Sport

2011.07.24. 12:42

Gyurta Dániel magyar csúccsal döntős 100 m mellen

Sanghaj - Gyurta Dániel 100 m mellen, Hosszú Katinka pedig 200 m vegyesen bejutott a hétfői döntőbe a sanghaji vizes világbajnokság vasárnapi versenynapján, melyen eldőlt, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott az amerikai csapattal mérkőzik majd meg kedden az elődöntőbe kerülésért.

MTI

Gyurta és Hosszú a hetedik legjobb idővel lépett tovább az elődöntőből, de míg előbbi 1:00.23-ra javította 2009-ben elért 1:00.26 perces országos rekordját, addig utóbbi, a 200 m vegyes tavalyi Európa-bajnoka 2:11.71-gyel elmaradt a legjobbjától. Hosszú Katinkával együtt Verrasztó Evelyn, a 2010-es Eb-ezüstérmes személyében volt még egy magyar résztvevője a rövidebbik női vegyes szám elődöntőjének, ám ő 2:12.51-gyel 11. lett, így nem fért be a nyolcas fináléba.
   
Kevés hiányzott 400 m gyorson a bravúrhoz Kis Gergőnek, aki a 800 m "főpróbájaként" tesztelte magát a fele akkora távon, s alig kiszorulva a döntőből 3:47.26 perccel tizedik lett az előfutamok összesített rangsorában. Az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka szintén 400 m gyorson mutatkozott be, egyéni csúcsától elmaradva 4:09.15 perc alatt tudta le a távot, ezzel összesítésben a 14. helyet szerezte meg.
   
A férfi vízilabdatornán a felső ágon a negyeddöntőbe jutásért mérkőztek a csapatok. A négy csoportelső, köztük az olimpiai bajnok magyar együttes - a legjobb nyolc mezőnyének biztos tagjaként - pihenhetett, miközben eldőlt, hogy a kanadaiakat 17-4-re legyőző amerikaiakkal kell majd csatáznia kedden.
   
Vasárnap véget ért a műugrók versengése: a tizedik számban, a férfi toronyugrásban is kínai győzelem született Csiu Po (Qiu Bo) jóvoltából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!