Hallgassa élőben!

Női kéziseink súlyos vereséget szenvedtek az oroszoktól

Továbbra is pont nélkül áll a magyar női kézilabda-válogatott a tokiói olimpia csoportkörében, miután a harmadik fordulóban 38–31-re kikapott az Orosz csapattól.

 

B-CSOPORT
MagyarországOrosz csapat 31–38 (17–22)

ÖSSZEFOGLALÓ

Nem mondhatjuk, hogy a legjobb előjelekkel várhattuk az oroszok elleni csoportmeccset. Előbb a hét elején elvesztettük a csapatkapitány Kovacsics Anikót (a vállsárülést szenvedett irányító azóta már haza is tért Magyarországra), majd fájó vereséget szenvedtünk Brazíliától. A többi meccs eredménye sem alakult számunkra kedvezően, így nagy szükség lett volna egy bravúrra az orosz csapat ellen.

Abban bízhattunk, hogy az ellenfél sem brillírozott eddig, a svédektől kapott sima zakó után az orosz szövetség forró fejű elnöke, Szergej Siskarjov egyenesen belengette, hogy 24 órán belül komoly változások várhatóak. Ekkor felsejlett a decemberi Eb, ahol a helyosztó előtt menesztették Ambos Martínt. Végül Alekszej Alekszejev a helyén maradt, de a viszonyokat jól jellemezte, hogy az alelnöki tisztséget betöltő korábbi legendás kapitány, Jevgenyij Trefilov kijelentette, egyetlen profi sincs a keretükben. Aludva egyet a történtekre, finomított a szavain, de közben az orosz sajtóban arról írtak, a játékosokat eltiltották a közösségi média használatától.

Nagy akarattal kezdtük a meccset, a kispadunkon helyet foglalók már az első sikeres védekezésnél úgy pattantak fel a helyükről az öklüket rázva, mintha legalább a hajrában járnánk. Szükség is volt az erőfeszítésre a hagyományosan fizikai fölényben játszó ellenféllel szemben, sajnos azonban csak rövid időre tudtuk az orosz támadások útját állni.

Az ellenfél sztárja, Anna Vjahireva egy rossz passzból is eltette a labdát Bíró Blanka lába mellett, de a keretbe becserélt Vladlena Bobrovnyikova fürgeségével is sok problémát okozott. A bajainkat csak tetézte, hogy kifordult Szucsánszki Zita korábban műtött jobb válla, miközben a csapatorvos az öltözőbe kísérte, hogy helyretegye, az irányító mutatta is a lelátón helyet foglaló ferencvárosi társának, Angela Malesteinnek, hogy ebből nem lesz folytatás. Ezzel alaposan beszűkültek a variációs lehetőségeink, hiszen csak a fiatal Vámos Petra maradt a csapat mozgatására.

Elek Gábornak rövid időn belül kétszer is időt kellett kérnie, miután a rossz passzaink és lövéseink után indulni tudtak az öttel ellépő oroszok. Hiányzott a visszarendeződés mellett a kapusteljesítmény, de sokszor a védelem sem adott támpontot Bírónak és Janurik Kingának. Az első félidőben kapott 22 gól nem sok jóval kecsegtetett, leginkább Klujber Katrin heteseivel tartottuk úgy-ahogy a lépést (17–22).

Gyerünk, csajok!” – üvöltött az üresen kongó Jojogi-aréna nézőteréről Malestein, és el is kélt minden biztatás.

A félidei különbségnél ugyan sikerült megfogni a meccset, de onnan egy tapodtat sem tudtunk feljebb zárkózni, ugyanis mindig érkezett az orosz válasz. Szucsánszki hiányában Tomori Zsuzsanna volt, hogy irányítót játszott, de az ő energiáival a védekezésben betöltött szerepe miatt is csínján kellett bánni.

Érdekes volt hallani, hogy az oroszoknak mintha két kapitányuk lett volna, ugyanis míg a kispad előtt Alekszejev osztotta az instrukciókat, addig a túloldalon Trefilov sem tudott kibújni a bőréből, és a rá korábban jellemző stílusban ordibált a játékosok felé. Pedig sok oka nem volt az idegeskedésre a szívproblémával is kezelt szakembernek, mert az oroszok biztosan őrizték az előnyüket, amiben Viktorija Kalinyina védéseinek is fontos szerepe volt.

Az orosz csapat 38–31-re nyert, amivel ugyan matematikailag még nem szálltak el a továbbjutási esélyeink, de ehhez a svédeket és a spanyolokat is le kell győznünk a hátra levő két fordulóban.

ELEK GÁBOR MÉRKŐZÉS UTÁNI ÉRTÉKELÉSE IDE KATTINTVA OLVASHATÓ EL!

Hozzászólások

Hirdetés
Komposztálási 1x1 – egy újabb lépés a zöldebb mindennapok felé
Hirdetés
Digitális tudásfejlesztés jelentős állami támogatással
színes programokkal
Szent Mihály-napi őszköszöntő a Duna-parton
katasztrófa / 13 perce
Erős földrengés volt Kréta térségében
6,5-ös erősségű földrengés volt hétfőn a görögországi Kréta körzetében.
Gyász
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik MÉZES LAJOS temetésén részt vettek, sírjára a szeretet virágait elhelyezték, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOKOR ISTVÁN hosszan tartó súlyos betegség következtében, 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 25-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
„Bennünk él egy arc és egy meleg tekintet, Egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet, Amit Tőlünk senki soha el nem vehet." Fájó szívvel emlékezünk MÉSZÁROS BALÁZSNÉ Marika halálának 15. évfordulóján. Szerető férje, fia, lánya, veje, unokái: Sanyi és Anett, Róbert és családja: Betti és dédunokái: Anna, Alíz
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYIMESI JÁNOS 95 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 2-án, szombaton 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CZIGÁNY EDIT 82 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 8-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÖLCSEI ZOLTÁN (Gege) 49 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 1-jén 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
„Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, szorgalom és munka volt egész életed. Elfeledni téged nem lehet, csak meg kell tanulni élni nélküled." Fájó szívvel emlékezünk BÁBA JÁNOS halálának 4. évfordulóján. Szerető felesége, fiai: Attila, János és családjaik
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HAAZ JÁNOS 80 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 23-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VASS JÓZSEFNÉ 66 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, GULYÁS ATTILA 61 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 24-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
„Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa MAJOR BÉLA baracsi lakos 78 éves korában, 2021. szeptember 13-án örökre megpihent. A temetéséről a későbbiekben intézkedünk. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett halottunk PALOTAI JÁNOSNÉ (sz.: Hegedűs Irén) temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
"Köszönjük, hogy éltél, és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél." Soha el nem múló fájalommal emlékezünk JUHÁSZ GÁBOR élt 35 évet halálának 1. évfordulóján. Szerető, szülei, testvérei, unokahúgai
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS JÓZSEFNÉ (sz.: Némedi Julianna) 90 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 16-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VAJDA ISTVÁN (Öreg) 90 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOCZKA KATA 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk, nagypapánk SZABÓ JÁNOS életének 74. évében örökre megpihent. Búcsúztatására 2021. szeptember 22-én 10 órakor a kisapostagi yacht kikötőben kerül sor. Gyászolják gyermekei: Anita, Zorica és családjaik
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott." Emlékezünk és fájó szívvel gondolunk FELFÖLDI JÓZSEFNÉ szül.: Oláh Margit egykori gyógypedagógusra 2020. augusztus 25-én bekövetkezett halálának 1. évfordulóján. Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik 2020. szeptember 10-i temetésén részt vettek. Soha nem feledünk: családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH LÁSZLÓNÉ Piroska az egykori Vasmű úti élelmiszer üzlet vezetője 87 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 13-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PALOTAI JÁNOSNÉ (sz.: Hegedűs Irén) életének 86. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 10-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
napi adatok / 22 perce
5 millió 879 ezer a beoltott, 1183 az új fertőzött, elhunyt 20 beteg
itt tartunk / 1 órája
Gyurcsányt megszondáztatták a lakossági fórumán
nagy volt az ijedtség / 1 órája
Rohammentő vitte kórházba a Nemzet Sportolóját
Dunaújvárosi Egyetem / 1 órája
Ötven éve végzett a legelső évfolyam
duol.hu
örömmel pihen / 1 órája
Utolsó koncertjeit adta a hétvégén Rúzsa Magdi, az énekesnő visszavonul
így telefonáltunk / 1 órája
Mobil ide vagy oda, a vezetékes azért megvan még
Brousil Csaba