A mai nap egy hatalmas közös nevező, ami alá felsorakozunk

Ja, hogy mi nem vagyunk érintettek? Nem vagyunk betegek, ám idővel valószínűleg azok leszünk. Ez olyan biztos, mint ahogy ezeket a sorokat írom.

Volt egy gyógyszerésznő ismerősöm, aki ötvenéves kora körül azt vette a fejébe, olyan laborleletet szeretne, amin nincs se plusz, se mínusz, se csillag – az egészséget írta fel a bakancslistájára. Bizony, ritka az ilyen elszánt ember, bár mit sem ér a test egészsége, ha az egy beteg lélekkel párosul. A psziché éppúgy – ha nem jobban! – képes gyötörni az embert, ha egyszer megreped, eltörik, elkopik valami ebben a csodálatosan összerendezett kompozícióban, amit egyszerűen csak emberi szervezetnek hívunk.

Az egészség nem pusztán a betegség hiánya: testi, lelki, szociális jóllét együtt

Van, aki retteg az infarktustól, mindent elkövet, hogy karbantartsa szívét, érrendszerét, de egy másik rosszindulatú kór éri utol. Aki flavonoidokkal száll harcba a rák ellen, azt legyőzheti az agyvérzés, és sorolhatnánk a példákat, hiszen sok veszedelmes betegség les ránk. A sorsunkat nem tudjuk kijátszani. S igazán boldognak mondhatja magát, aki egészséges. De vajon az-e?

Az egészségességünkről szóló reprezentatív kutatásból (Egészség Hungarikum Program 2013) kiderült, hogy leginkább a gyermekek motiválnak minket, értük képesek vagyunk bármit megtenni, kiváltképp, ha az egészségünkről van szó. Egy tízes skálán a nők 8,8, a férfiak 7,6 ponttal jelezték, mennyire lelkesíti őket, ha gyermekük kéri, hogy éljenek egészségesebben. A válaszadók 51 százaléka a valós koránál öregebbnek érzi magát, tízből nyolc embert pedig a társai is idősebbnek tippelnek, mint amilyen korú valójában.

Szkeptikus statisztikusok a megmondhatói, hogy manapság jószerivel csak az újszülöttek egészségesek (s ők sem mind!), és bizony azok élnek tudatlan békességben, akik nem vesznek tudomást – valós vagy lehetséges – bajukról.

A mai nap tehát egy hatalmas nagy közös nevező, ami alá belefér a föld népességének zöme.

A megemlékezést II. János Pál pápa kezdeményezésére 1993-tól február 11-én tartják. Azért e napon, mert 1858-ban ezen a napon jelent meg a 14 éves francia lánykának, Soubirous Bernadettnek Lurdes-ban a Szűzanya, majd pár nap múlva a sziklabarlangban csodatévő forrás fakadt. Templomot építettek 1864-ben, amely bazilika címet és előjogokat kapott. A zarándokok kedvelt célpontja, s ezt azzal vívta ki magának, hogy több ezerre tehető a természetes módon meg nem magyarázható, csodás gyógyulások száma. A pápa szándéka szerint a világnap kijelölésének célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését.”

A betegek napja alkalmából ma a székesfehérvári Szent Imre-templomban Spányi Antal megyés püspök koncelebrált szentmisét mutat be a város papságával, amelynek keretében kiszolgáltatja a betegek kenetének szentségét. A szertartás e része jelképesen is sokatmondó: az Oltáriszentséget csak arra érdemes ember veheti magához, aki érdemtelen arra (például mert nem áldozott, kitagadott, bűnös, elvált, és sok helyi szokás is alakítja e felsorolást), jobb kezének bal vállához emelésével jelzi ezt a szolgáló papnak.

A betegségben azonban egyformák vagyunk, ezért e napon csoportosan kiszolgálják a szentséget azoknak, akik kérik. Az egyház hitvallását idézve: „Az egyház soha nem tekintette tehernek a betegeket, szenvedőket, hanem – ahogy Szent Lőrinc vértanú nevezte őket – ők lelki kincsek, az egyház kincsei. Hiszen Jézus is lehajolt a beteghez, embere lett a Bethesda fürdőnél lévő magára hagyottnak, Pál számára – és sok szent pap számára – megélt valóság a szenvedőkkel való egység: „Ki szenved, hogy ne égnék vele?” Az egyház a betegek által Krisztusnak akar szolgálni.

A szenvedés megértése talán az egyik legirgalmasabb és magasztosabb cselekedet, oly nagyság kell ehhez, amit a hétköznapi ember aligha tud felfogni. Ám nem kell Teréz-anyai magasságokra gondolni, elég, ha az orvosok, nővérek és ápolók végtelen harcára gondolunk a kórházakban, idősotthonokban, szociális hálózatban. Azokra, akik ilyen vagy olyan formában szembeszállnak a betegségekkel, gyógyítva a kórt, mentve az embert. Ők minden bizonnyal azt a kérdést is meg tudnák válaszolni, ami a betegség „mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?” filozofikus magaslatához vezet minket, nevezetesen: Az egészséges ember boldog, vagy a boldog ember egészséges?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az 1948-as megalakulásakor az egészséget a következőképpen definiálta: Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jóllét állapota, és nem csupán a betegség hiánya. Ennek ismeretében bízvást kijelenthetjük: egészségünk nem pusztán a makulátlan laborleleten múlik. Hogy min, arról sok bölcs ember osztotta már meg gondolatait. Kedvencem, a dalai láma erről így vélekedik: „Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent, a következmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben: úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán.”