Sport

2017.04.19. 18:35

Régiós edzőtáborban szerepelt a Dunaferr SE birkózó-szakosztálya

Dunaújváros - A Dunaferr SE és fiók szakosztályainak 17 birkózónövendéke vett részt a hét végén a Közép-magyarországi régiós edzőtáborban Nagykőrösön.

Gallai Péter

A szövetség sportágfejlesztési programjának keretein belül tartott eseményre három edző kísérte el a Dunaferr, a Gurics György BDSE és az Enying VSE fiataljait. Az összetartáson tizenhárom egyesület közel száz, 10-14 év közötti birkózója gyakorolt három napon keresztül, tizennégy edző felügyeletével. A sportági oktatásért Kiss Károly, a Dunaferr SE főállású, MBSZ által kiküldött edzője felelt. Ő vezette az edzéseket, amelyeken a szövetség által a korábban összeállított technikákat és fogásokat tanulták a gyerekek. A jelenlévő klubedzők aktív részvétellel segítették munkáját, a nagy létszámnak köszönhetően minden résztvevőnek bőven volt edzőpartnere, akikkel gyakorolhatták a fogásokat, valamint összemérhették erejüket.

Az összetartáson tizenhárom egyesület közel száz birkózója gyakorolt három napon keresztül, tizennégy edző felügyeletével
Fotó: Dunafeerr SE

Az éves programterv szerint június 19-től öt napon keresztül Dunaújvárosban, majd november hónapban három napon keresztül ismét Nagykőrösön rendezik meg a régiós edzőtábort. A húsvét előtti közös felkészülés sikeresen zárult, hiszen a versenyzők és edzők is egyaránt hasznos tapasztalatokkal távozhattak - tájékoztatott Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető elnöke, régióvezető.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!