Jó reggelt, Dunaújváros!

Tavaly egy komplett sertést dolgoztunk fel családilag, ami nem volt kis feladat. De amellett, hogy mindenki kegyetlenül elfáradt azon a napon, utána izgatottan várta, mi „sül ki” a saját kezűleg sózott, kezelt, majd felfüstölt áruból. Végeláthatatlannak tűnt a türelmi idő.

Most hasonló cipőben járunk, mert bár csak kolbászt töltöttünk, de megint beláthatatlannak tűnik az az idő, amikorra végre megérik a munkánk gyümölcse a fogyasztásra. Úgy döntöttünk, nem is várunk addig, így aztán napok óta vágjuk az erős füstbe burkolózott hentesárut. Ízt nem érezni, csak a tölgy égéstermékével átjárt nyers húsárut. Nem baj. Mi így is órákig tudjuk elemezni, kiemelve azt a számtalan előnyét, amit rajtunk kívül valószínűleg senki sem érez.