20°
22°
13°

Futsal: A játékosok és Fehér Zsolt is sokat tanult a spanyoloktól

Dunaújváros - A spanyolok elleni két, hét eleji felkészülési mérkőzésen három dunaújvárosi játékos is helyet kapott a magyar futsal-válogatottban.

A Nyíregyházán lejátszott mindkét találkozót magabiztos teljesítményt nyújtva nyerték a vendégek, de a nemzeti csapatunk is megérdemli az elismerést, hiszen a mérkőzés egyes időszakaiban tartották a ritmust a világhírű ellenfelükkel. Ráadásul a dunaújvárosi Klacsák Bence révén mind a két mérkőzésen sikerült a spanyol kapuba találni. A másik újvárosi játékosnak, Hosszú Ádámnak is voltak felvillanásai. A személyes tapasztalatait ezúttal a Dunaferr-DUE-Renalpin FC harmadik játékosa, Horváth Norbert osztotta meg velünk.

Horváth Norbert (3) sebességben felvette a versenyt a világ elitjébe tartozó spanyol játékosokkal Fotó: Zsedrovits Enikő

– Különleges érzelmek vannak bennem most, a mérkőzéseket követően. Egyrészt nagyon nehéz volt ellenük játszani, másrészt hatalmas élményt is adott. Ezek mellett elgondolkodtató, hogy hová lehet és kell még fejlődnünk. Ezek a mérkőzések adhatnak egy irányt arra, hogy miben kell még nagyon sokat javulnunk. Mindkét meccsen megpróbáltunk lépést tartani velük, ami, azt gondolom, néha még sikerült is. Sajnos egyelőre ez a realitás. Remélem, idővel szorosabb eredményünk is születhet majd a spanyol válogatott ellen.

A válogatott szakmai stábjának tagja volt a dunaújvárosi együttes vezetőedzője, Fehér Zsolt is.

– Volt szerencsém egy pár szót váltani a spanyol szövetségi kapitánnyal, aki elmondta, hogy egy teljesen új csapatot kezd építeni, ahova mindenki be akar kerülni, és ennek megfelelően játszottak. Mi már most a közelgő Eb-selejtezőre készülünk, és annak érdekében dolgozunk, hogy ezeket a hibákat, amiket most elkövettünk, azokat már ne ismételjük meg áprilisban Azerbajdzsánban. Minden mérkőzésen többek leszünk. Nem csak a játékosok, de jómagam is sok dolgot tanultam tőlük. A jobbtól nem szégyen tanulni. A szövetségi kapitány nagyon elégedett volt az újvárosi játékosokkal, akikre büszkék lehetünk. Klacsák Bence kétszer is mattolta a spanyolok védelmét, Horváth Norbert sebességben felvette velük a harcot, Hosszú Ádám pedig bizonyította, hogy az ő lövőereje még itt is megállja a helyét.


Legolvasottabb

1
Itt hagyott minket Tarján Tamás
2
Halálos gázolás Dunaújvárosban, a Papírgyári úton
3
Átalakul a hajléktalanellátás! A bővítéshez ingatlant vesz az önkormányzat
4
Egy közösség is büszke rá – Pinke Katával beszélgettünk
5
Kábítószert találtak a dunaújvárosi férfinél
Szüret
Horváth László
Nagyvenyimen és Kisapostagon is eljárták a szőlőtaposók táncát!
Fejlesztés / 55 perce
Vajon mi épül Perkátán az iskola mellett?
A Magyar Labdarúgó Szövetség TAO-s pályázatán nyert Perkáta. A fiatalok sportolási lehetőségét szeretnék szélesíteni a fejlesztés által.
Gyász
/"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagytam emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!"/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *HERNÁDI LAJOSNÉ* *(szül.: Gász Mária)* 2017. szeptember 14-én 68 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. szeptember 28-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó feleség, édesanya, testvér, *TÍMÁR LAJOSNÉ* *(szül.: Báló Katalin) a Fékon volt dolgozója* 84 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 28-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi Kegyelet Bt. rendezvénytermében. A gyászoló család
büszkeségeink / 1 órája
Taroltak a hazai versenyzők! A Dunaferr kajak-kenusai a pontverseny élén végeztek a kétnapos kupán
Gallai Péter
Most őt rúgták le / 1 órája
Fellaini kidőlt a sorból
Élete volt a színház és az irodalom / 1 órája
Itt hagyott minket Tarján Tamás
bővülő repertoár / 1 órája
Nyolcvan éves lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpad
tisztelgés / 2 órája
Szobrot kap szülinapjára a szőke színészlegenda
csodaszép Mentsvárak / 2 órája
Fontosabbak a botanikus kertek, mint gondolnánk