülnöm.

A ködös albionban

Kalandos körülmények után Gurisatti Lilla végül 2015-ben, 21 évesen költözött ki Walesbe, ahol a dél-walesi egyetemen kezdte meg tanulmányait. Az alapszak elvégzését követően a nyugat-angliai egyetemen a mesterképzést is megcsinálta, immár Bristolban. Érdekesség, hogy a két intézmény, Anglia és Wales sajátos földrajzi helyzetéből adódóan a két országot összekötő híd két oldalán található.

– Minden kezdet nehéz. Ez a mondás igaz az ön tanulmányait illetően is?

– Elképesztő volt megtapasztalni, hogy amilyen bevett dolgaim voltak a versenyeken, edzéseken, azt most elmélettel is alá tudom támasztani. Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy gombhoz kerestem volna kabátot. Sportolóként előbb volt az okozat, mint az ok, és ezt nagyon különös volt megtapasztalni saját magamon.

Bukás az első vizsgán

– Hogy ment az akklimatizálódás? Más kultúra, más nyelv, mindez család nélkül.

– Nem volt egyszerű, bár emelt szintű érettségit tettem angol nyelvből a pszichológia nyelvezete teljesen más volt természetesen, mint az angol élőbeszédé. Ennek eredményeként az első héten 400 szót kellett kiszótáraznom. Csak ültem a füzet felett, és azon sopánkodtam, hogy mennyit kell tanulnom?! Az első három hónap nagyon nehéz volt – nem a mindennapok, hanem a tanulás miatt. Az első vizsgámon pedig elhasaltam. Itt jegyzem meg, hogy ez volt az egyetlen vizsga, ami nem sikerült első alkalommal. A tanárok esetében azonban csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Minden segítséget megadtak, javaslatokat tettek hogyan tudnék eredményesebben tanulni.

– A családdal hogy tartotta a kapcsolatot?

– Az első napokban mindennap beszéltünk. Aztán ahogy egyre jobban kialakult a saját baráti társaságom, és megszoktam az ottani életet, egyre inkább redukálódott ezeknek a beszélgetéseknek a száma.

– Az oktatást érintőlegesen már említettük. Mennyiben volt más, mint amit itthon tapasztalt?

– Nagyban eltér a kinti módszer az ittenitől. A tantárgyakat hetekre-hónapokra osztják fel, úgynevezett témahetek vannak, és a köré a tantárgy vagy téma köré csoportosul minden más, a statisztika, az elmélet és a gyakorlat is. Például neurobiológia volt a fő témakör, akkor ehhez igazították a statisztikát és minden mást. Emellett nagyon gyakorlatorientált az egész oktatás. Dolgozhattam többek között úszókkal, a rögbiválogatottal is. Azt hiszem, hogy ott a gyakorlati képzés verhetetlen.

– Ilyen élmények után mennyire volt biztos, hogy hazatér?

– Az egyetem alatt nem foglalkoztatott az a gondolat, hogy hol dolgozom majd. Az időjárást viszont a kint töltött idő alatt sem sikerült megszoknom. A baráti kör az abszolút jó volt, de a családom itt van, idehaza. Végül mindenféle csúszás nélkül 2018-ban végeztem, ami után egyből elkezdtem a mesterképzést, ami megint különbözik az itthoni rendszertől. A mesterképzés nem félévekből vagy évekből áll, hanem 12 hónapból. Ez már abszolút online zajlott, havonta három alkalommal volt személyes konzultáció. A felsőoktatási tanulmányaimmal véglegesen 2019-ben végeztem.

Dolgos hétköznapok

A Gurisatti-család vitathatatlanul a sportos famíliák közé tartozik. Gurisatti Gyula sportlövőként a paralimpiára, fiatalabb lánya, Gréta a női vízilabda-válogatott egyik vezéreként készül Tokióra. Megkerülhetetlen a kérdés: családon belül hogyan érvényesül a sportpszichológia?

– Azt kell, mondjam, szoktunk ugyan agytréningezni, de a terápia nem működik. Vannak olyan taktikák, illetve technikák, amelyek segítik a koncentrációt, különböző relaxációs feladatok és testtudat-ébresztő gyakorlatok. Fontos azt leszögezni, hogy ez csak úgy működik, ha kérik a segítségemet, feleslegesen nem dolgozom.

– 2019-ben hazaköltözött, ezúttal végleg. Hogyan kezdődött a sportpszichológusi munkája?

– Amikor végeztem, akkor én már igazából dolgoztam. Egyetlenegy kislánnyal kezdtem foglalkozni, és olyan gyorsan terjedt a hír, hogy ez év novemberére, már tele volt a naptáram. Ez egészen 2020 februárjáig zajlott. Leigazoltak a Dunaferr egyesületéhez, mint hivatásos sportpszichológust. Aztán beütött a Covid.

– Hogyan élte meg ezt az időszakot?

– Érdekes volt, mert több állami kurzusra is pályáztam, de ezekhez le kellett mondanom a vállalkozásomat. Ezt megtettem március 12-én, március 14-én pedig minden leállt, és a képzések sem indultak el. Munka nélkül maradtam a 2020-as nyár végéig. Addig igyekeztem olyan fejlesztéseket csinálni, amelyek segítenek a vállalkozásom felépítésében. Ez meg is valósult szerencsére, most már nem mint egyéni vállalkozó dolgozom, hanem saját céget alapítottam. Aki a vírustól való félelmében nem szeretne vagy nem tud személyesen eljönni, természetesen van lehetőség online tanácsadásra is.

– Sportpszichológusként sportágtól függően, hogyan lehet a legjobb hatást elérni a sportolóknál? Hiszen csapatsport esetében nyilván a cél a győzelem, ugyanakkor minden ember más és más, így a mentális szükségleteik is mások.

– Csapatsportágak esetében a legjobb, ha a csapatot egy egészként kezeljük. Így lehet hatékonyan kialakítani a kohéziót, mindent. Ezenfelül, ha valakinek egyénileg is szüksége van fejlesztésre, az külön is kereshet szakembert. Amikor sportpszichológusként egy csapathoz megyek, akkor a csapat igényeit helyezem előtérbe, nem az egyénekét. Konzultálok az edzővel is, és ennek megfelelően alakítom ki a szükséges stratégiát. Összességében az a célom, hogy a sportpszichológia mindenkihez eljusson, hogy tudatosabbá váljon a sportoló. Ne csak az étkezésére figyeljen oda, hanem a mentális állapotára is. Az élsport ugyanis eljutott arra a szintre, hogy ha egy sportoló nincs ott fejben, akkor az nem jó, és nem ér el sikereket.