Sport

2017.06.30. 17:10

Szombaton már az elit versenyez a Dunán

Ma már forrni fog a víz a dunaújvárosi kikötői öbölben, ahol a triatlonsport nagyágyúinak sprintversenye várja a szurkolókat. Vasárnap pedig jönnek az amatőrök , nem amatőr eredményekkel.

Szabó Szabolcs

- Közel fél év munkája áll mögöttünk, de úgy érzem, idén sikerül egy picivel többet adni a versenyzőknek. Profi körülmények fogadják majd a triatlonistákat szombaton és vasárnap is - mondta el lapunknak Makai Gábor, a 4. Aquarius Triatlon verseny szervezőbizottságának vezetője, a DTSE elnöke, aki a DH-nak elmondta:

- A pálya építése már csütörtökön elkezdődött, pénteken állítottuk fel a kikötői öbölben azt modern stéget, amelyről majd a versenyzők rajtolnak. Bár az időjósok nem ígérnek kánikulát a hét végére, ennek ellenére a frissítőpontok számát növeltük, tehát mindenki számára adott egy jó teljesítmény elérése - fogalmazott Makai Gábor.

A környező országokban (is) megforduló TriBest TriFest széria elitversenyének egyik állomása lesz Dunaújváros július 1-jén. A szupersprint mezőnyében kizárólag elit kategóriás triatlonosok állnak majd rajthoz.

A menetrend: a kiírás szerint három körben indulnak a versenyzők, körönként kieséses alapon kell teljesíteniük 200 méter úszást, 6 kilométer kerékpározást és zárásként 1,2 kilométer futást.

A versenyhez a pályát a Dunaújvárosi Triatlon Sportegyesület szervezőcsapata biztosítja, ám az eseményt a Magyar Triatlon Szövetség szervezi. Szombaton és vasárnap tehát Dunaújváros triatlonfőváros lesz. A szervezők az utóbbi évek hagyományaihoz híven ezúttal is gondoltak a versenyzőket elkísérő családtagokra és szurkolókra. Számukra külön szabadidős programokat kínálnak majd. Az újvárosi triatlon végén pedig egy igazán ízes babgulyás közös elfogyasztása zárja a sportági ünnepet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!