Öt föld - egy nemzeti park

Az Olaszországot járó turista ritkán vetődik el az öt kis városkát felölelő nemzeti parkba, hiszen autóval nem megközelíthető. A településeket vasútvonal köti össze: vonatra szállva könnyen és gyorsan végiglátogathatjuk a hagyományos mesterségeket űző helyiek boltocskáit és a kegyhelyeket. Ám az igazi arcát csak a gyalogos turistának tárja fel Cinque Terre: a mintegy kilenc kilométernyi ösvényt és szerpentint járva öt óra alatt felfedezhetjük a park kivételes flóráját és faunáját. A ritka fehér- és feketekorallt az amatőr búvárok is megcsodálhatják: Riomaggiore, Manarola, Corniglia, Vernazza és Monterosso al Mare városában számos lehetőség közül választhatnak a merülni vágyók. A partról is kivételes látványban lehet része a kirándulónak, ugyanis a védett tengeri övezetben nem ritka egy-egy felbukkanó bálna teste.

Az eredeti szépségében fennmaradt természeti környezetet éppen elhanyagolásának köszönheti a kis part menti földszakasz, hiszen a Genovai Köztársaság a 13. században Velence és Pisa városállamának legyőzésére összpontosított, később pedig a szárazföldi részek fejlesztését és a kikötő bővítését helyezték előtérbe. A parányi földsáv és a hozzá tartozó tengerpart törékenységét, kulturális jelentőségét felismerve 1997-ben a Világörökség részévé nyilvánították Cinque Terrét.

A séta Riomaggioréban kezdődik, ahol a belépőt megváltva bármerre barangolhatunk a nemzeti park területén, sőt, a jegy birtokában a kisvárosok között járó vonatokat is igénybe vehetjük. A legdélebbi településről Manarolába vezető út a Via dell'Amore (a szerelem útja). Az 1920-as évek vasútépítésével egy időben alakították ki a kis gyalogösvényt, amelyen a Corriere della Sera újságírója apró, sziklára írt feliratot fedezett fel: Via dell'Amore, amelyet szerelmesek hagytak emlékül. A parkról szóló cikk megjelenése után már mindenki így emlegette a páratlan panorámát nyújtó ösvényt. Riomaggioréban a tipikus ligúr, harsány színekben pompázó toronyházak jellegzetessége, hogy nincs egymás mellett két egyforma színű. Ez a helyi halászok otthonukhoz való ragaszkodása miatt alakult így, ugyanis amikor kihajóztak a tengerre, már messziről azonosíthatták lakhelyüket rikító színe alapján.

Ha itt járunk, érdemes felkeresni a montenerói Miasszonyunk-kegyhelyet. A legenda szerint a 8. században a töltésen letelepedő görögök által imádott ikont egy longobárd támadás során ide rejtették el, majd amikor kiásták a földből, egy forrás bugyogott fel a helyén.

Riomaggiore után utunk Manarolába vezet. A település a római házi isteneknek emelt kis templomról kapta nevét. A kisváros csendes bája hívogat, hogy egy kávéház teraszán ücsörögve élvezzük a sziklaperemekre felcsapó hullámok hangját és a hűsítő vízpermetet. A takaros házak között furcsa fehér gúlát fedezhetünk fel: ez a kis építmény a tengeré-szek jobb tájékozódását segíti.

A Cornigliába vezető út a gyakorlottabb túrázókat is kimeríti a nyári hőségben, hiszen közel négyszáz lépcsőn, a Lardarinán kell felkapaszkodni a meredek, alig kiépített szerpentin után, hogy innen körbenézve letekinthessünk a környező településekre. A római eredetű kisvárosban alacsonyabb, más Öt Föld-i városkára nem jellemző házak között áll a 12. században épült tipikusan ligúriai, gótikus Szent Péter-templom.

Vernazza Cinque Terre gyöngyszeme. Keskeny sikátoraival, loggiáival építészeti szempontból is rendkívül érdekes, ám amit feltétlenül látnunk kell, az antiochiai Szent Margit-templom. Állítólag egy fadobozban ide sodorta a tenger a szent ujjainak maradványait, amelyre szentélyt emeltek. A páratlan harangtoronnyal büszkélkedő építmény alapjait a tengerbe rakták le az építtetők.

Végül Monterosso al Maréra érünk, Cinque Terre legnagyobb, legnyüzsgőbb városába. A kapucinusok apátsági templomában őrzik Van Dyck híres festményét, a Keresztre feszítést, és ha van még erőnk, keressük fel a városka fekete-fehér csíkos oratóriumait is. Egy kiadós strandolás és napfürdőzés után érdekes köveket gyűjthetünk a parton, és beszerezhetjük a kötelező, nemzeti parkot jelképező ajándéktárgyakat. 

A ritka desszertbor, a Sciacchetrá mellett érdemes megkóstolni az úgynevezett Cinque Terre nedűt, és a csak itt gyártott, hagyományos limoncellót és a dinnye ízű krémlikőröket. Ha májusban érkezünk, részt vehetünk a citromfesztiválon is, ahol a citrusfélékből készült szobrok mellett mindenféle citromból készült finomságot kóstolhatunk meg.

Cinque Terre konyhája az olívaolajra és a pastára épül. Tipikusan helyi étel a sajtos, fenyőmagos, bazsalikomos tésztaszósz, de a gombás, káposztás vagy babos mártások is népszerűek. A zöldséges piték cukkiniből vagy articsókából készülnek, a teraszokon termesztett fűszernövények hozzáadásával. Bátran megkóstolhatjuk az ajókás kotlettet is. A halakat és a tenger gyümölcseit sokszor oregá-nóval ízesítik: az olaszoknál gyakran használt fűszer itt nem csak a pizzákra és a tésztákra kerül.