Krakkó, ahol a város szalonja a főtér

Krakkó a Visztula partján fekszik, közelében a Kárpátok nyúlványai, de maga a város síkvidék jellegű, csupán a Wawel-domb emelkedik néhány tíz méterre a folyó fölé. 1795-ig Lengyelország fővárosa volt, ma az ország egyetlen városa, amely használhatja címerében a lengyel címert. 1000-től püspöki székhely. 2000-ben elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet, az óváros és a Wawel a kulturális világörökség része.

A kultúra, a tudományok városa. Tizenegy nagy színháza mellett több kisebb is működik, huszonnégy egyeteme van – százhetvenezer hallgatóval -, közülük legrégebbi az 1364-ben alapított Jagelló Tudományegyetem, ahol Kopernikusz is tanult.

A város lüktető szíve, ékszerdoboza a főtér – nevezik szalonjának is -, a középkori Európa legnagyobb tere, mintegy negyvenezer négyzetméter. A 13. században a posztókereskedők a téren kínálták portékáikat, majd tetővel fedett, gótikus, árkádsoros épületet emeltek. Jelenlegi, reneszánsz külsejét a 16. században nyerte el.

A gótikus Mária-templomban megcsodálhatjuk Wit Stwosz remekművét, Európa legnagyobb gótikus oltárát. Egyik tornyából minden órában felhangzik a 13. századi tatár támadás emlékét őrző, szaggatott harsonaszóló, magyar eredetű dallammal, majd a zenész kiinteget a mindig szépszámú hallgatóságnak. A szaggatottság legendája: amikor az ellenség megtámadta a várost, a toronyőr trombitaszóval figyelmeztetett a veszélyre, de közben nyílvessző fúródott a nyakába, s megszakadt ugyan a játék, de hősiesen, sebzetten is folytatta.

A tér látképét a városháza tornya uralja, pincéjében fennmaradtak az egykori kínzókamrák, itt ma kávézó és pinceszínház működik. A Zsigmond-kápolna az egyik legnagyobb reneszánsz emlék Lengyelországban, tornyában a Zsigmond-harang a legfontosabb lengyel események idején szólal meg.

Páratlan látvány a palota reneszánsz kerengője, a flamand takácsmesterek által készített faliszőnyegekkel díszített palotatermek sora, a fából faragott, színezett emberfejekkel díszített, kazettás mennyezetű Követfogadó terem. A Wawel lábánál lakott a kegyetlen sárkány, amelynek a całozerce (egyfalás) nevet adták. Történt ugyanis, hogy Krak király uralkodása idején a domb lábánál lévő barlangban élő rettenetes sárkány békében élt mindaddig, amíg a krakkóiak évente háromszáz ifjú szüzet áldoztak neki. Miután ezt megtagadták, szörnyű pusztítást végzett a vidéken. Krak kihirdette, hogy aki végez a sárkánnyal, annak adja fele királyságát és lánya kezét. Sokan próbálkoztak sikertelenül, végül egy leleményes cipészmester, Skuba birkabőrt töltött meg szurokkal és kénnel, összevarrta, falábakra helyezte, majd a sárkány elé tette, aki egy falásra megette. Szörnyű szomját a Visztula vizével próbálta oltani, addig ivott, amíg nagy robajjal szétrobbant. A király hozzáadta a lányát a cipészhez, aki éveken keresztül varrta a cipőket a sárkány bőréből.

A folyóparton sétálók kedvelik a Sárkány-barlang előtt álló acél sárkányszobrot, amely turisztikai látványosságként ötpercenként tüzet okád a száján.